Harc a tematizációs diktatúra ellen

2020. június 30. 15:12

Kikövetkeztethető volt, hogy nagyjából mit és milyen stílusban fognak majd előadni: az érvelést a minősítgetés fogja helyettesíteni, a logikus okfejtést az útszéliség.

2020. június 30. 15:12
Borbély Zsolt Attila
Borbély Zsolt Attila
Magyar Nemzet

„Mióta Szakács Árpádnak megjelent a sokak által idézett írása a trianoni békediktátum és a szabadkőművesség kapcsolatrendszeréről, sejteni lehetett, hogy a másik oldal ezt nem fogja szó nélkül hagyni. Az is kikövetkeztethető volt, hogy nagyjából mit és milyen stílusban fognak majd előadni: az érvelést a minősítgetés fogja helyettesíteni, a logikus okfejtést az útszéliség, s hogy a »tudományos« fősodor siet majd elhatárolódni. Az viszont nem volt előre megjósolható, hogy a szellemi alvilágról fröcsögő Ungváry Krisztián a vita alapkérdésének ügyében milyen álláspontra helyezkedik.

Vállalja-e Romsics Ignác teljességgel komolyanvehetetlen, tudománytalan álláspontját, miszerint a szabadkőművesség aknamunkája a történelmi Magyarország szétverésében »mese«, »konteó« stb., vagy taktikailag ügyesebb megoldást választ, elismeri, hogy e titkos társaság Raffay Ernő által jól dokumentált tevékenysége befolyásolta az események menetét, de ezt a hatást igyekszik bagatellizálni. Ungváry az előző megoldást választotta, s ezzel könnyen cáfolhatóvá, tudományosan egyszerűen tarthatatlanná tette álláspontját.

Aki intellektuálisan egy kicsit is komolyan veszi önmagát és rendelkezik a valóságérzékelés, illetve a lényeglátás minimumával, az előbb-utóbb rájön, hogy a fősodratú politológia, a hivatalos történelemtudomány azzal, hogy kirekeszti a látóköréből a rejtett összefüggéseket, a háttérerőket, a »parapolitikát«, lényegében csak a felszínt kapargatja.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2020. június 30. 20:38
Azt a harcot kezdheted a Lendvay utcában.
I.E.D.
2020. június 30. 19:16
Fejlődni kéne már ,nertársak. Van már chemtrail, gyíkemberek, 5G, ...TI MEG MÉG MINDIG A SZABADKŐMŰVESEKNÉL TARTOTOK?
catalina9
2020. június 30. 16:59
Az viszont nem volt előre megjósolható, hogy a szellemi alvilágról fröcsögő Ungváry Krisztián a vita alapkérdésének ügyében milyen álláspontra helyezkedik. Vállalja-e Romsics Ignác teljességgel komolyanvehetetlen, tudománytalan álláspontját, miszerint a szabadkőművesség aknamunkája a történelmi Magyarország szétverésében mese, konteó stb., vagy taktikailag ügyesebb megoldást választ, elismeri, hogy e titkos társaság Raffay Ernő által jól dokumentált tevékenysége befolyásolta az események menetét, de ezt a hatást igyekszik bagatellizálni. Ungváry az előző megoldást választotta, s ezzel könnyen cáfolhatóvá, tudományosan egyszerűen tarthatatlanná tette álláspontját." Romcsics és Ungváry pontosan tudta, hogy mi a tét. Az egzisztenciájuk. A szabadkőművesség csak egy lépésre van a zsidó hatalomtól, így hát egyből rohantak megvédeni a megbízóikat. Síppal, dobbal, nádihegedűvel. Nem is tehettek mást!
Akiltosz
2020. június 30. 16:40
Ki ez a Jumurdzsák képű gyászhuszár? Most nézem a Facebookon. Valami erdélyi gasztroblogger, teljesítménye nem sok. Ráadásul ez az írás is egy nagy közhelyhalmaz. Miért kell ilyeneknek is szót adni a történészek vitájában? Ezzel csak az Ungváry féle nemzetárulók malmára hajtja a vizet a Magyar Nemzet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!