Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

A négy év legnagyobb nyertese: Budapest

2014. április 04. 14:43

Olyan beruházásokat adtak át Budapesten, melyekre már senki sem fogadott volna nagyobb tételben, hogy még életében látja őket kész állapotban.

2014. április 04. 14:43
Edward Blake
Spíler

„Elég csak a 4-es metró kálváriájára gondolni. Demszky Gábor háromszor nyert új metrót ígérve. Még azt is sikerült elhitetnie a fővárosiakkal, hogy Orbán Viktor és a jobboldal műve, hogy nincs új metrója a városnak. Ezzel szemben az igazság az volt, hogy az első Orbán-kormány nem a metrót ellenezte, hanem Demszky terveit, mivel a költségeket elnagyoltnak tartotta, míg a beruházás terveit elavultnak – nahát kinek lett igaza. Amire nagy nehezen belekezdtek, a beruházás óriási csúszásban volt és senki sem hitte, hogy valaha egyszer a gödrökben nem gombát fognak termeszteni, hanem birtokba vehetik az utasok. Ennek ellenére a 2010-ben jött új városvezetés kitűzte az átadás napját és azt pontosan be is tartotta.

Nagyon hasonló a sztori a Várbazár esetében is. 2001-ben elkezdődött egy »közös gondolkodás«, de ez 2002-re meghiúsult. Demszky Gábor lefényképeztette magát a tetőn, ’oszt jónapot. Persze az indexes srácok ma úgy látják, hogy leginkább semmire sem lesz jó a beruházás. Mondhatnánk, hogy »nahát, az index szerint megint valami szar lett« hol van a meglepetés. Azonban a Várbazár remekül önmagában szimbolizálja a liberális városvezetés fővárosi politikáját. De a Várbazár nem csak ezért fontos. Ugyan is ott egy komplett generáció nőtt fel koncertekre járva. Lefordítom: a mai nyuggerek vagy a nyugdíj kapujában állók ott töltötték ifjúságuk legszebb éveit. Vagyis bár nem tűnhet úgy, de az egyik legfontosabb beruházásról van szó. Ugyan ilyen eset a Móricz Zsigmond körtéri gomba is. Mely kiszámolni is nehéz hány éve rohadt Buda egyik legfontosabb csomópontjának közepén és pontosan ilyen nosztalgia övezte. Egy normális politikai erő az ilyen projektekre nem mint felújításokra tekint, hanem a legfontosabb szimbolikus ügyeket látja bennük.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2014. április 05. 08:22
De msz ki !!
Ganaji Bordon
2014. április 05. 07:53
a Zorbán ezeket megépítette én meg jó pénzért kiprivatizálom. Válasszatok engemet főpolgármesternek! Ölellek benneteket libástól Bordi
Serio
2014. április 04. 18:08
Tudjátok, megfigyeltem valamit... A baloldali vezetők mindig elsősorban azzal dühítettek fel, amit NEM csináltak. Gyurcsány nem csinált adóreformot, Demszky hagyta rohadni a várost. A magyar baloldal összefoglalható a mottószerű "merjünk kicsik lenni" felhívásban. Ne csináljuk semmit, de amit igen az se legyen túl nagy. Az ország, és Budapest közterületei, közüzemei mindig szinte kizárólag jobboldali kormányok alatt épültek, szépültek. A jobboldali vezetők viszont azzal húznak fel rohadtul, amit csinálnak. Nem a cselekvés, hanem az alázat hiányával - pedig hát jobboldali, vallásos emberként épp az alázat kéne legyen a fő erény amire a politikát építik. Antall József eladta az egész országot szarért hugyért a nyugatnak és posztkommunista oligarcháknak, privatizáció címén. Orbán szabályos közjogi ámokfutást rendezett, mindkét mandátuma alatt. Szóval nehéz a döntés. A biztonságos kuss, vagy a változást ígérő őrült vagdalkozás a jobb? Orbán milliókat tömött a zsebembe, mert kizárt dolog, hogy egy szoci kormány alatt kedvezményesen előtörleszthettem volna a svejcifrank hitelemet. Csinált négyes metrót, új Gödör klubot, Várbazárt, új nullást, ígér új Moszkva teret. Ha a trafikok nem mind fideszes kézben lennének, ha a magán-nyelvtanárokat nem küldték volna közjogi limbóba, ha nem terveznék a patikák fideszesítését, ha nem hagyták volna cinikusan bedőlni a Malévot, ha nem cserélték volna le az összes szakmai vezetőt az állami intézményekben, akkor tuti hogy a Fideszre szavaznék. Mennék békemenetelni is meg minden. De így... Így kicsit bizonytalanabb a helyzet.

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!