A magyar békedelegáció tevékenysége Neuillyben

2016. április 24. 11:52

Nem volt más hátra, minthogy Magyarország kiválassza képviselőit, akik kézjegyükkel ellátják majd az első világháborút lezáró magyar békeszerződést.

2016. április 24. 11:52
Bödők Gergely
Bocskai Rádió

„1919 januárjában ült össze Párizsban a békekonferencia, hogy lezárja az első világháborút, és meghatározza a világ új rendjét. Összesen huszonhét állam képviseltette magát, de a veszteseket a tárgyalásokra nem hívták meg. Az ünnepélyes megnyitóbeszédet Poincaré a francia köztársaság elnöke tartotta. Ahogy fogalmazott: „most már csupán az van hátra, hogy e győzelem minden gyümölcsét learassuk önökkel együtt.” A konferencia elnökévé a francia politikust, George Clemenceau-t választották. A diplomaták valósággal elözönlötték a francia fővárost: a britek mintegy ötszáz fővel, az amerikaiak pedig közel ezerháromszáz fővel képviseltették magukat. A konferencia legfőbb szerve a Tízek Tanácsa, vagy Legfelsőbb Tanács volt. Ennek tagsága az öt győztes hatalom – Amerika, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Japán – államfőjéből, miniszterelnökéből vagy külügyminiszteréből állt.

Az egyes hatalmak céljai és motivációik különböztek. Franciaország revansot akart venni Németországgal szemben. Célja a nagy ellenfél maximális katonai és gazdasági meggyengítése volt. Követelte a Rajna bal partjának kiürítését és Elzász-Lotaringiát. Mindezeken felül egy olyan Közép-Európai szövetségi rendszer létrehozását szorgalmazta, amely a jövőben sikerrel venné elejét Németország szervezkedésének. A britek fő célkitűzése – a franciákhoz hasonlóan – Németország meggyengítése volt. A szigetország képviselői mindenekelőtt az egyre veszélyesebb konkurenciának, a német flottának a visszaszorítását szorgalmazták. Ugyanakkor a hagyományos európai kontinentális egyensúly féltő őreiként Franciaország túlságos megerősödését is szerették volna elkerülni. A területi ígéretekért a háborúban végül az Antant oldalára állt Olaszország képviselői a háborús erőfeszítéseikért cserébe az Adriai térséggel óhajtották kárpótolni magukat, de ezeken kívül további irredenta olasz célokat is megfogalmaztak. Egyedül az Egyesült Államok vezetője reménykedett igazságos és méltányos békében. Az amerikai elnök, Woodrow Wilson 1918. januárjában megjelentetett elképzelésében a wilsoni elveket, azaz a népek önrendelkezésére épülő méltányos rendezés vízióját fogalmazta meg, amelyet ugyanakkor a külügyminisztere, Robert Lansing – ahogy azt naplójában tudhatjuk – reménytelen idealizmusnak és nem amerikai érdeknek tartott. A békekonferencián vezető szerepet – ahogy nevezték őket, a »négy nagy« politikus játszott: az amerikai elnök Woodrow Wilson, a brit miniszterelnök David Lloyd George, az olasz Vittorio Orlando és a francia kormányfő Georges Clemenceau. Wilson szembesülve elképzelései kudarcával 1919 nyarán hazautazott. Az amerikai delegáció tagjai, ezt követően, így már csak megfigyelőként vettek részt a konferencián. (...)

A magyar delegáció második – februári – kiutazását követően az átadott válaszjegyzékekben változatos módon érveltek a történelmi Magyarország egysége mellett és a tervezett magyar határok elfogadhatatlansága ellen. Hasztalan. Ahogy a delegációt ezúttal is elkísérő Benda Jenő naplójából olvashatjuk a magyar fél munkája, egyre inkább felesleges huzavonának tűnt csak, mivel Magyarország sorsa már elhatároztatott. A delegáció április elsején hazautazott Budapestre és jelentésekben számolt be működéséről a kormány és a nemzetgyűlés előtt. Május 19-én pedig lemondott, de – akármennyire is ellenezte a szerződés tartalmát – előbb még a szerződés aláírását javasolta. Nem volt más hátra, minthogy Magyarország kiválassza képviselőit, akik kézjegyükkel ellátják majd az első világháborút lezáró magyar békeszerződést.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szvidrigajlov
2016. április 29. 21:46
1919. januárjában Károlyi volt a köztársasági elnök és (talán) Huszár (?) a miniszterelnök. Nem Kun Béla! Budapesten nem volt szén, nem volt mivel fűteni, nem volt elegendő élelem, az ország legnagyobb része katonai megszállás és kifosztás alatt állt. Katonánk nem állt fegyverben. Tízezrek szereltek le vagy dezertáltak 2-4 éves hadviselés után. És 1919. januárjában a döntés már kész volt. Ez ellen a döntés ellen legalább két-három éves felkészülés, gazdasági stabilizáció és 300 ezres felszerelt hadsereggel vagy az elcsatolt részeken évtizedes diverzióval lehetett volna részleges (!) eredményt elérni.
Gregorius
2016. április 29. 21:46
A tárgyaló delegáció vezetője az akkor már a hetvenen túl levő -egyébként kitűnő képességű- Apponyi gróf volt, aki talán már a kora miatt nem volt rugalmas tárgyaló, nem mérte fel, hogy valamennyit mindenképp elvisznek, a kérdés csak az volt, hogy mennyit. Azzal ráadásul, hogy a "magyar kultúrfölényt" emlegette, inkább az ellenségeinknek adott érveket. Jobb diplomáciával és egy ötven körüli okos főtárgyalóval talán még 20-30 ezer négyzetkilométert (és ami fontosabb a rajta élő magyarságot) megmenthettünk volna, de utólag mindenki okos. Ismerem a körvasúttal kapcsolatos Antant elképzeléseket is, amelyek meglepően komolyan hatottak a határainkra.
gatyakorc
2016. április 29. 21:46
Igazából szegény Apponyit azért volt súlyos hiba a küldöttség élére állítani (bár nem valószínű, hogy a végkifejlet bármiben jobb lehetett volna), mert még korábban vallás- és közoktatásügyi miniszterként a Lex Apponyi miatt a magyarországi nemzetiségi politika szemében vörös posztóvá vált a személye. A kisantant propagandájában gróf Apponyi Albert maga volt a magyar sovinizmus két lábon járó szobra, magyar delegációvezetőként való szerepeltetése akaratlanul is provokációszámba ment.
gatyakorc
2016. április 25. 10:27
Igen, illetve Kemál kezére játszott a brit-francia ellentét is, mert a franciák a végén ha nem is nyíltan, de gyakorlatilag az ő oldalára álltak ("ottfelejtették" a hadseregük nehézfegyverzetének egy jó részét neki). Magyarország esetén hiányzott ilyen komoly érdekellentét az antanthatalmak között. Emellett 1920. őszétől már a bolsevikok is komoly pénz- és hadianyagtámogatásban tudták Kemált részesíteni, a Tanácsköztársaságnak ez végül nem jött össze, mert Gyenyikin offenzívája miatt Leninék nem tudtak belevágni a tervezett Románia elleni hadműveletekbe. Persze tényleg kellett Atatürk zsenialitása is ahhoz, hogy élni tudjon a kínálkozó lehetőségekkel, de mi valóban sokkal, de sokkal hátrányosabb földrajzi-katonai-külpolitikai helyzetben voltunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!