Balog Zoltán

2016. szeptember 9. 10:00
Felavatták az újjáépített Eötvös-kápolnát, Eötvös-obeliszket és a Mária-kegyhelyet Ercsiben, Eötvös József végső nyughelyén. A műemlék-együttes avatásán Balog Zoltán miniszter a reformkori politikust méltatva megjegyezte, hogy az elődök együtt, áldozatot vállalva emelték a nemzetet.
2016. július 21. 12:15
Ráadásul a felek sem lehetnek elégedettek maradéktalanul, hiszen láthatóan úgy érzik: ötödikes és kilencedikes magyar gyerekek tankönyvében szereplő megnevezések és útvonalak döntik majd el, kinek van joga a mai Izrael területéhez.
198 név
2015. november 25. 17:43
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Mezey Barna, az ELTE rektora mutatták be az egyetem tavaly átadott emlékművét, és az ahhoz kapcsolódó konferencián elhangzottakat bemutató dupla kötetet.