A nemzeti sajtó küldetése

2023. március 15. 09:59

Csak úgy maradhatunk erősek, ha médiaügyeinket a jövőben is a nemzet iránt elkötelezett újságírókra alapozzuk.

2023. március 15. 09:59
null
Huth Gergely
Huth Gergely
Magyar Nemzet

„Március 15. a sajtószabadság kivívásának ünnepe is. A szabadon kinyomtatott első két magyar sajtótermék a Nemzeti dal és a Tizenkét pont volt. Petőfiék legendás petíciója 175 éve az első helyen követelte: »Kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését«.

Miként nagy költőnk naplójában leírta, aznap a budai Helytartótanács az elé felvonuló tömeget meglátva »sápadt vala és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett«. Egyebek mellett abba is, hogy »a censura e pillanattól hivatalosan meg van szüntetve«. Másnap ugyanezen testület ideiglenes szabályzatot bocsátott ki, kimondva, hogy »a sajtó minden megelőző censura nélkül szabadon működik«. Jelentős mondatok ezek, mennyi magyar vér elfolyt értük azóta is, hiszen az egymás után jövő »izmusok« és megszállók rendre a szólásszabadság kiiktatásával kezdték borzalmas ténykedésüket.

1990 óta a magyar sajtó napját is megtartjuk a forradalom évfordulóján, hiszen a rendszerváltoztatás kevés vitán felüli vívmányának egyike a szólásszabadság alkotmányos védelme volt. Még akkor is, ha a valódi médiapluralizmusért, azaz a kiegyensúlyozott és sokszínű sajtóviszonyokért még évtizedekig kellett küzdenünk, és ma sem lehetünk nyugodtak a jövőt illetően.”

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gekk
2023. március 15. 19:55
Gelkőke, neked, nektek semmi közöd, közötök a nemzeti sajtóhoz, nemzethez, neked, nektek csak orbit seggéhez, elvtelen, gerinctelen kiszolgálásához van közöd, közötök. Szánalmas és szomorú, hogy idáig jutott a magyar sajtó. Szánalmas és szomorú, hogy ezt tűri a birkák hada.
nyugalom
2023. március 15. 14:13
Helyes, magyaroknak magyar újságírókat! 2/3 van! Volt eleg komcsi mar, nem kerjük az ügynökök sajtójat!
Namond
2023. március 15. 12:27
Ez fél igazság, Huh Gergő; "Csak úgy maradhatunk erősek, ha médiaügyeinket a jövőben is a nemzet iránt elkötelezett újságírókra alapozzuk." (kivéve, ha nemzeten Orbánt és antiNER támogatóit, médiaügyeken propagandát, újságírókon ostoba vagy egzisztenciálisan kiszolgáltatott propagandistákat értünk) Helyesen: Csak úgy válhatunk erős nemzetté, ha médiaügyeink, valós információk teljeskörű közlésén és kommentálásán, a nemzet iránt elkötelezett, kormánykritikus, valódi újságírókra alapozzuk.
Pelso j.
2023. március 15. 12:13
A te fajtád nem nemzet iránt elkötelezett, hanem a munkáltatója iránt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!