Tanuljunk a lengyelek kárából!

2024. január 17. 07:08

A lengyelekkel szemben mi, magyarok megtanultuk a leckét: nehéz időkben a győztes csapaton ne változtass!

2024. január 17. 07:08
Protest Of Free Poles In Warsaw
Huth Gergely
Huth Gergely
Magyar Nemzet

„A lengyel nemzeti oldal szomorú helyzete a 2002-es hazai állapotokra emlékeztet, amikor a derült égből lecsapó választási vereség után a padlóról próbálta felkaparni magát a magyar jobboldal. Ez volt a budavári Dísz téren életre hívott polgári körök korszaka. Emlékezzünk csak Orbán Viktor felhívására: »A haza soha nem lehet ellenzékben. Százszámra alakuljanak polgári körök és társaságok! […] Erőnk csak akkor valódi erő, ha képesek vagyunk megteremteni és megszervezni a polgári Magyarország nyilvánosságát.«

A nemzeti felocsúdás fontos állomása volt az is, amikor 2003 első hónapjában szerény körülmények között, de mégis nagy tömegek szívét megdobogtatva és remé­nyeit visszaadva kibontotta szárnyait a Hír TV. Akkorra már javában folyt a leszámolás: a bájosan motyogó Medgyessy Péter háta mögül előbújó komcsi vezetők ÁVH-s lendülettel láttak neki a restaurációnak.

A leszámolás emblematikus jelenete a nemzeti büszkeséget tápláló, nagyszerű Álmok álmodói, világraszóló magyarok című kiállítás megalkotójának, a kisgyermekes Berkecz Máriának a koholt és bizonyítani sem tudott vádak okán történt letartóztatása és barbár megalázása volt. Onnan már nagyon hamar eljutottunk 2006 őszéig, amikor Gergényi Péter leheletétől lett bűzös a pesti utca, és 

Gyurcsány szemkilövő pribékjeitől kellett rettegnie a magyaroknak. Nihilizmus és az erőszakos hatalomvágy ült tort a nemzeten. Ne feledjük el nekik, soha!

A múlt csütörtöki varsói nagy tüntetés előtt interjút adott Szalai Szilárd kollégámnak és a PestiSrácoknak Jacek Karnowski, a Sieci című, a nemzeti oldalhoz tartozó hetilap főszerkesztője. A szerkesztőség most kapkodva próbál felnőni a feladathoz: on­line és kísérleti lineáris tévéadást indítottak a kirúgott műsorvezetőkkel, s megpróbálnak bepótolni mindent, amit az elmúlt években naivan az állami médiára és a sors kegyére bíztak. Karnowski igen tanulságos dolgokat mondott, érdemes figyelmesen olvasni:

»Fontos tudniuk a magyaroknak, hogy a liberálisok és a baloldaliak mindig hazudnak a választások előtt. Amikor pedig nyernek, brutális megtorlórendszert építenek ki. Lengyelországban jelenleg politikai foglyok vannak, az Európai Unió pedig nemhogy nem tesz semmit, még cinikus módon oda is szúr, mondván: nem avatkoznak bele más országok belügyeibe. Ez egy kemény harc, ez egy küzdelem, a kérdés pedig csak annyi, milyen messzire merészkednek. Az embereknek össze kell fogniuk, ki kell menniük demonstrálni, mert ha most hagyjuk, hogy így kezeljenek minket, akkor még tovább fognak menni, és még több embert fognak letartóztatni. Ha ez megtörténne, az egyfajta hadiállapotot jelentene« – sorolta a lengyelek kálváriáját Karnowski.

»Tuskék tábora nagyon erős. Nemcsak politikai, hanem üzleti értelemben is. Ott vannak az egyetemeken és a gazdaságilag befolyásos emberek közelében. Másképpen gyakorolják a hatalmat, mint a Jog és Igaz­ságosság pártja tette, hiszen ők egyeduralomra törnek. Ennek oka a 2015-ös vereségükben keresendő. Akkor annyira meglepődtek, hogy az általuk alábecsült patrióta tábor győzedelmeskedett, hogy megesküdtek, ezúttal befejezik a munkát, a nyomunkat is eltüntetik. A magánkiadók esetében vélhetően más módszereket fognak használni, mint a köztévénél, de számítunk arra, hogy megpróbálnak ellehetetleníteni és üldözni fognak bennünket. Nehéz időknek nézünk elébe!« – tette hozzá.

Ugye mennyire ismerős? Pont efféléket ígérgetett vicsorogva Dobrev Klára a ­2022-es választás kampányában, és most ugyanez a forgatókönyv csusszant ki Tompos Márton Momentum-képviselő szájából. »Ugyanez fog történni a kormányváltás után« – fenyegetett a tejfeles szájú Miniferi. Még érdekesebb Karnowski válaszaiban, hogy nagyon tart az erőszaktól, hogy Tusk és a nemzetközi támogatói szándékosan szítják a polgárháborút, hogy aztán nagy mellénnyel rendet tudjanak tenni. Megszívlelendő figyelmeztetés a főszerkesztő részéről, amit a Tusk-féle Polgári Platform és a koalíciós partner, a nevében is hazug elnevezésű Harmadik Út formáció kampánytaktikájáról mondott: »A baloldal először keményebb szankciókat követelt, teljes leválást az orosz energiahordozókról, aztán pedig az energia magas ára miatt támadták a kormányt. Kihasználták a háború minden következményét, egyáltalán nem voltak lojálisak ebben a kérdésben.« Mit mondjak, láttunk már ilyet is…

Nem szeretnénk tehát, ha a 2002-es és 2006-os balsors újra lecsapna ránk. A lengyel szuverenisták bukásának emlékeztető oltásként kell hatnia: a veszély nem múlt el, ha gyengék vagyunk, ellenségeink azonnal rárontanak a nemzetre.

Ám a tágan értelmezett kormányoldalnak is el kell végeznie a maga munkáját. Természetesen nem a rendszerváltó politikusokkal, a nemzeti oldal ikonjaival és nagy veteránjaival van probléma, hanem feltörekvő, egzisztenciálisan már-már az örök életre berendezkedő, a magasztos, évszázadok építő vitái során kimunkált eszménket a puszta érdekre és egymás iránti lojalitásra cserélő elitklubokkal. Nekik kell eszükbe vésniük, hogy csak akkor maradunk erősek, ha szélesen megyünk, ha valóban minden magyar számít, és ha az építő kritika, jobbító szándék nyitott fülekre, táborunk tagjai pedig nyitott ajtókra találhatnak. Ha nemcsak mondjuk, de hisszük is, hogy »együtt erő vagyunk, de szerteszét gyöngeség«.

Ha ezt egyszer és mindenkorra megértjük, akkor a Szamuely-féle páncélvonat sosem fog berobogni Varsóból Budapestre, s a haza sem kerül többé ellenzékbe.”

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Demeter Szilárd

Látószög blog

Idézőjel

Ha elfogadjuk, hogy egy világnézet, ideológia stb. nevében jogtiprással föl lehet lépni, akkor nem marad érvünk az ellen, ha a fundamentalista iszlám ugyanezt szeretné majd a teljes európai civilizációval szemben érvényesíteni.

Nyitókép: Klaudia Radecka/NurPhoto via Getty Images

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugatiszél
2024. január 17. 15:24
Százezerszámra hozzátok be az idegeneket az országba. "Oktatásegészségügy", mondjátok, és az arcunkba röhögtök. Az adófizetők pénzét táskában külföldre hordjátok, hülyeségekre elszórjátok. Nem érdekel benneteket a magyar hagyomány, életvilág, természeti környezet, csak a cash flow-t húzzátok ebből az országból, ebből a népből. "Nemzeti oldal"? Vicc. Végetek van. Csak még nem látszik az új, ami utánatok jön. De jön.
mreinstand-2
2024. január 17. 15:18
Tanul a magyar fasiszta a lengyel elvtársai “kárából”: fasiszta ÁVH létrehozása, még erősebb egyszemélyes kontrol mindenen, kőkemény propaganda közpénzből, az összes intézmény megszállása, külföldi országok belügyeibe való beavatkozás. Ha kell, akkor erőszak. A hatalmat a fasiszta sosem akarja átadni, ezért adott esetben finomkodás helyett ütni kell. Ámen.
gyaloggos
2024. január 17. 13:13
OK., DE! AZ vitathatatlan, hogy ma MAGYARORSZÁGON nincs másik politikai erő a FIDESZ-KDNP -n kívül, amelyikre rá lehetne bízni a kormányzást. KORMÁNY külpolitikája - a svéd NATO -csatlakozás körüli huzavona értelmetlen, káros, felesleges - jó, azt gondolom. DE! IDEHAZA van gond bőven. S TÉNYLEG csak Bulgária van már mögöttünk a szegénység tekintetében, és a NERIZMUS egyre inkább pofátlanabb, szemet szúró! S NEM MÉSZÁROSRA gondolok! A GAZDASÁGOT is gy9keresen át kell alakítani!
benedek77
2024. január 17. 12:55
A nercsicska gazdája 15 éve uralkodik tejhatalommal, de a nercsicska még mindig gyurcsányon rugózik. Másik kezével a nercsicska a szélsőségeseket szokta ostorozni, akik a bőrüket vitték vásárra, hogy a nercsicska gazdája győzhessen. A kóserjobbágyok gyáva fideszesként otthon lapítottak, sőt 2006-ban még gyurcsányra szavaztak. A nercsicska figyelmébe ajánlanám továbbá, hogy eddig 6 jobbos, 3 balos kormány volt, tehát nercsicska balosokra mutogatása felesleges. Bűnöző gazdája miatt tartunk ott ahol. Győztes csapaton ne változtass valóban, de itt az nincsen. Van egy bűnszervezetként működő, cionista, amerikai mintájú kapitalista mentalitású, prolikból álló párt, némi horty-nosztalgiával. Na meg van egy genetikusan alattvaló nyugger, és cigánytömeg, párszázezer kettős állampolgár zsidóval, akik hatalomban tartják őket. Egy sértés a fidesz a magyar államiságra, és így is fog bekerülni a történelemkönyvekbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!