Mit üzen a múlt a jövőnek?

2016. július 19. 16:51

Ennek a kormányzatnak a cselekvőképtelensége, ötlettelensége, a helyzet hallgatólagos elfogadása meggyőzte a szovjeteket, hogy a magyar forradalom és bármilyen utólagos lázadás leverésével vajmi keveset kockáztatnak.

2016. július 19. 16:51
ifj. Koszorús Ferenc
Tokajwine.net

Az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulójára a magyarok emlékünnepek sorazatával emlékeznek világszerte. Mélyen emlékezetünkbe vésődik, hogy ez a kis ország hősiesen és nagy áldozatokat hozva szállt szembe a hatalmas Szovjetunióval, hogy kivívja szabadságat és függetlenséget. Ugyanígy emlékezetünkben tartjuk a szovjet csapatok brutális katonai beavatkozását, amellyel leverték és vérbe folytották a spontán felkelést.

Kevéssé ismert azonban, hogy Eisenhower elnöknek sokkal nagyobb mozgástere volt, mint ahogy több történész állítja. Háború indítása es fenyegetes nélkül támogathatta a budapesti fejleményeket. Például megfogadhatta volna az akkori külügyminiszter John Foster Dulles október 25-i javaslatát, miszerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa tűzze napirendjére a „magyar kérdést”. Ahelyett inkább azt sürgette, hogy az Egyesült Királyság, Franciaország és Izrael csapatait vonják ki Egyiptomból. Az Eisenhower-adminisztráció határozottan felszólíthatatta volna a megosztott es tanácstalan Kremlt a szovjet csapatok kivonására Magyarországról. Az elnök diplomáciailag is élénken támogathatta volna Magyarország deklarált semlegességét. Ehelyett azonban elutasította, hogy a Nagy Imrével, az új miniszterelnökkel való közvetlen kapcsolatot felvegye és valójában biztosította az oroszokat, hogy Amerikának nincs szándékában beavatkozni a magyar eseményekbe – amellyel lényegében garantálta a szovjet katonai beavatkozást.

Nyilvánvaló, hogy az 1950-es évek elején mar lehetett latni, hogy Amerika vonakodott beavatkozni Közép-kelet-Európában. Ez például megmutatkozott abban is, hogy a Koszorús Ferenc ezredes vezetésével magyar veteránokat toborzó félkatonai szervezet támogatására vonatkozó tervét is megváltoztatta.

Koszorús ezredes a magyar hadsereg tisztje volt, akit így jellemzett az amerikai titkosszolgálat: „Ez az ember a Magyar Hadsereg egyik legmagasabb rangú tisztje volt, akinek tiszta a múltja, sem a nácizmus, sem a kommunizmus nem ejtett foltot a becsületén”. Talán a leginkább arról ismert Koszorús, hogy ő hajtotta végre 1944. július 6-án azt a katonai beavatkozást, amelynek során kényszerítette Baky László államtitkárt az általa Budapestre rendelt több ezer fegyveres csendőr eltávolítására a fővárosból. Így megakadályozta több mint negyedmillió zsidó Adolf Eichmannék által a német megszállást követően előírt deportálását, akikre a német táborokban biztos halált várt volna.

A háború után Koszorús ezredes aktívan bekapcsolódott a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége (MHBK) elnevezésű veterán szervezetbe. Zakó András egykori tábornok, akit a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc a vezérkar 2. (hírszerzési) osztályának vezetőjévé nevezett ki, és követői igyekezdtek atvenni az MHBK vezetését. Koszorús ezredes számára ez elfogadhatatlan volt, és egy 1952-es titkosszolgálati jelentés szerint „belső oppozíciót szervezett Zakó törekvéseivel szemben”. Mivel azonban képtelen volt Zakót és híveit elmozdítani, Koszorús kilépett az MHBK-ból.

Nem sokkal később, amint egy hírszerző jelentés erről beszámol, Washington úgy döntött, hogy „harcba szállunk (mármint az USA – K.F.) a hirhedt Zakó tábornok már meglévő és egyre növekvő szervezetével, az a szándékunk, hogy a magyar veteránok mérsékelt és megbízható tagjaiból egy új szervezet létrehozását szorgalmazzuk, amely gyűjtőhelyévé válhat olyan katonáknak, akik alkalmasak felkatonai tevékenységre. Koszorús ezredest szeretnénk megbízni egy ilyen szervezet megalakításával.”

Benyújtott tervvázlata és javaslata részben igy szólt; „Tökéletesen tisztában vagyok a feladat nagy horderejével es fontosságával. Tudom, hogy milyen mérhetetlenül s döntően fontos lesz, -- egyrőszt a ma magával tehetetlen Magyarország jövője, másrészt az USA s általa a humanitás, emberi szabadság érdekében hozandó újabb áldozat nemhiábavalósága szempontjából, hogy a bolsevizmus alól való felszabadulás pillanatában milyen magyar karhatalmi csapatok vonulnak be elsőnek a Duna-medence kulcsállamába. Ezen karhatalmi csapatok megbízhatóságától és arravalóságától függ ugyanis... hogy a reakció s pártszenvedélyek miatt a személyi biztonság egy percre se szüneteljen, hogy a nyugati értelemben vett demokratikus rezsim minden nehézség nélkül megszilárdulhasson.”

Mi köze mindennek az 1956-os magyar forradalomhoz? 1948-ban a Truman-adminisztráció, amelyik eddig az „feltartóztatás” („containment”) politkat folytatta, elkötelezte az Egyesült Államokat, hogy egy példa nélküli programot dolgoz ki a kommunizmus elleni erők támogatására. A „kommunizmus visszaszorításának” („roll back”) stratégiája volt pontosan az a cél, amit a Koszorús ezredes által kialakítandó és vezetendő szervezet maga elé tűzött, és annak az 1952-es republikánus programnak is része volt, amely Eisenhowert jelölte, aki az Egyesült Államok elnöke lett. A választások után azonban Washington többé már nem törődött a magyar veteránok szervezetével. Ez, más tényezőkkel együtt már előszele volt annak, hogy Amerika elfordul a „visszaszorítás” politikájától, már amennyire ez egyáltalában kivitelezhető lett volna és visszater az „feltartóztatás” politikájára. Sőt, azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a katonai szervezet tervének sorsa már egyenesen azt jelezte, hogy az Eisenhower-adminisztráció tartózkodni fog minden olyan lépéstől, amely támogatná egy lehetséges közép-kelet-európai felkelés kirobbantását.

Ennek a kormányzatnak a cselekvőképtelensége, ötlettelensége, a helyzet hallgatólagos elfogadása meggyőzte a szovjeteket, hogy a magyar forradalom és bármilyen utólagos lázadás leverésével vajmi keveset kockáztatnak. Bár fél évszázaddal később megtörténik a politikai rendszerváltás, még ma is tetten érhetők azok a morális, szellemi és anyagi sérülések, amelyeket az 1956-os szovjet bajonettek nyomán megerősödött és még csaknem ötven évig tartó szovjet uralom okozott. Ez mindennél erősebb ok arra, hogy megemlékezzünk azokról a hősökről, akik óriási áldozatokat hoztak a totalitarianizmussal szemben és egyenlőtlen küzdelemben harcoltak azért, hogy visszaállítsák Magyarország szabadságát és függetlenségét. Ez mindenki számára követésre méltó példa, legyenek akár hatalomban vagy azon kívül.

ifj. Koszorús Ferenc

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
avmanster
2016. október 24. 23:01
a szovjetek egyébként meg voltak győződve arról, hogy a újra ki fog törni a forradalom. ezért is paráztak annyira Kádárék a MUK-tól. Hruscsov valóban meglepődött akkor amikor pár év múltán sem történt újabb forradalom és stabilizálódott a kommunista diktatúra. annyira elégedett volt Kádárral Hruscsov, hogy oda akarta ajándékozni a Kárpátaljai magyar lakta részét Magyarországnak. (Hruscsov volt különben az a pártfőtitkár, aki Ukrajnának ajándékozta a Krím félszigetet és a donyecki területeket) mivel Hruscsov megbukott ebből nem lett semmi. Brezsnyev nem kedvelte Hruscsov barátait és Kádár elég nagy haver volt. egy ideig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán helyén maradhat-e Kádár János.
Apáczai
2016. augusztus 26. 01:44
Teljesen nyilvánvaló, hogy az USA koncként lökte oda Magyarországot a bolsevik terrornak. 1945-ben is és 1956-ban is. Egyazon szellemiség fűtötte mindkét diktatúrát, csupán az eszközökben különböztek egymástól a két szövetséges. Az USA ma is úgy viselkedik, mint Magyarország ellensége. Csak a kommunikáció trükkjeivel leplezi azt.
gatyakorc
2016. augusztus 20. 09:05
Azt értem, hogy a szerencsétlen,a Szabad Európa Rádió ostoba hazugságaiban hívő 56-os magyar közvélemény hitt egy amerikai beavatkozás lehetőségében, de minek ma is ilyen hülyeségekkel áltatni magunkat? A koreai háború kivételével a két blokk hadereje soha nem konfrontálódott közvetlenül a hidegháború alatt. Egy amerikai beavatkozás technikailag is nehezen lett volna kivitelezhető (Ausztria _nem_ adta volna fel a csak frissen, egy éve megszerzett semlegességét), és Tito sem engedte volna át az amerikai erőket. Valamiféle légihíd talán elképzelhető lett volna, de mikor? 56-ban a fővárosi érdemi harccselekmények tartottak valami két hétig. Pár tucat főnyi Bakonyban bujkáló gerillára meg nem lehet amerikai beavatkozást alapozni. A történelmünk nagyszerű drámája volt, de azért ne hitessük már el magunkkal, hogy 56-ban valamiféle komoly háború folyt Magyarországon. Emellett ebben a fantáziálásban benne rejlik az az elég naiv elképzelés is, hogy az USA segítségével aztán biztos nyertünk volna, ami nem túl valószínű. A SZU már csak presztízsokokból sem engedhette, hogy a határai mentén sikeres amerikai katonai beavatkozást hajtsanak végre.
Zokni
2016. augusztus 08. 11:09
"... Ehelyett azonban elutasította, hogy a Nagy Imrével, az új miniszterelnökkel való közvetlen kapcsolatot felvegye, és valójában biztosította az oroszokat, hogy Amerikának nincs szándékában beavatkozni a magyar eseményekbe – amellyel lényegében garantálta a szovjet katonai beavatkozást..." - írja. Amit ez a figura leír, úgy tűnik, nem több, mint amit az alatta kommentelők tesznek: a történelmi eseményeket nem összefüggéseiben, hanem a "mi lett volna ha, valaki nem úgy, hanem emígy dönt, cselekszik" - szempontja alapján, mint egy focimeccset értékelnek, és fognak fel: "hogyha Dzsudzsi belövi, akkor meg sem állunk a döntőig...". Ez indokolt egy magánember mérlegelésénél, hiszen az ő sorsa azért olykor valóban a saját döntésein múlik. Sőt néha előfordul még az is, hogy EGY szerencsés, vagy szerencsétlen döntésén is akár... Bár azért ez ritka. Ahogy pl. az '56-os amerikai beavatkozás esélyeit tárgyalja. Az USA tudtommal már rég eldöntötte, hogy felosztja érdekeltségi körökre Európát a Szu-val. Ezen nyilván az '56-os "sajnálatos események" sem változtattak semmit. Akkoriban még a saját területein is erős volt a "rettegett" baloldal, ráadásul a Közel-Keleten sem nyugodtak meg a kedélyek. Azt nem sikerül eme revansizmustól (és mástól is, úgy tűnik...) elvakult utólagos minden okosoknak felfognia, hogy a Horthy rendszer olyan súlyos következményekkel járt az országra nézve, hogy annak bármilyen formában való újramelegítése esélytelen volt egy olyan országban, ahol még tíz éves emlékezetben élt a Front és az Ostrom borzalmas emléke. Ha úgy vesszük ezen a traumán a német nemzetnek, részben a világpolitikai taktikázások miatt is persze, de végül is csak '89-ben sikerült túljutnia. (Azt haloványan megjegyzem, hogy bizonyos, valóban történésztől olvastam már, hogy Horthy (és ezért az ezredes) NEM azért "...kényszerítette Baky László államtitkárt az általa Budapestre rendelt több ezer fegyveres csendőr eltávolítására a fővárosból...", mert meg akarta volna védeni a zsidókat, hanem azért, mert magát, és az önálló döntési pozícióját akarta megvédeni. De mindegy.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!