Bayer Zsoltikát is helyre kellett rakni, mert Andrást támadta

2022. szeptember 21. 21:23

Jönnek és jönnek a hálás üzenetek, levelek. Még a Holdról is látszik, hogy én vagyok a sátán!

2022. szeptember 21. 21:23
null
Perintfalvi Rita
Perintfalvi Rita
Facebook

„Kiálltam Hodász András katolikus pap mellett, akit keményen megtörtek az ellenállás évei. Ma is meg kellett ismételnem ugyanezt, mert Bayer Zsoltikát is helyre kellett rakni, mert Andrást támadta. De nem ez a lényeg! Hanem az, hogy tegnap óta megállás nélkül jönnek a köszönő üzenetek hívő római-katolikus, görög-katolikus, református, evangélikus stb. emberektől. Még az édesanyámat is felhívta egy egyházi személy – direkt nem utalok rá pontosabban – , hogy megszerezze a magántelefonszámomat. Neki is elmondta, majd nekem is kb. fél órában, hogy mennyire hálás azért, amit tettem. Sőt az egész eddigi munkásságomért. Elmondta, hogy nem csupán olvassa, de terjeszti is az összes írásomat. A könyvemet rendkívül fontosnak tartja, amit minden papi szemináriumban és teológián nekem kellene tanítani, mert én vagyok az egyetlen hazai szakértője. Le kellene hoznia fejezetenként az Új Embernek, hogy minden hívő olvassa végre. S még azt is hozzátette, hogy náluk minden embert szeretettel fogadnak a gyülekezetben, még azokat is, akiknek másfajta szexualitásuk van – így fogalmazott – mert az Isten mindenkit szeret.

Ma pedig még a grazi egyetemi címemet is elkérte valaki a titkárunktól, hogy köszönetet tudjon írni nekem. Ő éppen reformátusként, Debrecenből. És jönnek és jönnek a hálás kommentek, üzenetek, levelek. Valami áttört! Nem számítottam rá. Én azt gondoltam, hogy a kormánymédia teljespályás letámadását, amiben szinte naponta engem neveznek sátánistának, aki hívő ember vagyok, engem titulálnak egyházgyűlölőnek, aki éppen azért küzdök, hogy megtisztuljon a Mester egyháza mindenféle korrupciótól, soha nem leszek képes áttörni. A Jót és a Szentet árulja el minden egyes gyermekek és felnőttek sérelmére elkövetett szexuális visszaélés, minden egyes pénzügyi korrupció, s legfőképpen az egyházak politikai összefonódása. Árulás. Erről  beszélek állandóan.

De tényleg azt gondoltam, hogy soha nem leszek képes áttörni azt hergelést, ami ellenem folyik, és a hívő emberek mind elhiszik majd ezt a rengeteg mocskot rólam. Hiszen még a Holdról is látszik, hogy én vagyok a sátán! Én???!!! De most kiderült, hogy tévedtem! Nem hiszik el! Sőt, értik az üzenetemet. Úgy látszik elég sokszor, és elég hangosan mondtam. Kockára téve mindent. Vagy talán, amikor engem egy kicsit is megismertek, rájöttek, hogy az egész, ami ellenem folyik az egy hazug gyűlöletkampány. Megéreztek valamit belőlem a soraimon, a gondolataimon, az üzeneteimen keresztül. Valamit, ami erősebb volt a lejárató mocsokpropagandánál.

És most itt ülök a grazi irodámban és mérhetetlenül boldog vagyok. Mert megérte! Minden megérte, amit fizetnem kellett a kimondott igazságért! Sokkal többen értenek engem, mint azt valaha is reméltem. És nem csupán az ateista vagy a szekuláris követőim, hanem még a templomba járók is. És sokkal többeknek van elegük a saját egyházuk politikai kollaborálásából, mint azt az egyházi vezetők képzelik. Persze az egésszel az a baj, hogy őket nem is érdekli a híveik véleménye.”

Nyitókép: Perintfalvi Rita Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2023. december 05. 19:53 Szerkesztve
Ugyan már honnan tudná azt Ritus ellenőrizni, hogy a levelezőpartnerei hívők-e vagy sem. A Facebook oldalának követői mindenesetre tele vannak balos ateistákkal. Ha nem lenne sátánista, akkor pedig tudhatná, hogy hazudni bűn.
marcon
2022. szeptember 23. 09:16
Rita csak nem jön rá, hogy nem érdemes az öniróniával próbálkoznia sátáni kötődése leplezésére, az esetében nem működik - már túl sokszor leplezte le magát. Igaz, a főnöke legnagyobb trükkje is az volt, hogy megpróbálta elhitetni az emberekkel, hogy nem létezik... csak neki jobban megy.
Vakfolt
2022. szeptember 23. 07:19
"Bayer Zsoltikát is helyre kellett rakni, mert Andrást támadta" Az üres üveget sem tudod a mosogató alatt a helyére rakni, mert kihullik csörömpölve az egész a lábadra, mi a faszt álmodozol te szerencsétlen?
tisza53
2022. szeptember 23. 05:18
"Szerénység! Ha valamit is szeretek magamban, az a szerénység!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!