A számító és az érzelmi politika – mit tanulhatunk a Kossuth-Széchenyi vitából?
2019. április 26. 07:59
Széchenyi a számító, Kossuth pedig az érzelmi politika megtestesítője? Mi a tanulsága a másfél évszázados vitának manapság?
2019. április 26. 07:59
p
0
0
34
Mentés
Amióta az eszemet tudom, fontosnak tekintem a magyar politika régebbi folyamatainak szemlézését. Nem gondolom persze, hogy a régmúlt felülírja a mostani időket, s pontosan tudom, hogy a mai Európában mások a viszonyok, mint mondjuk száz évvel ezelőtt, amikor még nem volt Európai Unió, vagy a 19. században, amikor mindenki a nemzetállamok fejlődésében és békés egymás mellett élésében bízott.
De azt is tudom, hogy amiatt, hogy ma egy látszólag teljesen új világban élünk,
vétek elfelejtkeznünk a régebbi időkről.
Azok ugyanis nagyon is szólhatnak hozzánk. Már persze akkor, ha hozzájuk fordulunk. A magyar politikatörténet tele van elfeledett és felfedezésre méltó politikai írókkal, akik a maguk korában nagyon fontos szerepet játszottak, és írásaik hemzsegnek a jobbnál jobb meglátásoktól. Itt az idő felfedeznünk őket.
Réz Mihályt például azért érdemes újraolvasnunk, mert korának politikatudósaként érzéke volt a politikai pszichológiához, és nagyon értett a politikai általa megfigyelt irányzatainak éles leírásához.
*
Itt van mindjárt a magyar történelem nagy vitája Kossuth és Széchenyi között. Réz Mihály egyértelműen az utóbbi pártján áll és hosszú tanulmányt ír (amit a Magyar Tudományos Akadémia 1906. december 10-ei ülésén fel is olvas) Széchenyi-problémák címen.
Hatalmas nagy áttekintés és nem győzünk álmélkodni rajta. De persze mielőtt ennek a műnek néhány tanulságáról szólnék, kezdjük azzal, hogy egyáltalán felvetjük a kérdést:
hogyan lehetséges az, hogy a mai Magyarországon szinte teljesen elfelejtettük Széchenyit?
Vajon elképzelhető lenne-e az Egyesült Államokban, hogy elteljen egy nap is az alapító atyákra, George Washingtonra, John Adamsra, Thomas Jeffersonra, James Madisonra és társaikra való emlékezés nélkül? Nem is beszélve Abraham Lincolnról.
Minket azonban a napi politika teljesen leszoktatott arról, hogy a régi korok és a nagy elődök eseményeit és tanulságait újra és újra mérlegre tegyük. Pedig lenne mit. S nem kielégítő válasz a „történelem-felejtésre”, hogy „ugyan milyen tanulságokkal szolgálhat ma, a globalizáció korában a 19. század”. Ha például Réz Mihály jó politikatudós volt, s jól figyelte meg korát vagy jól elemezte a nagy elődöket, azzal nagyon is segíthet nekünk.
Hogy miben? Mondjuk a politika kétféle típusának megkülönböztetésében.
Nagy Széchenyi-tanulmányában számító és az érzelmi politikáról beszél. Ha azt hinnénk, hogy a számító politika e megközelítésben valami negatívum, valami elvtelen és csapodár ide-oda ingadozás (ma valami ilyesmit gondolnánk a „számításról”), akkor tévedünk.
Réz Széchenyije a számító politika megtestesítője, amit ma észszerű politikának neveznénk.
politikának neveznénk.
Ezzel áll szemben az érzelmi politika, amely „nem képes mást teremteni az emberek lelkében, mint diszharmóniát”. S ez utóbbit képviseli szerinte Kossuth.
A számító politika – megint csak azzal ellentétben, amelyet esetleg mai fejjel gondolnánk róla –: az ideálist keresi, de „nem az az idealizmus, ami az ideált igen magasra tűzi; az az idealizmus, ami azt leszállítja. Oly mélyen leszállítja, hogy meg lehessen valósítani”. Miről van tehát itt szó? Nem másról, mint a valósághoz való alkalmazkodásról. Az idealizmus=valóságismeret és a valóság „megvalósítása”. Réz szerint viszont az „érzelmi politika nem alkalmazkodik, s az alkalmazkodást ethikai hibának (így!) nevezi”.
Ki mondhatná, hogy ezek nem húsbavágó dolgok ma is? Hát nem folyik ma is késhegyre zajló küzdelem, hogy alkalmazkodjunk az EU-hoz? Az ellenzék nem azért bírálja a kormányt, mert az szerinte nem jól alkalmazkodik, sőt egyáltalán sehogy sem alkalmazkodik? S a kormányoldal válasza erre nem az, hogy az ellenzék meg a „magyar valósághoz”, a társadalmi és politikai hagyományokhoz nem alkalmazkodik? S figyeljük csak még egyszer! Réz Mihály azt állítja, hogy az érzelmi politika hívei „etikai hibának” nevezik a (valósághoz való) alkalmazkodást. Etikai hiba!
De hány etika van? S van-e „egyetemes” etikai mérce? Réz Mihály épp azt írja, hogy
a politikába nem szabad belevinni az etika abszolút szempontjait.
S miért nem? Figyeljünk csak… „Mert ha belevisszük, akkor a tömeg az eseményekből semmit sem tanulhat”. Irtózatosan fontos megállapítás!
Tehát a politikából tanulni is lehet vagy kellene. azt hiszem, ma is az a fő bajunk, hogy semmilyen eseményből nincs módunk tanulni. S hogy miért nincs? Mert az „érzelmi politika” „oly irányra mond erkölcsileg sújtó ítéletet, mellyel ellentétest követni lehetetlen”. Azaz – nagyon leegyszerűsítve nem a számító, hanem az érzelmi politika kerget légvárat, épít illúziókat és a tetejébe még fel is korbácsolja a szenvedélyeket.
Kossuth és Széchenyi régesrégi vitájával Réz egy örök politikai ellentétet világít meg. Ezért méltó ma is a figyelmünkre.
*
De nem csak ezért érdemes ma is elolvasnunk.
Hanem azért is, mert Réz Mihály tovább is vizsgálódik, s megállapítja: a számító és az érzelmi politikához (a kétfajta erkölcsfelfogáson túl) kétfajta jog-és kötelességfelfogás is társul. A számító politika olyan erkölccsel rendelkezik, amely – a jogok előtt – a kötelességekre helyezi a hangsúlyt, míg az érzelmi politika fókuszában, a kötelesség elé helyezve a jogok kivívása áll.
Sőt a szerző még tovább is megy, amikor
az érzelmi politikát agresszívként, a számítót pedig produktívként határozza meg.
, a számítót pedig határozza meg.
„Az agresszív politika jogokat keres; másokban keresi a hátramaradás okait. A produktív politika kötelességeket parancsol; önmagunkban találja meg haladásunk feltételeit.” S egyértelműen a Széchenyi-féle, kötelesség-centrikus politikát tartja produktívnak, „míg az érzelmi politika a kötelességet csak szenvedélyeinktől, követelt jogok kivívásában kívánja meg”.
Néhány évtizeddel Széchenyi és Kossuth kora után tehát Réz Mihály szinte megrajzolja számunkra a magyar politika (ma úgy mondanánk) törésvonalát.
Akadémiai előadásában hosszasan értekezik még a számító és az érzelmi politika közötti mélyreható etikai és gyakorlati különbségekről. Pazar és a mai kor számára is rendkívül érdekes okfejtések, s már csak azért is érdemes figyelni rájuk, mert mostanság sokan teljesen másfajta törésvonalat látnak a kormánypárt és az ellenzék között.
Nem vitatva természetesen, hogy a mai kor sok tekintetben eltér az 1900-as évek elejétől (Réz tanulmányának keletkezési idejétől), azt mondhatjuk:
a gyakorlathoz való alkalmazkodás ellentétes stratégiái ma is a meghatározóak,
ellentétes stratégiái ma is a meghatározóak,
bárhogyan is nevezzük ma őket. S nagyon is érdemes megnézni: mit jelent ma a „számító” és mit az „érzelmi” politika? De ezt a dimenziót egyelőre hagyjuk függőben.
Azonban térjünk ki még egy szempontra, Réz Mihály nem csekély kételyére előadása egy pontján. Megállapítja ugyanis, hogy miközben a számító (ésszerű) politika az, ami egyedül célravezető, az mégis idegen a közvélemény számára, azaz mégis döntően az érzelmi politika hat. Ne felejtsük el: ez a szöveg a dualizmus évtizedei, az erős Kossuth-hatás korában készült. Széchenyi és az általa helyesnek gondol számító politika népszerűtlen e korban, miközben Kossuth nagyon népszerű. Értelmileg a Monarchiának nincs alternatívája, a vágyak azonban a Monarchián túlra tekintenek.
*
Réz Mihály alapvető tanulmánya a mai magyar politikát visszavezeti a gyökerekhez. Számomra talán a legérdekesebb a jog és kötelesség vitája. A szerző tanulmánya alapján, meglehet,
Széchenyire ma azt mondanák ellenfelei, hogy leépíti a jogállamot;
s könnyen lehet, hogy ha Kossuth ma élne, ő rá mondanák ellenfelei, hogy tán túlságosan is érzelmi politikát folytat.
A még további következtetések pedig már az olvasóra tartoznak.
A székelyek török nyelvet beszéltek, stratégiai okok és a hun-hagyomány miatt csatlakozhattak a honfoglalókhoz – mondja Aydemir Hakan tudományosan megalapozott, forradalmi tanulmányában.
Mi teszi a jó vezetőt? Milyennek találja Donald Trump és Orbán Viktor politikai tevékenységét? Erről beszélgettük John Burtkával, az Intercollegiate Studies Institute elnökével.
"Réz Mihály épp azt írja, hogy a politikába nem szabad belevinni az etika abszolút szempontjait. S miért nem? Figyeljünk csak… „Mert ha belevisszük, akkor a tömeg az eseményekből semmit sem tanulhat”. Irtózatosan fontos megállapítás!"
És irtózatosan nagy baromság - kivéve, ha az "abszolút" szó triplán lenne kiemelve. Abszolút (vagy inkább abszolutizált) etikai szempontokat valóban nem szabad, ebből sokat tanulhatnának pl. korunk sjw-ai is, azon irányvonalak mentén is, amiket utána a T. Szerző is említ jogokről és kötelességekről, valamint azok egymáshoz való, nem problémamentes viszonyáról.
Ugyanakkor érdemes azt is mérlegre tenni, hogy ezen a csúszós lejtőn nagyon könnyen el lehet jutni oda, ahol már az etikai szempontok _kiiktatása_ a politikából merül fel kívánalomként, a pragmatizmus oltárán. Egyenes út a meszesgödörhöz.