Isten veled, Görgei!

„Amikor az idős Görgei valamikor a XIX. század kilencvenes éveiben felkereste Mikszáth Kálmánt, az akkor már igencsak nevezetes író nem állhatta meg, s megkérte az ősz tábornokot, mondana valamit a gyermekkoráról: »Miben nyilvánult például az ön katonai talentuma, mielőtt katonává lett volna?« A tábornok elmosolyodott, s szerényen ennyit mondott: »Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári.« Mikszáth azonban nem elégedett meg a válasszal, mondván, hogy a Simonyi óbesterek és Moltkék között ő is meg tudja húzni a határvonalat, mert »az üsd-vágd metódussal lehet talán csinálni egy-két bravúrstiklit, de bányai hadjáratot nem.« Görgei végül kibökte, »hát, az bizonyos, hogy a félelmet sohase ismertem. Ezzel az egy érzéssel kevesebbet adott a természet, mint a többi embernek.« (...)

A tábornok abban reménykedett, hogy az orosz hadsereg biztosítani fogja a magukat megadók életét. Miklós orosz cár követelésére augusztus 22-én amnesztiát kapott, s a karinthiai Klagenfurtba száműzték. 1852-ben előbb németül, majd angolul és olaszul is megjelentek emlékiratai. Miután az osztrák kormány minden megélhetési forrásától megfosztotta, 1854. augusztus elején havi járulékért folyamodott, amelyet szeptember 6-tól kezdve kapott meg. 1867 februárjában, majd május 8-án emlékiratokat írt Deák Ferencnek a magyar haderő reformjáról. Ebben az évben tette közzé Gazdátlan levelek című munkáját is. Először 1867. július 20-án tért haza. Előbb különböző munkákat vállalt, majd 1884-től a Tisza-kormánytól kapott altábornagyi nyugdíjból élt. 1884. március 30-án 207 volt honvéd nyilatkozatban jelentette ki, hogy nem tartja Görgeit árulónak. Élete hátralévő éveit Visegrádon, illetve Budapesten töltötte. 1916. május 21-én, Buda visszavételének 67. évfordulóján, 98 éves korában halt meg Pesten.

Móricz Zsigmond »élő vértanúnak« nevezte, s tény, hogy életben maradásával rosszabb sors jutott neki, mintha kivégezték volna. 67 évvel élte túl 1849-et, 1916-ra szinte valamennyi egykori harcostársa meghalt már. Az árulási vádról azóta kiderült, hogy a politikai manipuláció és a nemzeti naivitás sajátos keveréke volt csupán, nem a tények által megalapozott állítás. Pedig Görgei nem a magyar szabadságharc árulója, hanem legjobb hadvezére volt. Olyan katona, amilyet Hadik András óta, s azóta sem hordott hátán ez a föld.”