zsidó

2016. december 18. 18:32
A zsidók és a nem zsidók kölcsönösen számon tartották egymást zsidóként és nem zsidóként. És elég erősen elzárkóztak egymástól. Megjegyzem, ez ma sincs nagyon másképp. Interjú.
2016. november 19. 16:40
Egy percig sem mentegetném Sztálint: megalomániás gyilkos volt, aki több millió ember haláláért felel. De egyenlőségjelet tenni a holokauszt és e közé történelmileg tévedés. Interjú.
2016. július 21. 12:15
Ráadásul a felek sem lehetnek elégedettek maradéktalanul, hiszen láthatóan úgy érzik: ötödikes és kilencedikes magyar gyerekek tankönyvében szereplő megnevezések és útvonalak döntik majd el, kinek van joga a mai Izrael területéhez.
2016. június 20. 13:19
Amíg az arisztokrácia tagjai döntően katolikusok – kisebb részben reformátusok – voltak, az új bankigazgatók, gyárosok és más nagytőkések nem kis részben a zsidósághoz tartoztak, többen pedig gazdasági sikereiknek köszönhetően magas rangokhoz is jutottak.
2016. március 9. 13:19
Jelentős mértékű cinizmusra vall, hogy az amerikai, a brit és – a jelek szerint – a szovjet vezetés számára kívánatossá vált egy olyan ország német megszállása, ahol több mint 800 ezer zsidó élt.
2016. március 9. 10:52
A ma Magyarországot uraló politikai erő identitását, önazonosságát tekintve antikommunista, konzervatív, nemzeti, polgári és kulturális, szekuláris értelemben keresztény.
2016. január 7. 11:53
A konzervatív álláspont (Horthy Miklós, Kállay Miklós, Keresztes-Fischer Ferenc vagy Kozma Miklós) szerint a magyar zsidóság nagyobbik része az ország és a társadalom hasznos alkotórésze – a rendszer ellenségeivel szemben.
198 név
2015. november 25. 17:43
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Mezey Barna, az ELTE rektora mutatták be az egyetem tavaly átadott emlékművét, és az ahhoz kapcsolódó konferencián elhangzottakat bemutató dupla kötetet.