Európa árulása

2022. május 11. 18:54

Az Egyesült Államok a béke fenntartására létrehozott ENSZ-ben hazudott tömegpusztító fegyvereket.

2022. május 11. 18:54
null
Parászka Boróka
Parászka Boróka
HVG

„A világ, amelyben élünk, mindenfajta háború ellenében jött létre. Nem ismer jogos és igazságos fegyveres beavatkozást, indokolható inváziót. A nyugati világ a békére rendezkedett be csaknem nyolc évtizede.

A második világháborúval és a holokauszttal kapcsolatban sokáig a legtömörebb, megfellebbezhetetlen mondanivaló, az általános, mindenki által ismert és visszhangzott jelszó az volt: »Soha többé.« Mára ez megkopott, sokak talán gúnyt is kihallanak belőle, ismerve az azóta megannyi helyen elkövetett etnikai tisztogatásokat, népirtásokat.

A nemzetközi jogrend és együttműködés is gyanússá vált, mert az oly sokszor hangoztatott jogelvek és oly sokszor hivatkozott intézmények ellenére sem alkalmas sem a háborúk megfékezésére, sem a béke fenntartására. Az Egyesült Államok a béke fenntartására létrehozott ENSZ-ben hazudott tömegpusztító fegyvereket, Oroszország pedig a nácizmus legyőzésére hivatkozva vonul területszerző, felsőbbrendűségből vezetett háborúba.

Kormányaink közben bőszen, büszkén fegyverkeznek – élvezik ebben a választók támogatását és az üzletek átláthatatlanságát. Államközi kapcsolatainkat már nem a béke, hanem a háború logikája határozza meg. Ki van kivel, és milyen erőt hoz a szövetségbe, ez lett a kérdés.

1945 májusának üzenete elporladt. Mi bizonyult végzetesnek? A második világháború utáni évtizedek üres, offenzív, képmutató »békeharca«? A gyarmatbirodalmak szétesését kísérő véres konfliktusokban engedte el – az erkölcsi és anyagi adósságát máig sem törlesztő –  Európa? A rendszerváltás, amely európai egységgel hitegetett, de megfeledkezett az 1945-ös szövetségek valódi tétjéről? A Szovjetunió megalázó, háborús konfliktusokkal terhelt szétesése? Valószínűleg mind homályosabbá tette, míg felismerhetetlenné vált. Mára az 1945-re megszenvedett, embermilliók áldozatával elért békének nincs konkrét, gyakorlott, megértett és átérzett jelentése. Politikai szinten néhány felszínes, üres gesztus maradt, társadalmi szinten még az sem.

A háborút a politika részének tekintő autokráciák, és ebből a történelmi felejtésből, hanyagságból, az árulásoknak és cserben hagyásoknak ebből a sorozatából nőhettek. Ez hozhatta el a háborúból kinövő új világrend ígéretét. Ezért engedheti meg magának Vlagyimir Putyin, hogy saját, személyes politikai túlélését és az általa vezetett rezsim fenntartását is a fegyverekre alapozza. Ezért sajátíthatja ki és hamisíthatja meg a történelmet.

Ha az elmúlt hónapokban-hetekben, de legalább az elmúlt napokban lett volna erős, határozott európai kiállás a béke mellett, ha európai politikusok emlékeztek volna kellő eréllyel az egykori Szovjetunió (és szövetségeseinek) szerepére, a civil és katonai áldozatok számára, és arra, hogyan működött egykor és hogy működik ma a háborús propaganda, uszítás, akkor Putyin szavak nélkül maradt volna május 9-ére.

Az évtizedek óta fakuló, mára elbliccelt történelmi emlékezet, az elfelejtett vagy kellő eréllyel ki nem mondott tények neki dolgoznak. Európa amnéziája, önmagával szembeni hűtlensége neki dolgozik.

Így tetszeleghet a hős szerepében a háborús antihős, maga is erőtlenül, hiteltelenül, de mégiscsak egyedül azon az átkozott történelmi színpadon, ahol ismétlődő kegyetlenséggel játsszuk újra ugyanazokat a jeleneteket. Soha többé helyett: újra meg újra.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ferry63
2022. május 12. 18:38
Te fogd be a fasszopó pofádat , gyújtogatós ribanc!
ivanoohe
2022. május 12. 18:04
Kerület ez a rüheteg kurva ?
budapesti
2022. május 12. 11:03
Egyébként mit tudsz, időutazó Dulli-fulli hogy van mostanában? Letartóztatták már?
MaBaker
2022. május 12. 09:55
Szánalmas, hogy mekkora ködszurkálás folyik egy háború kellős közepén is, amikor a valós okok hidegen és szilárdan megállapíthatóak. De senki nem veszi a fáradtságot, hogy csak kicsit is megkapargassa ezeket a főleg geostratégiai kérdéseket. Ez leginkább úgy tűnik számomra, hogy szándékosan akarják a köznépet egy információs homályban tartani ezáltal, hogy bármire rávehessék őket a háborúra hivatkozva. https://www.youtube.com/watch?v=uDBDq_aaGmQ
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!