A szerző vegyész

Viszonyom A konzervatív történelmi magazinnal és annak webes tagozatával hosszú és összetett. Aki ennek stációira kíváncsi, eresszen rá egy guglit a tortenelemportal.hu-ra. A lap szerkesztőinek bensőséges figyelme kiterjed a moly.hu-n könyveim webes értékelésére is akár, de ezzel sincs baj: így negyven felé illő is leszámolni azzal a kamaszos igénnyel, hogy mindenki szeressen. Egyszer, még 2010 júniusában visszaszóltam két-három kommentben, amire rögtön olyan betonbiztos érvek érkeztek a kommentelőktől, köztük a lap szerzőitől is, mint a hajtincseim görbülete, a kikeresztelkedésem dátuma, a gyerekeim száma és az ebből levonható következtetések. Majd ezt követték később baráti lapogatások „miért mész bele?” kezdetű gondolatfutamokkal, kollégák részéről, sőt még lábjegyzet is lettem ennek kapcsán (nemmondommeghol).

A férfibarátságnak olyan elemi erejű kitörése előtt, mint ami most jelent meg a mondott honlapon némiképp megilletődötten állok. Én sokkal posztmodernebb vagyok és a mély érzelmek kimutatása helyett inkább piszkoskodom, heherészek, ironizálok. A Nagy Magyarország szerkesztéséért felelős, amúgy dögész végzettségű, ám a wikipédia dzsesszre vonatkozó szócikkeinek szerkesztésében is aktív szerző lerántja a leplet a Kommentárról, meg az öcsémről, meg rólam, mert nemcsakhogy leninista, sőt eszdéeszes módon befűztük Vigh Pétert, de még arra is rávettük, hogy ne írja le a híres történész, Raffay Ernő nevét, a Szabadkőműves (és) hívő – Lovik Károly és az eszmetörténeti labirintus című írásában. Szóba kerül ott mindenféle fenyegetőzés meg zsarolás is, de az gyerekség.

Mielőtt bárki felhorgadna, szerintem az orvos végzettségű Németh László elég jó regényeket (is) írt, sőt a matematikus Ottlik Géza is, de magam sokkal nagyobb elővigyázattal szoktam nyilatkozni a polimerkutatás aktuális kérdéseiről, mint ahogy mondott szerkesztő osztja meg nézeteit a honi történettudomány problémáiról. Vigh azonban tetézi és tetézi: név nélkül ugyan, de kritikai megjegyzéseket is elejt és olyat is ki mer ejteni a mosdatlan száján, hogy

„Ennek a harmincas évekbeli narratívának ma is vannak nagy kedvvel publikáló képviselői, akik bár a »kőkemény történelmi valóság« objektív megismerését ígérik, ugyanazokat a toposzokat folytatják, mint ezek a szellemi elődök. Ezek a tendenciózus munkák egyértelműen egy radikális, önmaga véleményének a megerősítését váró szubkultúrát szolgálnak ki, ezért különösen felelőtlen, hogy mindezt a tudományosság, hitelesség és objektivitás köpönyegébe bújtatva adják el.”

Mármost lehet azon vitázni, jól tette-e Vigh, hogy nem írta le a NEVET. Egyúttal kedves adalékként hozzáteszem, Raffay Ernő évek óta szokott név nélkül sejtelmeskedni lábjegyzeteiben, interjúiban, szabadkőművesekről, liberálisokról, komcsikról, álkonzervatívokról, kollégáiról. Ugyanakkor innen szeretném belekiáltani a világ arcába, hogy 2011-ben a Kommentár szerkesztéséről és szerkesztési feladatairól lemondtam. Egyrészt nem fér össze a kormánytisztviselőséggel, másrészt időm sem lenne rá. Harmadrészt az öcsém elég autonóm ember, afféle tiszai kismagyar, aki elég hamar előveszi a fokost, ha nem ért egyet egy fetteléssel vagy rosszul elhelyezett lábjegyzetet lát. (A szerkesztőbizottságban maradtam, mert hát mégis hat évem van a dologban, Virág Istvánt arra kérem, nézze ezt el nekem.)

Most reggel elolvastam Vigh Péter tanulmányát, és azt kell mondanom, parádés. Olvasmányos, szellemes, tele van hardverrel (Evangélikus Országos Levéltár! A Demokrácia Páholy iratai!!! a Magyarországi Piarista Rendtartomány Központi Levéltára!!!!! Vadász- és Versenylapok!!!!!!!! – Itt már nőm, s gyermekeim hozták a keszkenőt, mibe könnyeimet eltemethettem) és arra int, hogy óvatosan részekre kell szednünk egy homogénnek tekintett szellemi hagyományt, vannak generációs különbségek, vannak eszmetörténeti beidegződések, szellemi pályák, társadalomtörténeti adottságok, usw.

Szóval ez egy hirdetés. Kommentár, 2013. évi 2. szám, Vigh Péter.

Tessék ezt a nevet megjegyezni.