Hol terem a tihanyi jobboldal? – A magyar jobboldal sikerét a közösségben való gondolkodás és cselekvés szavatolja

2022. december 27. 06:54

Építeni kell, mert kuruckodással csak háborúzni, béklyókat lerázni lehet, fejlődni nem.

2022. december 27. 06:54
null
Vésey Kovács László
PestiSrácok.hu

„Magyarország iszonyú ellenszéllel dacol. Legkésőbb a migránsválság 2015-ös kitörése óta napi szinten tapasztalhatjuk, milyen zsigeri gyűlölettel ront neki a nemzetközi progresszív–globalista hálózat mindennek, ami nem a magányosan fényűző kozmopolita fogyasztó. Gyűlölt ellenségük a vallás, a nemzet és a család. Magyarország – nem kevés kurucsággal – mindhármat zászlajára tűzte, miután 2010 tavaszán megszabadult az MSZP–SZDSZ-től; ezzel olyannyira magára haragította a hálózatot, hogy az már 2011-ben megkísérelte elmozdítani a kétharmados nemzeti kormányt. A körülmények azóta se javultak, legfeljebb mi lettünk combosabbak, és ilyen helyzetben különösen nehéz építeni. Márpedig építeni kell, mert kuruckodással csak háborúzni, béklyókat lerázni lehet, fejlődni nem. A Tihanyi jobboldal című zsebkönyv arról tanúskodik, hogy a magyar jobboldal erősen keresi, mit akarjon felépíteni, de arról is, hogy még nem teljesen találta meg.

Négy évig el lehet kormányozgatni csak úgy buliból – jó néhány országban megcsinálták már ezt különböző pártok, a demokrácia végtelen dicsőségére. Ha viszont egy politikai erőnek megadatik tizenhat vagy több év, ott már komoly felelősség van.

»Politikai küzdelmünk tétje, hogy korszak lesz-e a rendszerből (…) számára megfelelő kulturális korszakba kell ágyaznunk a politikai rendszert« – szögezi le a könyv záró tanulmányában Békés Márton történész, a Kommentár folyóirat főszerkesztője, kifejtve, hogy a politikai hatalom rendszerint a kulturális hegemónia következménye, s ezért, ha utóbbit sikerül lassan, csendesen lebontania az ellenoldalnak, utána látványosan omlik össze a politikai hatalom. Magyarország látszólag kilóg ebből a mintázatból, ám valójában csak a sorrend fordult meg. Nálunk az innovatív jobboldal át tudta venni a stabil politikai hatalmat annak ellenére, hogy a kulturális hegemónia a második világháború utáni erőszakos szovjetizálás óta a baloldal kezében van. A kulturális hegemónia átvétele nélkül viszont a politikai hatalom sem lehet tartós.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Alitta
2022. december 27. 22:26
Hála a több mint 3 millió szavazónak,ha a libsik nyertek volna pár hét alatt kirabolták volna az országot.Kiseperni minél előbb ami mocsok még van a közéletben!
ChatBot
2022. december 27. 12:55
Orbán politikája belföldön szegénységet, recessziót, forintromlást, rekordinflációt, korrupciót, bürokráciát, kivándolást és a szociális rendszerek teljes szétesését eredményezte, külpolitikában pedig kontraproduktív orosz vazallusságot és nyugati elszigetelődést. Aki szerint ez siker, az mentálisan nem ép.
koronaszepe
2022. december 27. 12:19
"...a Fidesz miért futtat politikailag és/vagy emberileg és/vagy szakmailag elképesztően aljas, szennyes, gennyes alakokat..." https://kmtg.hu/media/2017/11/demeter_szilard.jpg
koronaszepe
2022. december 27. 12:17
Írók, írjatok remekműveket! Át kell venni a kulturális hegemóniát...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!