Az igazság sohasem késő

2013. június 10. 09:46

Az elmúlt ötszáz év valójában folyamatos konfliktusok láncolata, ahol szuperkurucok és ultralabancok vívják a jelek szerint soha véget nem érő csatájukat.

2013. június 10. 09:46
Bogár László
Bogár László
Magyar Hírlap

„Justice for Hungary, vagyis Igazságot Magyarországnak! A mondat a trianoni igazságtalanság orvoslásának igényével született, és azért angolul, hogy a globális térben is keresni próbálja Magyarország igazát. Ebben az írásomban a Trianon 93. évfordulójáról való megemlékezésnek egy sajátos formáját választottam. A közelmúltban mutatták be ugyanis Jelenczki István újabb megrázó dokumentumfilmjét, amely Az igazság soha sem késő címet viseli. És most e film kapcsán próbálnék eltöprengeni mindarról, amit Trianon szomorú emléke felszínre hoz bennünk. (...)

Legyünk őszinték, már maga az igazságtétel kérdése is zavarba ejtő. Merthogy miért is kell az igazságot tenni? Hiszen az igazság »csak úgy« van, azt nem kell tenni. Ahogy Jézus mondja, én vagyok az út, az élet, az igazság. Az isten szerint való élet az egyetlen igazság, de erről az útról már több ezer éve letért az emberiség. A szakrális létmód évezredei alatt nem kellett igazságot tenni, mert az magától érvényesült. A nyugatias modernitás és deszakrális pusztítás hiába álcázza magát demokráciának, erre az érvényesítésre nem képes. A magyar társadalmat az elmúlt öt évszázad során, a mostanit is beleértve, öt birodalom tartotta és tartja függésben. Ezek a birodalmak – a magyar társadalom eredményesebb kifosztása érdekében – a kollaboráns elitek egész rendszerét hozták létre, és a filmben tárgyalt bűncselekményeket is ezek követték el.

Az elmúlt ötszáz év valójában folyamatos konfliktusok láncolata, ahol szuperkurucok és ultralabancok vívják a jelek szerint soha véget nem érő csatájukat. Mindegyikük a maga igazát hajtogatja. Ferenc József, Horthy és Kádár ugyanúgy birodalmi rendet akart az esztelen lázadókkal szemben, akik a pusztulást képviselték szerintük, és azért tiport lábbal minden jogot, hogy ezeket az esztelen lázadókat megállítsa. A jog tehát a győztesek fegyvere, az erkölcs pedig ilyenkor hallgat. A történelem során az állandóan kavargó konfliktustenger feletti szabályozó erő szerepét az erkölcsi és a jogi rend volt hivatott betölteni, de a jelek szerint erre éppen akkor képes a legkevésbé, amikor a legnagyobb szükség volna rá.

A mai magyar társadalom kritikus történelmi elágazási ponthoz közeledik. Vagy képes lesz helyreállítani szakrális igazságának talapzatát, vagy gyorsuló hanyatlási pályán írja ki magát a történelemből.”

 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
celkereszt
2013. június 10. 11:45
Szerény véleményem szerint, ez úgy ahogy van, marhaság. Sok időt nem érdemes rá vesztegetni. Ki lehet terjeszteni galaktikus méretekre is. Asimov.
micream
2013. június 10. 11:31
itt az igazság... Orbán miatt többen mentek el, mint 1956-ban Minden ismert statisztika szerint a kivándorlás 2010 óta gyorsult fel jelentősen. A legfrissebb hírek szerint az Ausztriában dolgozók száma idén januárban rekordszintre emelkedett (54 ezer fő), még a nyári szezoncsúcsot is megdöntötte, a Németországba kivándoroltak száma pedig egy év alatt 20 százalékkal nőtt. Jelenleg félmillió honfitársunk dolgozik külföldön. Nem meglepő, hogy az elvándorláson gondolkodók aránya is éppen az Orbán-kormány regnálása alatt érte el csúcspontját. Tavaly 19 százalék tervezte ezt. Döbbenetes, hogy a 18 éven felüli diákok több mint fele nem Magyarországon képzeli el közeli jövőjét.
Különvonat
2013. június 10. 11:25
Emlegeti a cikkíró Jelenczki István filmrendezőt: érdekes adalék, hogy múlt héten ő is aláírta azt a nyílt levelet, amelyet összesen kb. félszázan és amely a földtörvény jelenlegi tervezete ellen szól. Alább a levél és az aláírók, plusz a http://elolanc.hu/index.php/videkert/141/10517 címen is. Ma szavazás a Parlamentben, tüntetés a Parlamenten kívül (http://elolanc.hu/index.php/videkert/141/10515)! A magyar föld védelmében! Miközben a természeti erőforrásokért folyó küzdelem világszerte egyre embertelenebb formát ölt, nem mindegy, hogy a nemzet képes-e minden létező eszközt megragadni saját jövője érdekében, vagy lehajtott fejjel asszisztál saját kifosztásához. Halálra ítélt az erőforrásaitól megfosztott közösség, halálra ítélt a hazájától megfosztott nemzet! A magyar agrárium szabályozási folyamata a termőföldnek mint természeti erőforrásnak a nemzet számára történő hosszú távú megőrzését kell, hogy szolgálja. Erre a célra a földforgalmi törvény tervezete jelenlegi formájában alkalmatlan. Az agrárszabályozási stratégia olyan irányú átalakítása szükséges, hogy az a lehető legmesszebbmenőkig kihasználja az adott jogi, pénzügyi és politikai eszközöket a termőföld nemzeti tulajdonban és a helyi közösségek használatában tartására – az ökológiailag is fenntartható gazdálkodási formák előtérbe helyezésével. Mindehhez nemcsak a jelenlegi földforgalmi törvénytervezet alapvető módosítására van szükség, hanem a földforgalmi törvénnyel egy időben koherens üzemgazdálkodási törvény, szövetkezeti törvény és finanszírozási háttér megalkotására is, sőt, adott esetben nem szabad visszariadni az Európai Unióval kötött csatlakozási szerződés felülvizsgálatától sem, amennyiben a nemzet hosszú távú fennmaradása ezt megkívánja. Azonnali intézkedések összehangolt sorával kell fellépni a zsebszerződések felszámolása érdekében még a moratórium lejárta előtt – törvénysértésre az Európai Unió más országaiban sem épülhet tulajdonjog! Mivel ezt ígéri mindnyájunknak a magyar kormány hivatalos vidékfejlesztési programja, ezért követeljük az eredeti kormányprogram maradéktalan végrehajtását a Nemzeti Vidékstratégia szellemében! Egyben elutasítunk minden olyan intézkedést, amely politikai megfélemlítő akció leghalványabb látszatát is kelti mindazokkal szemben, akik az eredeti kormányprogram érdekében az elmúlt hónapokban felemelték a szavukat. "Mert akik abban gyönyörködnek, amit ez a világ nyújt, örökre koldulnak és szükségben maradnak!" Budapest, 2013. június 7. Ács Margit irodalomtörténész Ács Sándorné agrármérnök Ángyán József egyetemi tanár, országgyűlési képviselő Bagi Béla nyugalmazott országgyűlési képviselő Bárdy Péter iskolaigazgató Bencsik János szociológus, országgyűlési képviselő Bene Gábor közjogász Béres Tamás lelkész, egyetemi oktató Biró Borbála talajbiológus, egyetemi tanár Csizmadia László grafikus Elek István közíró Ertsey Attila DLA építész Farkas Ádám képzőművész Farkas István vegyészmérnök, természetvéd Fidrich Róbert környezetvédő Gulyás Gyula filmrendező Gulyás János filmrendező Hajósy Adrienne geofizikus Hetzmann Róbert a Váralja Szövetség elnöke Holly László kertészmérnök, a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet ny. igazgatója Hossó Andrea közgazdász Jelenczki István filmrendező Kajner Péter közgazdász Kalas György jogász Kerekes Sándor egyetemi tanár Kollár István egyetemi tanár Krizsán András építész Lajtmann József vízgazdász Lányi András író, egyetemi docens Lovas Rezső fizikus Lukács András geofizikus, környezetvédő Medvácz Lajos Balassagyarmat polgármestere Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár Miklóssy Endre Hild- és Pro Régió-díjas építész-urbanista Molnár Attila állatorvos, a Makovecz-féle Magyarországért Egyesület alelnöke Ortutay Tamás képzművész Pápai József nyugalmazott stratégiai tanácsadó Roszík Péter agrármérnök Szabó Gellért Szentkirály polgármestere, a Magyar Faluszövetség elnöke Szakolczai György közgazdász, professor emeritus Szigeti Tóth János szociológus Vajna Zoltán akadémikus Varga István mérnök-közgazdász Varga Zoltán professor emeritus Vásárhelyi Judit tanár Vicze Csilla jogász, a Civilek a Mecsekért Mozgalom ügyvezetője Vida Gábor egyetemi tanár, az MTA tagja Ifj. Zlinszky János egyetemi docens
szalámis hegedű
2013. június 10. 10:41
Gyuri bácsi, most a hangyák háborújáról mesélj nekünk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!