Így igaz, illene már forgatni egy filmet a Rongyos Gárdáról

2021. augusztus 31. 08:53

A fehérterroristák előszeretettel verték agyba-főbe az alsóbb társadalmi rétegek tagjait.

2021. augusztus 31. 08:53
Kiss Soma Ábrahám
Mérce

„Prónay Pál, Héjjas Iván és a többi, a központi hatalom által megtűrt és használt pribék politikailag motivált gyilkosságok százait hajtották végre a Tanácsköztársaság bukása után, több mint két évig terrorizálva az országot az uralkodó osztály és az elit érdekében.

Céljuk az volt, hogy a népnek még véletlenül se jusson eszébe megkérdőjelezni a fennálló hatalmat, eszközül pedig a nyílt és nyers erőszakot választották. A mostani hatalom és szellemi holdudvara azonban mégis hősöknek tekinti őket – kifejezve ezzel, hogy az igazságos társadalmat hirdető eszmék elleni küzdelemben még a nép ellen elkövetett válogatott kínzásokat, és a szabadcsapatok formájában testet öltő, de a hatalom által támogatott terrort is elfogadhatónak tartja.

Emlékezetes, hogy a nyugati országrészben nemcsak 1921-ben, de két évvel korábban is aktív volt az alakulat: a Tanácsköztársaság bukása után Széchenyi Andor Pál földbirtokos hívta be a különítményeseket, hogy »rendet tegyenek« a nép között. A Wikipédia szócikkében is részletesen lehet olvasni a kegyetlenkedésről, amit Marcaliban követtek el.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. augusztus 31. 17:21
A félműveltség pont olyan hiba, mint a műveletlenség. A Rongyosgárda a Kisantant megszállói elleni fegyveres küzdelem önkéntesei voltak. Amivel szándékosan összemossa a szerző az pedig a különítményesek voltak, akik viszont végigjárva a vörösterror színhelyeit a közreműködők felett bíráskodtak, ítélkeztek. Voltak személyi átfedések, de két különálló és különböző célú szervezet volt.
balbako_
2021. augusztus 31. 16:50
Röhej, vagy inkább siralmas, ha történelmi filmet akarunk nézni Várkonyiig kell visszanyúlni a '60-as évekhez.
luisbathhelena
2021. augusztus 31. 16:11
Ti mércések azért nem tudtok alsóbb rétegeket ütni mert komcsi elődeitekhez hasonlóan nálatok nincs lejjebb.
Vakfolt
2021. augusztus 31. 15:00
A rongyos gárda zavarta el a mocskos labancokat, és harcolta ki, hogy Sopron népszavazhasson, az a Sopron, ahol többségben voltak a németek, magyar akart maradni. Egy kis nácizást kellett bedobni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!