Amerikai közgazdász: A teljes foglalkoztatottság öt év alatt minden problémát megoldana

A munkaerőpiacok történelmi kutatásával foglalkozó professzor szerint a járványhelyzet miatt kialakult válságból számos dolgot tanulhatunk a gazdaságunk működéséről és esetleges hibáiról. Naidu úgy látja,

Ugyanakkor kiemeli, hogy ebben a szektorban sem érintett mindenkit ugyanúgy a kialakult helyzet: a dolgozók egy része elvesztette a munkáját, egy másik része azonban – akiket kulcsfontosságúnak értékeltek a döntéshozók – továbbra is bejárt a munkahelyére, ezzel komoly fertőzési kockázatnak téve ki magát. A közgazdász ennek kapcsán úgy látja, hiába nőtt meg jelentősen a munkavállalás kockázata, általánosságban véve mégsem emelkedtek a bérek. Ennek okát abban látja, hogy a felszökő munkanélküliség miatt nem voltak alkupozícióban a kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók. Vagyis hiába fenyegetőztek esetleg azzal, hogy otthagyják a munkájukat, ha nem kapnak magasabb fizetést, ezzel nem tudtak komoly hatást elérni, hisz a munkanélküliek közül azonnal pótolhatók lettek volna.

Ez pedig ahhoz a kettősséghez vezetett a munkaerőpiacon, hogy

Ezzel szemben a kulcsfontosságú dolgozóknak továbbra is a munkaerőpiacon kellet maradniuk (mivel számos országban a felmondás esetén a munkavállaló nem jogosult munkanélküli segélyre), de a megnövekedett egészségügyi kockázatok ellenére a jövedelmük nem emelkedett.

Mindebből a közgazdász arra következtet, hogy a szociális védőháló ebben az esetben éppen, hogy visszavágja a munkavállalók alkupozícióját. A teljes foglalkoztatás azonban változtatna ezen, hiszen akkor komoly súllyal bírna, ha egy munkavállaló kilátásba helyezi a felmondását, amennyiben nem kapja meg a kért fizetésemelést. Így pedig a Naidu szerint

Ugyanakkor hozzáteszi, hogy ennek gyakorlati megvalósítása komoly kérdéseket vet fel, de ha sikerülne hosszabb távon legfeljebb 2-3 százalékon tartani a munkanélküiségi rátát, már az is komoly változásokat hozhatna.

A magyar eszköz a teljes foglalkoztatottság elérésére: mérlegre tettük a közmunkaprogramot

A koronajárvány kitöréséig tartó évtizedben Magyarországon is épp ez történt, a 10 százalék feletti szintről ugyanis 3 százalék közelébe sikerült levinni egy évtized alatt a munkanélküliséget. A teljes foglalkoztatást maga elő célül tűző hazai modellben fontos szerep jutott a közfoglalkoztatásnak is. 

Ahogy korábbi elemzésünkben írtuk, 2011. január elsejével teljesen új fejezet kezdődött a magyar közfoglalkoztatás történetében: a második Orbán-kormány megszüntette az addigi háromféle közfoglalkoztatási formát, s mindezt az egységes közfoglalkoztatás rendszere váltotta fel. Az új rendszert eddigi fennállásának 10 éve alatt számos alkalommal kritizálták és dicsérték is az egyes politikai oldalak, az azonban biztos, hogy az orbáni gazdaságpolitika egy ikonikus eleméről van szó, melyről megalapozott véleményt csak az adatok ismeretében lehet alkotni.

A kormány célja már a közfoglalkoztatási program átszervezésének első napján világos volt: a 2008-as gazdasági világválság okán elszabaduló munkanélküliség megfékezése, s munkalehetőség biztosítása azoknak, akik a hagyományos munkerőpiacon nem találtak maguknak munkáltatót.

hiszen a segélyezés helyett egy újfajta lehetőséget teremtett a tartósan munkanélküliek számára.

Az orbáni közmunkaprogram megítélése még napjainkban is kettős, holott mára már sokat veszített jelentőségéből, s kevesebb mint 100 ezer embert érint közvetlenül. Ha mérlegre akarjuk tenni az tízéves orbáni közmunkaprogramot, három fontos megállapításunk lehet, mint az elemzésünkből kiderül.

1. Egyfelelől nem igaz az a narratíva, hogy a közfoglalkoztatási program csupán a foglalkoztatottsági statisztikák kozmetikázásra jött létre, hiszen az akkori munkaerőpiaci körülmények között indokolt volt az életre hívása, s az első évek során számos inaktív embernek biztosított munkával megszerzett jövedelmet a segélyezés valós alternatívájaként, hozzájárulva a szegényebb társadalmi csoportok jövedelmi helyzetének javulásához.
2. Ugyanakkor az sem igaz, hogy a program univerzális ugródeszkaként szolgált volna a munkanélküliek számára a munkaerőpiacra való visszatéréshez, hiszen a korábban hosszabb ideig inaktívak közül sokan évekre a közmunkaprogramban ragadtak. Mindenesetre képes volt sokakat aktivizálni, bevonni a munkaerőpiacra.
3. Harmadrészt pedig a közfoglalkoztatási program fokozatos leépítése annak fényében jó irány, hogy jelenleg az elsődleges munkaerőpiac többé-kevésbé képes felszívni a korábbi közfoglalkoztatottakat – amihez hozzájárulnak a teljes foglalkoztatást célzó munkapiaci politikák. Viszont azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a munkaerőpiaci kereslet területileg egyenlőtlen, így pedig egyes régiókban továbbra is a közfoglalkoztatás az egyetlen elhelyezkedési lehetőség – s ezen régiókban az elértéktelenedő közfoglalkoztatotti bérek leszakadást eredményezhetnek.

A magyar tapasztalatok egyébként egybevágnak az amerikai közgazdász érvelésével, hiszen a teljes foglalkoztatottsággal párhuzamosan a hazai szociális helyzet több mutatója is jelentősen javult.