Operetthisztéria az operettkirályságban

2017. december 16. 14:52

Sokak szemében a királyság valamilyen – valójában sohasem létezett – egykori nagyság megtestesítője.

2017. december 16. 14:52
Balog Levente
Krónika

„Másrészt viszont az is megbújhat a csapból is a volt király és a királyi család életéről szóló riportok mögött, hogy sokak szemében a királyság valamilyen – valójában sohasem létezett – egykori nagyság megtestesítője. A propagandagépezet már megpendítette, hogy Románia számára a két világháború közötti időszak volt az igazi aranykor – ami annyiban valóban igaz, hogy az első világháború után a győztes nagyhatalmak kegyéből Bukarest ölébe hullott Erdély kihasználásával sikerült soha nem látott jólétet teremteni az Ókirályságban.

(...)

A politikum hozzáállása pedig végképp álságos. Hiszen a királyt a jelenleg kormányzó koalíció fő erejét adó szociáldemokraták jogelődei üldözték el, majd jelenlegi tiszteletbeli elnökök, akkori első számú emberük, Ion Iliescu tiltatta ki az országból 1990 után. Ehhez képest most háromnapos nemzeti gyászt hirdettek, és felvonulást is szerveztek a volt király emlékére.

Másrészt persze a királyi temetés körüli felhajtás gerjesztése még jól is jöhet a kormányoldalnak, hiszen azzal legalább részben sikerülhet elterelni a figyelmet a botrányokról, az igazságügyi törvények módosításáról és a gazdaságot feje tetejére állító intézkedésekről.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. december 16. 22:49
Szerintem inkább a kormányzóság a nagy dolog! Pl. Horthy is hatalmas kormányzó úr volt, és lassan - a Gondviselés segítségével - végre Orbán Viktor is az lesz, ha egyszer sikerül kiirtani a civil szervezeteket és az ellenzéket!
Akitlosz
2017. december 16. 18:37
Krokodilkönnyek. Képmutatás. Vizet prédikál bort iszik. Ilyemsik jutottak az eszembe erre a hírre, hogy Románia gyászolja a királyát, aki nem is kellett neki és maga üldözte el. Az egykori román király története is kitűnő példa arra hogy 1989-1990-ben semmiféle rendszerváltások nem történtek. Módszerváltások történtek csak, de még ma is a vörösök akarják megmondani, hogy mi hogyan legyen.
repulok
2017. december 16. 16:09
Miért kell fanyalogni a románok király iránti lelkesedésén? Nálunk az uralkodói család, valamiféle szégyenkező elhallgatásban részesül. Ottó és a gyermekei a rendszerváltás után, hazatértek. Nem kell őket isteníteni, de agyonhallgatni sem. Ottó és György magyar-szívű habsburgok, György Sóskúton él ma is.
röviden
2017. december 16. 15:39
Románok...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!