Varga Mihály nagy bejelentést tett: közel 200 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra
Tavaly december óta már 734 milliárd forint korábban blokkolt, hazánknak járó uniós forrás érkezett Magyarországra.
Ha egyszer igazán megjön az állam étvágya, akkor annak sem a piaci realitás, sem a józan ész nem igen fog gátat szabni.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter zártkörű koncessziós pályázatot írna ki, melynek keretében mégis csak engedélyeznék tíz vidéki kaszinó működését, ráadásul rögtön tíz évre előremenőleg – írja a Népszabadság. Mint ismeretes, tavaly ősszel több dologgal is indokolta a kormány a játékgépek egyik napról a másikra való betiltását. Egyik ilyen volt a nemzetbiztonsági kockázatra való hivatkozás, mely elég blöffszerűnek tűnt, ha azt vesszük, hogy közelebbit nem árultak el arról: miféle kockázat adódott olyan nagy hirtelen, ami egy üzletág gyors megszüntetését szükségessé tenné.
Másik magyarázat az volt, hogy meg kell óvni az egyszerű embereket attól, hogy fizetésüket felmarkolván rögtön a kocsma felé vegyék az irányt, ott pedig elgépezzék az egészet egy délután leforgása alatt. Hiteles érv volt ez a Magyar Nemzet vezércikkírója, Torkos Matild számára is. Mint tavaly októberben írta, „vitathatatlan: ahol ezek a szerencsemasinák működtek, karnyújtásnyira elérhető volt az alkohol is, felerősítve az ember belső késztetését arra, hogy a fizetést vagy éppen a segélyt Fortuna segítségével megduplázza.” Továbbá: „nem elfogadható érv a rendszer fenntartása mellett, hogy tízmilliárdos nagyságrendű adóbevételt hoz a költségvetésnek, miként az sem, hogy tízezreknek ad munkát.”
Mondjuk én ismerek átmenetet az azonnali megszüntetés és a rendszer fenntartása között, de rendben: tényleg van valóságalapja annak, hogy ezekkel a gépekkel csak kizsákmányolják, kihasználják a naiv, kétségbeesett embereket, akik a gyors pénzszerzés lehetőségétől megrészegülten igyekeznek megcsinálni a szerencséjüket. De akkor ne álljunk meg a játékgépeknél, tiltsuk be a totót, lottót, illetve a Tippmixet is. Nyilván említett szerencsejátékoknak egyaránt az a lényegük, hogy az emberek ösztöneire hagyatkozva azt sugallják: megéri napról napra pénzt áldozni, hiszen egyszer csak bárkire rámosolyoghat a szerencse, aztán egy életre el van intézve jólét, boldogulás. Persze, még évekig előfordulhat, hogy az ember a „szerencsének háttal áll”, de ha valakire Sir Keno rátalál, hát, annak egy csapásra meg van oldva minden gondja-baja.
De ez már nyilván a kizsákmányolásnak az úribb, konszolidáltabb módja, nincs is vele semmi gond a jelek szerint. A Szerencsejáték Zrt. köszöni, jól van, szokott hirdetni egyébként a Magyar Nemzetben is, nyilván ilyenkor mellékes kérdés is, miféle belső késztetéseket ébreszt fel az ilyesmi jól szituált nagymamákban, nagypapákban. A játékgépek azonnali kiebrudalásának tekintetében azonban igenis elfogadható érv volt az, hogy emberek tízezrei éltek ebből, akik így aztán neki is állhattak keresni maguknak valami más megélhetési forrást.
A vesztesek épp azok a kiskocsmárosok voltak, akik szórakozóhelyének korábban ezek a gépek szolgáltatták a bevétel jókora részét. Jól járt viszont a három nagy kaszinó, akiknek bevétele az egy évvel korábbinak a kétszázhetvenöt százalékára ugrott. Nekik jóval inkább lehet közük a „jómódú, politikai befolyást érvényesíteni akaró körökhöz”, melyekről a tavalyi betiltáskor Lázár János beszélt, mintsem azon kocsmárosoknak, akik végül rosszul jártak a változtatás következményeként. Mint a trafikügy esetében: állítólag a munkanélküliek, megváltozott munkaképességűek, kis- és középvállalkozók járnak jól, ám a valóságban csak a baráti vállalkozók szerezhetik meg a tetemes extraprofitot. Azok gazdagodnak, akiknek korábban sem ment olyan rosszul, éppen a korábbi árusítók, kisegzisztenciák kárára. Az illegális gépek iránt persze meg is ugrott a kereslet: e tekintetben is jól láthatóak a párhuzamok a dohánykereskedelem államosításának menetrendjével.
De akinek eddig nem volt átlátszó a hirtelen való betiltást indokoló két érv, annak most válhat végleg egyértelművé: sem nemzetbiztonsági kockázatról, sem a nép féltéséről nemigen lehetett szó, vagyis inkább csak látszatindokok voltak ezek egy a nagyközönség számára ismeretlen szempont elfedése gyanánt. Mert azért azt, hogy a nemzetbiztonsági kockázat csak és kizárólag az állami koncessziókkal kerülhető el, csak nem fogják elhinni azok sem, akik korábban valóban hittek abban: a veszélyes, korrupt üzletemberek miatt van szükség a tiltásra.
És ilyenkor a jelek szerint nem gond az sem, ki miként kockáztatja fizetését, Fortuna kegyeiben bízva: ha az állam valamiként mégis jól jár, akkor a többi már mellékesnek mondható. Persze, nem mintha az állam dolga lenne, hogy megvédje állampolgárait saját maguktól. A költségvetésnek hozott adóbevétel nem elfogadható érv – inthetné Torkos Matild Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, aki reméli, hogy így kaszinónként 850 millió forint adóbevétel vándorolhat majd az államkasszába. Nagyjából annak lehetünk most tanúi, amiről a jobbikos Volner János is beszélt sajtótájékoztatóján: „a kormány maffiaszerű módszerekkel, elképesztő és ostoba magyarázatokkal kinyírta a teljes szerencsejáték-ipart”, most pedig újraosztja”. A dizájn meg már úgyis megvan a trafikok esetében, már csak a Nemzeti Dohánybolt feliratot kellene kicserélni Nemzeti Kaszinóra. Ugyanakkor nincs min csodálkozni: ha egyszer igazán megjön az állam étvágya, akkor annak sem a piaci realitás, sem a józan ész nem igen fog gátat szabni.