Nyilatkozat (1956)

2014. november 04. 06:51

A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen.

2014. november 04. 06:51
Bibó István
MEK

Magyarok!

Nagy Imre miniszterelnök a ma hajnali szovjet támadáskor a szovjet követségre ment a tárgyalások folytatására, és onnan visszatérni már nem tudott. A reggel összehívott minisztertanácson a Parlament épületében tartózkodó Tildy Zoltánon kívül már csak B. Szabó István és Bibó István államminiszter tudott megérkezni. Mikor a Parlamentet a szovjet csapatok körülfogták, Tildy államminiszter a vérontás elkerülése végett megállapodást kötött velük, mely szerint ők megszállják az épületet, a benne levő polgári személyek pedig szabadon távozhatnak. Ő, a megállapodáshoz tartva magát, eltávozott. Az országgyűlés épületében egyedül alulírott Bibó István államminiszter maradtam, mint az egyedüli törvényes magyar kormány egyedüli képviselője.

Ebben a helyzetben a következőket nyilatkozom:

Magyarországnak nincs szándékában szovjetellenes politikát folytatni, sőt teljes mértékben benne akar élni a kelet-európai népek ama közösségében, kik életüket a szabadság, igazságosság és kizsákmányolásmentes társadalom jegyében akarják berendezni. A világ színe előtt visszautasítom azt a rágalmat is, mintha a dicsőséges magyar forradalmat fasiszta vagy antiszemita kilengések szennyezték volna be; a harcban osztály- és felekezeti különbség nélkül részt vett az egész magyar nép, s megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és különböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hatalom és a honi hóhérkülönítményesek ellen fordult. A néhány napig napirenden volt utcai igazságtételeket, valamint ókonzervatív politikai erőknek minden fegyveres erőszak nélkül való jelentkezését az éppen megalakult kormány rövid úton megszüntethette {4-168.} volna; az az állítás, hogy evégből óriási idegen hadsereget kell az országba behívni, komolytalan és cinikus. Éppen ellenkezőleg, e hadsereg jelenléte a nyugtalanság és a zavargások legfőbb forrása.

A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen – kivéve azokat, melyek Budapest közellátását és közműveit érintenék. Fegyveres ellenállásra parancsot adni nincs módomban: egy napja kapcsolódtam be a kormány munkájába, a katonai helyzetről tájékoztatva nem vagyok, felelőtlenség volna tehát tőlem a magyar ifjúság drága vérével rendelkezni. Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében.

Megállapítom egyúttal, hogy Magyarország egyetlen törvényes külföldi képviselője és külképviseleteinek törvényes feje Kéthly Anna államminiszter.

Isten óvja Magyarországot!

Budapest, 1956. november 4.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. november 04. 09:37
A gengszterváltó ávósok is feszt Bibót rángatták elő, bármiről esett szó.
balbako_
2014. november 04. 08:28
"A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen." Ajánlom a még mindig Kádárért(Hornért,Gyurcsányért, Bajnaiért) lihegők szíves figyelmébe.
Arma Gedeon
2014. november 04. 08:03
"A Petőfi Kör és egyúttal a pesti október 23 első véres eseménye, a rádió ostroma provokatív jellegét kiválóan megvilágítja Komlós János szerepe, melyre még egy későbbi bejegyzésben visszatérünk a szocialista berendezkedés egészének és lebontásának háttérből (és nem is elsősorban Moszkvából) vezényeltsége kapcsán. Kertész Péter: "A Komlós" c. könyvében emlékezik vissza mások mellett Komlós János rabbinövendékből lett ávósból lett Népszabadság kulturális rovatvezetőből lett Mikroszkóp-színpad igazgató (mindeközben Moszad-összekötő) neje. Az Andrássy út 60-ban ismerkedtek össze, ahol a nej az ÁVH pártbizottságon dolgozott, Komlós meg egy darabig Baranya megyei ÁVH-parancsnok volt és a Grősz per egyik mellékperének főkihallgatója. Csak ebben a mellékperben 5 halálos ítéletet hajtottak végül végre, egy fő meghalt a börtönben, talán épp Komlós kihallgatási módszerei miatt. 56-ra Komlós már nincs az ÁVH-nál, talán szándékosan helyezik ki időben egy új feladatra előkészítve, és itt a szó a nejéé: "Továbbra is elkötelezett rákosisták voltunk."(...) A kis Jani már megszületett és éppen szoptattam, amikor bemondta a rádió, hogy meghalt Sztálin elvtárs. Annyira bőgtem, hogy János rám szólt, ne áztassam el a gyereket. János a KFKI után került a Külker Minisztériumba, ott is fordított. Ez már 1956-ban volt. Az események fellelkesítettek minket, JÁRTUNK A PETŐFI KÖRBE. JÁNOS EGÉSZ NAP TÜNTETETT, amennyire időm engedte, én is vele tartottam, utána haza kellett mennem a gyerekekhez. JÁNOS ELMENT A RÁDIÓHOZ, A LÖVÖLDÖZÉS ALATT IS OTT VOLT. Azután jött haza, de éppen csak bejelentkezett. Őrjöngtem, hogy maradjon otthon, mert nagy bajok vannak, de visszament, egész éjjel az utcán volt, és csak reggel felé került elő. (...) "A párt később vizsgálta, hogy Jánost 56-ban látták a rádió előtt tüntetni, ezt sokszor a szemére hányták. Ő mindig azt mondta, hogy odament a többi emberrel együtt, de nem tudta, hogy mivé fajulnak az események." Nemigen kell kommentálni, a kisávósok védik a Rádiót, a Nagyávós(ok?) meg ott van az ostromlók között. Egy ILYEN múlttal egy ilyen kommunista hóhér és leendő (???) Moszad-ügynök szintén ÁVH-s nejével együtt lelkesen eljár a leendő antikommunista, (kis)ávósokat lábuknál felakasztó forradalom ideológiai-szervezeti-hangulati előkészítését végző Petőfi Körbe, majd nem marad távol a forradalmi eseményektől sem. Aztán ezért a haja szála se görbül, 56 után előbb a Rádió Irodalmi Osztályát vezeti (másodszor is sikerült bevennie, már hazajárt oda...), majd a Magyar Nemzet kulturális rovatát, majd a Népszabadságét és onnan megalapíthatja a Mikroszkópot, ahol úgy "bírálják" Hofival a Kádár-rendszert, hogy Kádár és Acél rendszeresen ott töltik a szilvesztert... Komlós az ÁVH(-KGB-moszat) azon Belső Körébe tartozott, akik be voltak avatva abba, hogy az 56-os felkelés hamis zászlós akció és részt vett a dolog megszervezésében, elindításában. "
Arma Gedeon
2014. november 04. 07:58
A szovjet vérontás gyásznapja október 23. Az elejétől KGB-ÁVH provokáció volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!