Túlélni a túlélhetetlent

2016. január 19. 15:26

Stumpf Anna
Mandiner
Az olyan, svábok által sűrűn lakott vidékeken, mint Tokaj-Hegyalja, az elhurcolás a falvak brutális megcsonkítását jelentette. Mindenkit vittek, lányokat, asszonyokat, papokat és az olyan, doni katasztrófát épphogy túlélő férfiakat, mint dédapámat.
„Bús magyarok imádkoznak égi Atyánk hozzád,
Fordítsd felénk, magyarokra Jóságos, szent orcád! 
Sírva sírunk, fohászkodunk, hozzád sír a lelkünk.
Ennyi tenger sok fájdalmat, miért is érdemeltünk. 
Bús magyarok imádkoznak, hallod Atyánk, hallod?
Sem testünkkel, sem lelkünkkel nem kívánunk harcot! 
Megbocsájtunk mindazoknak, akik reánk törtek. 
Csak még egyszer add vissza a Drága Magyar Földet.”
 

(Stumpf Lászlóné Nagy Mária: A rabok imája; Hercegkút, 1945. január 2.) 

 

Három napi élelem, két váltás ruha, ágynemű és evőeszköz. Ennyit vihetett magával az a 135 férfi és nő, akit 1945. január 2-án a Magyarországot „felszabadító” szovjet csapatok a tokaj-hegyaljai Hercegkút községből összegyűjtöttek és bevagonírozva elhurcoltak szülőföldjükről. 

„Mészoc raboti”, pár nap közmunka a debreceni gyufagyárban - ebben a tudatban indult útnak a falu összes munkaképes, 17–45 év közötti férfija és 18–30 közötti nője a didergető télben. Két héttel később, és 1600 kilóméterrel keletebbre, a mai kelet-ukrajnai harcok helyszínén álló, Sztálin megyei csisztyakovoi lágerbe érkezvén világossá vált, hogy a három napos helyreállító „közmunka” helyett beláthatatlan ideig tartó, testi-lelki terrorral nyomorított kényszermunka várt a hercegkútiakra a Hitler csapatai által berobbantott ukrán szénbányákban. A szovjetek már a háború lezárta előtt megkezdték a jóvátétel behajtását.

Az internáltak feladata a szénbányák működőképes állapotba hozatala, később a szovjet ipar számára az üzemszerű termelés beindítása volt. A brigádok addig nem jöhettek fel a bányából, amíg az előírt normát nem teljesítették, ha ez nem sikerült, volt, hogy három napig nem látták a földfelszínt. 

Élelmük gyér, munkakörülményeik életveszélyesek voltak. A nyirkos bányákból szabadulva órákig gyalogoltak a rájuk fagyott vizes ruhákban a lágerekig. Azt a hideget és fagyot, ami hosszú hónapokon keresztül a mindennapok része volt, mai fejjel egyszerűen elképzelni sem tudjuk. A tífusz, a malária, a vérhas fertőzés folyamatosan szedte áldozatait.

Az elpusztultakról pontos nyilvántartást nem vezettek, a helybeli elhunytak névsorát az elhurcoltak imakönyvének vége rejtette, már ha az egyáltalán megmaradt. Az áldozatok temetési helye csak hellyel-közzel ismert, az egykori munkatáborok melletti névtelen sírok jelzik földi maradványaikat.

Az elhurcoltak egyetlen bűne, hogy svábok voltak. 

A faji alapú megkülönböztetés hitleri módszere a szovjet megtorlás és az orosz hadigazdaság biztosításának alapvető eleme volt. Sztálin 1944. december 16-án kiadott frontparancsa, amely minden munkaképes német származású férfit és nőt egyaránt kényszermunkára fogott, Magyarország akkori lakosságának majd egytizedét érintette. 

Az olyan, svábok által sűrűn lakott vidékeken, mint Tokaj-Hegyalja, ez a falvak brutális megcsonkítását jelentette. Mindenkit vittek, lányokat, asszonyokat, papokat és az olyan, doni katasztrófát épphogy túlélő férfiakat, mint dédapámat. Mindenkit, aki képes lett volna a térségen átvonuló front utáni újjáépítésben segíteni a faluban, elvittek. A parancsot megtagadókat vagy ellenszegülőket családjuk kiirtásával fenyegették.

A Hercegkútról elvitt 135 sváb közül tizenöten már soha nem térhettek vissza a festői zempléni dombok között nyugvó, 1750-ben alapított, ma a világörökség részét képező pincesorok által ölelt kis faluba. Aki visszatért, lelkileg megtörve, testileg meggyengülve ért haza; és csak keveset, ritkán de leginkább egyáltalán nem beszélt a gulag borzalmairól. A szovjetek minden hazatérőt megfenyegettek: ha beszélni mernek, a családjuk bánja és indulhatnak vissza a bányába. Az utolsó 13 fő 1949. október 20-án érkezett haza.

Az elhurcolás szörnyű emlékét a túlélők annak minden lelki terhével együtt inkább magukban tartották. Történetük az utánuk jövő generációk számára egy fájdalmas, de elnyomott és nagyon homályos emlék maradt, ahogyan lassacskán a német nyelv használata is. 

A Hercegkútról elhurcolt németek története csak egy a sok közül. 

Azt, hogy egy származása miatt meghurcolt, meggyötört és megtizedelt közösség végül hogyan volt képes saját talpára állni, hogyan volt képes keresztyén hitében megerősödni, szívében megbocsátani és arccal büszkén a jövő felé fordulni, csak a Kegyelem magyarázza. 

Hogy hogyan jut el egy, a kollektív bűnösség skarlátbetűjét évekig magán hordozó közösség oda, hogy ma, több mint hetven évvel az elhurcolások után a környék egyik legdinamikusabban fejlődő faluja, amely arccal büszkén a jövő felé fordulva szervezi identitásában egyre erősebb közösségi életét, fejleszti világörökségi pincesorai által nyújtott páratlan élmények tárházát, építi keresztény hagyományainak emlékeit - egy igazi modern feltámadástörténet.

Hercegkút túlélte a sokak által túlélhetetlent. De mindez a kis közösségek ereje, a hit, az emberi akarat és a munka hagyományos becsülete nélkül lehetetlen lett volna. 

Stumpf Anna

Összesen 28 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Európa népei közül - anélkül, hogy utánaszámoltam volna, nem a Holokauszt népe szenvedte el a legnagyobb veszteséget, ez meggyőződésem.
Hanem a németség és a szovjet-szlávok.
Meg persze mi magyarok, a zsidó áldozatainkkal, meg a német áldozatainkkal stb.
Azt gondolom, háború elindítása, kiprovokálása minden modern háború esetében annak az érdeke, aki biztos a győzelemben.
Mégpedig egzakt - anyagi - számok alapján.
Így számomra igen kétséges, mondhatni, megdőlt az a mantra, hogy a II. vh-út a német revansizmus robbantotta ki.
Szerintem: nem.
Hanem a későbbi győztesek.
Az ő érdekük volt, hogy olyat tegyenek a világgal, amit kedvük tartja.
Lásd: az 1945 óta eltelt időszak és napjaink multiliberalizmusa, amely a világ totális leigázásához vezetett.
67 EMBER birtokolja a világ vagyonának FELÉT.
A játék vége ez lett.
Mert ez volt a cél, s amikor eljött az idő: 1938, azonnal megtették a háború felé vezető lépéseket.
USA, Anglia, Franciaország.
És mit ad az ég: valóban ők nyerték a legtöbbet - a különlegesen szponzorált egyetlen közel-keleti nemzet - UTÁN.

Válaszok:
Csomorkany | 2016. január 19. 16:59

Az arányok a túlélők szempontjából nem közömbösek. Ha egy város összes zsidóját/németjét/szlávját meg akarják ölni, akkor a túlélők azzal szembesülnek, hogy mindenkit elveszítettek, aki mondjuk egy hónappal korábban fontos volt. Ha egy városban minden családnak van egy-két halottja, az gyorsabban földolgozható.

Egyszerűen összefogdosták az utcán az embereket
és irány Szibéria. Egy háborúval korábban a
nagyapám járta meg Szibériát.

Így megy ez, ha az ember sváb...

A benesi dekrétumok pedig, amelyek kimondták a kollektív bűnösséget, két EU tagországban még mindig érvényesek, vagyis azok még mindig a jogrendszer részét képezik, mind Csehországban mind Szlovákiában.
Az EU-nak pedig ezzel semmi gondja nincs.
Ha pedig az egyik érintett ország egy politikusa ezt szóvá teszi, azonnal bekéretik adott ország nagykövetét és az EU vezetőinek ezzel semmi gondjuk nincs.

Ez nagyon nem kóser így...

Ezek a zsidótörvények - paradoxonnak tűnik - abban az időben és nemzetközi helyzetben, a magyarországi zsidóság érdekében születtek.

Azt nem állítom, hogy minden megszavazója tisztában volt ezzel, sőt.
Bizonyára páran zsidógyűlöletből szavazták meg.
De ez a lényegen nem változtat.
Magyarország, minden körülményt mérlegelve: a lehetséges legtöbb zsidó polgárának életét tudta megőrizni, a háború lezárásáig.
Persze, lehetett volna az arány jobb, ha a szövetségesek partraszállása hamarabb történik!
Akkor minden másként alakul, mivel az országhatártól távol voltak a frontvonalak.
A Horthy-politika egy korábbi partraszállás esetén akár a MO-i zsidóság teljes megmentését elérhette volna!

Szörnyű lehetett egyik napról a másikra itthagyni a hazát.
Ha a németek szempontjából nézem, mégis akkor okosabbak voltak, mert a régen sajátjaikat kapták vissza, most meg..........................

Az Antant a háborút provokálta ki - ez a stratégia.
A lengyelországi megszállás, az Anschluss, Magyarország német megszállása stb. - ez taktika.

A stratégia átfogóbb értelmű, mint a taktika. Stratégia lehet egy egész háború terve, a cél meghatározása és a cél elérésére szolgaló kulcspontok tervezese. A taktika egy részcél elérésének módozata.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés