Egy Kossuth-hívő konzervatív liberális, avagy a népiség ága-boga – In memoriam Szabad György

„»Nekem a negyvenes évek elejétől járt a parasztújság. Egyik hódmezővásárhelyi nagybátyámtól pedig, aki személyes kapcsolatban állt a falukutatókkal, szinte valamennyiük harmincas évekbeli kötetét megkaptam, elolvastam, máig birtokolom. Lelkileg is kapaszkodtam a patrióta demokraták egykorú és hajdani, mindenekelőtt Kossuth megnyilatkozásaiba.« Vajon a Magyar Demokrata Fórum melyik vezető politikusa fogalmazta meg e képpen politikai hitvallását? Für Lajos? Csurka István? Esetleg az első időkből Csoóri Sándor? Ki kell, hogy ábrándítsam a könnyű és egyértelmű válaszra szomjazókat, mert e talányos sorok a néhány napja elhunyt Szabad Györgytől származnak.

A jeles történészt, akit az első szabadon választott Országgyűlés kissé tanáros elnökeként ismert meg a szélesebb közvélemény, a felületes ítéletalkotók az MDF konzervatív-liberális ágához sorolták, ahhoz az áramlathoz, amely markánsan szemben állt a magukat népi-nemzeti táborként meghatározó csoport tagjaival. De a valóság ennél bonyolultabb, mármint ha a két irányzat népi írókhoz való viszonyát vizsgáljuk. Hiszen Szabad professzor késői visszaemlékezése éppen azt igazolja, hogy mint minden útját kereső fiatal felszívta magába a 40-es évek egyik legmeghatározóbb eszmeáramlatának, a magyar népi mozgalomnak a legtermékenyebb gondolatait. Miért történhetett ez így? Alighanem azért, mert akkoriban a parasztság ügye és tágabb értelemben a földkérdés nem csupán szűkebb problémát jelentett, divatos szóval élve nem szakpolitikai probléma volt, hanem olyan dilemma, amelynek megoldása nélkül nem lehetett jobbítani az ország sorsán. Ennek bizonyságára elég belegondolni abba, hogy a harmincas évek második felében egy igen jeles arisztokrata család sarja bizony a magyar földreform kérdéséből doktorált. Otto von Habsburgnak hívták a fiatalembert.

Alighanem Szabad György esetében is hasonló intellektuális felismerésről volt, amelynek semmi köze nem volt a származáshoz, esetében valóban igaz, hogy a népiség vállalás kérdése. Ez vitte őt a paraszti-népi gondolatot felkaroló pártok közül a Független Kisgazdapárthoz. De a parasztság ügyéhez később sem lett hűtlen. Fiatal levéltárosként, majd kezdő egyetemi oktatóként az agrártörténetet választotta kutatásai tárgyául, uradalomtörténeti értekezéssel szerzett kandidátusi fokozatot. A jeles debreceni professzor, Szabó István tágabb baráti-tanítványi köréhez tartozott. Ez az iskola a magyar parasztság történetének kutatása révén újította meg a honi társadalomtörténet iskoláját.

Szabad a későbbiekben sokat foglalkozott Teleki Lászlóval, a kossuthi eszmék 48 utáni tragikus sorsú hősével, akiről Illyés Gyula is drámát írt A kegyenc címmel. S persze Kossuth Lajos személye és politikai eszmevilága élete végéig szenvedélyesen érdekelte Szabad Györgyöt. Ez talán nem olyan meglepő egy konzervatív-liberális gondolkodónál. De az egykori professzor tágasabb keretben szemlélte a magyarok Mózesének eszmevilágát. Ő ugyanis egy olyan elemet is nagyon fontosnak tartott a reformkori magyar elit teljesítményében, amit manapság nem szokás hangoztatni. Ez az érdekegyesítés gondolata, amelynek legszebb eredménye az volt, hogy a liberális középnemesség elfogadta és törvénybe foglalta a jobbágyfelszabadítás eszméjét. Bár a népiek kicsit megosztottak voltak e tett megítélésében, akadtak közülük, akik kevesellték, de az idő múlásával, főként a reformok elmaradása miatt joggal fényesedett Kossuth cselekedete. Szabad György felismerte és sokszor hangsúlyozta a jobbágyfelszabadítás fontosságát, de nem felejtkezett el a földet nem kapókról sem: a rendszerváltás előtti években a zselléreknek járó illetmény kérdését vizsgálta.

De Szabad elkötelezettségét minden jobban illusztrálja az alábbi történet. 1972-ben többekkel, így később politikus társával, Für Lajossal egyetemben, felkereste a Hazafias Népfront akkori főtitkárát, hogy egy év múlva lesz a jobbágyfelszabadítás 125. évfordulója és ennek emlékére országszerte avassanak emléktáblákat. A szép elgondolás még az előkészítés szakaszába sem jutott el.

Most amikor eltűnődünk Szabad professzor életműve fölött, érdemes hangsúlyozni azt a nagyszerű felismerést, amelyhez a népi írók könyvei és Kossuth eszméi egyaránt kellettek: a nép és elit érdekeinek egyesítése nélkül soha nem jöhet el a haza felemelkedése.”