Kossuthkiflit sütöttek Fehér Bélával

2015. március 16. 08:31

Jobbágyként szerepel a regényéből készült filmsorozatban, a Kossuthkifliben Fehér Béla író, akinek a vele beszélgetők elkészítették a címadó süteményt.

2015. március 16. 08:31

Március 15-én este mutatta be a Duna TV Fehér Béla Kossuthkifli című regényéből készült, hat részes televíziós sorozatának első részét. A bemutató előtt nem sokkal derült ki, hogy a szerző további munkájára a Magyar Nemzet új vezetősége nem tart igényt.

Fehér Béla négy évig dolgozott az 1848-49-es szabadságharc idején játszódó regényén. Ez az időszak kisiskolás kora óta érdekelte. Már akkoriban is azon törte a fejét, hogyan élték meg a kisemberek a nagy időket. Milyen szaga volt a szobáknak, mivel traktálták az utazókat a vendégfogadókban, mi került a parasztok asztalára? Mindent elolvasott, ami a korszakról fellelhető, így regényében is pontosan ábrázolja ezt a világot. Természetesen a szabadságharc vonatkozó eseményeit is a lehető legnagyobb történelmi hűséggel jelenítette meg. Szereplői viszont kitalált alakok, kalandjaik, vágyaik, megszállottságaik pedig időtlenek. A regény széthúzásban és szerelemben, hősiességben és esendőségben, önzésben és naivitásban lubickoló figuráiban gyakran magunkra ismerhetünk. Ami a történetben felbukkanó boszorkák, szárnyas lelkek, szellemek és egyéb „csaliképek” valódiságát illeti, annak megítélését az olvasó maga döntse el.

A filmben többek közt Haumann Péter, Trokán Nóra, Reviczky Gábor, Nagy-Kálózy Eszter, Kálloy Molnár Péter és Kőszegi Ákos játszik főszerepet. De még a kisebb szerepekben is olyan színészóriások bukkannak fel, mint Törőcsik Mari, Básti Juli, Derzsi János. A figyelmes nézők a szerzőt is felismerhetik, hiszen maga is feltűnik a képernyőn egy jobbágy gúnyájában.

Fehér Béla jelenleg azt kutatja, mit ettek a magyar honvédek az első világháborúban. Ezirányú stúdiumait a magyar hadtáp világát megörökítő száz éves fotók ihlették. Eredményükből nemsokára egy újabb könyv születik, melynek megírásában társszerzőként vesz részt. Ezt követően rövidebb írásait rendezi kötetbe, valamint újabb regénytervek is motoszkálnak már a fejében.

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ottapont
2015. március 18. 16:19
A regényt nem olvastam. A filmhez való hozzáállásom pozitív volt,végig is szenvedtem az első részt becsülettel, a többit tutira nem fogom. Még csak poénos se volt, a történet zavaros, a színészek ripacskodtak,tisztelet a kivétel (talán Haumann nem). Olyan volt a játékuk mintha valami csepűrágó vásári komédiában szerepelnének.
lavor
2015. március 16. 13:10
Akinek a hangokkal problémája volt, mint ahogy nekem is, az esetleg próbálja megnézni online az első részt, sokkal jobb a hang és a képi minőség, mint TV-n. http://www.mediaklikk.hu/musor/kossuthkifli/ A sorozatról magáról jó véleménnyel vagyok, egy magyar alkotáshoz képest elég igényes darab, a képi világa, a jelmezek, a színészek nagyon jók, a ripacskodással, az elnagyolt szereplőkkel sincs gondom elvégre egy kalandfilmről van szó. A történet egyelőre homályos, nem tudom mi fog kisülni belőle, na de ez koránt sem negatívum, vagy éppen magyar sajátosság, aki nézi/nézte mondjuk a Leftovers-t, az tudhatja, hogy néha még egy egész évad sem elég ahhoz, hogy a néző tudja, mit akar a sorozat. Szóval várom a folytatást.
yanoo
2015. március 16. 12:43
Fehér Bélától szinte mindent olvastam és megvettem , ami megjelent ( kivéve az Egyenes kecskét, azt nem tudom megszerezni sehol, még könyvtárban sem- ha véletlenül olvassa a szerző, egy dedikált példánnyal megajándékozhatna :)))) ) de sajnos az első rész után csak csalódottságot érzek.Haumann kivételével a színészek csak ripacskodtak , túljátszottak mindent, a hang az katasztrofa.Kár érte.Remélem az igazi road movie már jobb lesz.
kjkj945
2015. március 16. 09:05
"" Magyar Nemzet új vezetősége"" Ja a szólásszabadság. Nem tetszőt írtak eddig, ezért leváltották a vezetőséget. 100% 3 banda!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!