Betiltotta az oroszbarát pártot a Nyugat felé forduló Moldova

2023. június 20. 13:00

Az ukrajnai orosz agresszió újabb következménye: a három évtizede két érdekszféra között billegő, Európa legszegényebb országának számító Moldova vezetése Nyugat felé köteleződik el.

2023. június 20. 13:00
null
Rajcsányi Gellért
Rajcsányi Gellért

Dűlőre vittek egy régóta zajló belpolitikai konfliktust Moldovában: a helyi legfelsőbb bíróság betiltotta és feloszlatta a Șor  nevű pártot, ami az oroszpárti irányvonal képviselője volt eddig az Ukrajna és Románia között fekvő kis országban.

A döntés fontos mérföldkő a három évtizede tartó belpolitikai és nemzetközi játszmában,

ami Moldova szövetségesi rendszeréről és igazodásáról szól. Mint ismert, Moldova a Szovjetunió egyik apró tagállama volt, amit a történelem során a román Moldva fejedelemséghez tartozó területeken hoztak létre.  Az egyharmad magyarországnyi területű, 2,5 milliós népességű ország lakóinak 82 százaléka vallja magát moldávnak – az etnikum és a nyelv mibenléte érzékeny és forró kérdés Moldovában, mert gyakorlatilag román nyelven beszélő románokról van szó, ám e népcsoport nagyon nagy többsége moldávnak nevezi magát. Mellettük 6 százaléknyi ukrán és 4-4 százaléknyi orosz, illetve gagauz (török származású, ámde ortodox keresztény népcsoport) él Moldovában.

Moldova egyik nagy megoldatlan problémája a sok közül Transznisztria: az amúgy is kis területű ország keleti sávja, a Dnyeszteren túli vékony földsáv egy rendezetlen jogállású terület, ami a Szovjetunió 1991-es fölbomlása után kiáltotta ki függetlenségét, majd fegyveres konfliktusba kezdett Moldovával. A Transznisztria mögötti politikai és katonai erők gyakorlatilag a szovjet, illetve az orosz érdekszférához való tartozás mellett álltak ki, s az orosz hadsereg máig ott állomásozik a félmilliós lakosságú területen. Transznisztriát ugyanakkor egy szuverén állam sem ismeri el függetlennek, sőt, az ukrajnai háború árnyékéban az Európa Tanács Transznisztriát Moldova Oroszország által elfoglalt területének nyilvánította.

Az orosz politikai, gazdasági és katonai érdekek harminc éve nagy erőkkel jelen vannak Moldova életében.

Az elmúlt években a Șor nevű párt vált az orosz érdekek legjelentősebb képviselőjévé az országban. A párt eredetileg 1998-ban jött létre Egyenlőség néven szovjet- és oroszpárti, nosztalgikus üzenetekkel házalva, majd kevéssé sikeres évek után 2016-ban Ilan Short tették meg vezetőjüknek.

Ilan Shor (fotó: Wikipedia)
Ilan Shor (fotó: Wikipedia)

 

De ki is ez a Shor? Nos, egy jellegzetesen kelet-európai figura, egy a gazdaság, a politika és a mögöttük lévő homályzóna határvidékein egyensúlyozó oligarcha. 1987-ben született egy Szovjet-Moldovából kivándorolt zsidó család gyermekeként Tel Avivban, de a család a kilencvenes évek elején visszatért Moldovába. A családfő ekkoriban nagy forgalmú kereskedőcéget épített fel vámmentes termékek árusításából. A felhalmozott vagyonból a fiatal Ilan is részesült, aki aztán tévécsatornákat, biztosítótársaságot és még az FC Milsami Orhei focicsapatot is megvette. Ilan Shor aztán a Banca de Economii nevű moldáv bank vezére lett – ami 2014-ben két másik helyi bankkal együtt egy hatalmas bankbotrány érintettje lett. Akkoriban e három bankból 1 milliárd dollárnyi (több mint 300 milliárd forintnyi) összeg tűnt el megalapozatlan kölcsönügyletek révén különböző jól rejtegetett céghálókba.

A pénzveszteség Moldova nemzeti össztermékének 12 százalékát tette ki.

A kiáramló pénzekből jelentések szerint Ilan Shorhoz köthető cégek is részesültek. A botrány kapcsán aztán fejek hullottak: Vlad Filat, Moldova korábbi kormányfője például 9 évnyi börtönbüntetést kapott. Shor házi őrizetbe került, aztán előremenekülve 2015-ben megválaszttatta magát Orhei város polgármesterének. Végül pedig fogta magát, és Izraelbe menekült, ahol azóta is tartózkodik. Short 2017-ben 7,5 évnyi börtönbüntetésre ítélték pénzmosás és csalás bűntette miatt, néhány hete pedig, 2023 áprilisában a büntetést 15 évre emelte a fellebbviteli bíróság, és befagyasztották a Moldovában elérhető vagyonát is.

Mindezektől függetlenül Shor a távolból is aktív maradt a moldáv politikában. 2022 szeptemberétől pártja rendszeres tüntetéseket szervezett a nyugatbarát moldáv kormány ellen – a vádak szerint fizettek is a tüntetőknek. Az egymást követő tüntetések hevében

Ilan Shor megüzente Maia Sandu elnöknek, hogy nevezze ki őt Moldova miniszterelnökének.

Addigra azonban Short már szankciók alá vonta az Egyesült Államok, amit idén májusban az Európai Unió szankciói követtek Shor ellen.

A tüntetések ugyanis 2023 első heteiben sem csillapodtak, ahogy a kedélyek sem. Február 9-én Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról beszélt, hogy az ukrán titkosszolgálatok felfedeztek egy összeesküvést, ami a mostani nyugatbarát moldáv kormány megbuktatására és oroszbarát új vezetés helyzetbe hozásáról szólt, s ezen értesüléseket elküldték a moldávoknak is. Oroszország tagadta Zelenszkij állításait.

Február 13-án azonban már

Maia Sandu moldáv államfő állt elő azzal, hogy Oroszország erőszakos eszközökkel akarja megbuktatni kormányát,

a terrorizmus és túszejtés eszközeit is bevetve. Az államfő arról beszélt: a terv az, hogy Oroszországból, Fehéroroszországból, Szerbiából és Montenegróból érkeznek szabotőrök és provokatőrök, akiknek segítségével tüntetéseket akarnak kirobbantani, és ezeken keresztül elérni, hogy egy oroszbarát bábkormány vegye át a vezetés a volt szovjet tagállamban. Hozzátette ugyanakkor: ez az erőszakos terv azonban nem fog működni.

Maia Sandu moldovai elnök (MTI/EPA/Dumitru Doru)
Maia Sandu moldovai elnök (MTI/EPA/Dumitru Doru)

 

Eddigre azonban már újabb szintet ért el Moldova nyugati elköteleződése. A lendületet ehhez – mint oly sok minden máshoz – Oroszország Ukrajna elleni agressziója adta meg. Pár nappal az orosz támadás után, 2022. március 3-án Maia Sandu aláírta az EU-tagsági kérelmet, június 23-án pedig Moldova hivatalosan is EU-tagjelölt lett, egy időben Ukrajnával.

És szóba került Moldova NATO-tagsága, ami nem a nyugatos országvezetésen, hanem a távolságtartóbb lakosságon múlik. A téli forró események után áprilisban Maia Sandu elnök arról beszélt: „Úgy vélem, a Moldovai Köztársaságnak védernyőre van szüksége. De ha népszavazást tartunk, az sem fog változtatni a helyzeten. A lakosság többsége a semlegességet választja.”  Sandu ezzel arra utalt, hogy közvélemény-kutatások szerinta moldovaiak 55 százaléka határozottan ellenzi a NATO-csatlakozást, s mindössze 27 százalékuk támogatna egy ilyen lépést. Ugyanakkor Moldova így is együttműködik a NATO-val egy partnerségi megállapodás keretében. Sandu tavasszal elismerte: „Realista vagyok, a helyzet olyan, amilyennek azt ismerjük. Sem mi, sem én nem tudok változtatni az alkotmányon. Azt tesszük, ami a kötelességünk és megtehetünk az állampolgárok biztonsága érdekében” – mondta Sandu hozzátéve, hogy jelen körülmények között Moldova „rendkívül kiszolgáltatott”.

Moldova viszont így is lassan, de biztosan kompozik át a nyugati partok felé, minden szinten.

Májusi hír volt, hogy új „kormánytámogató” missziót indítana az Európai Unió, hogy így küzdjön Oroszország „destabilizáló tevékenysége” ellen az országban. A misszió feladatai közé tartozik majd „Moldova biztonsági ágazatának ellenálló képességének fokozása a válságkezelés területén, valamint a hibrid fenyegetésekkel szembeni ellenálló képesség erősítése, beleértve a kiberbiztonságot és a külföldi információs manipuláció és beavatkozás elleni küzdelmet is”. A személyzet különleges szakértelemmel fog rendelkezni „a külföldi kémkedés elleni küzdelem terén”. A dokumentum szerint a projektre „külső szereplők destabilizáló tevékenységei” miatt van szükség.

A mostani helyzetben az orosz vezetés, a háborúzó Ukrajnán túlról figyelve sok mindent nem tud tenni, azon kívül, hogy elbocsátó nem szép üzenetekkel bombázza Moldovát. Pár hete Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő azt közölte: „Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi moldovai vezetés gyorsan sodródik a jól ismert ruszofóbia felé, mert valamilyen okból [...] az európai integráció iránti vágyukat a ruszofóbia megerősödésével azonosítják. Úgy gondolják, hogy az európai integráció abszolút kötelező velejárójának kell lennie Oroszország és minden oroszbarát megnyilvánulás gyűlölésének” – mondta a szóvivő, hozzátéve: „Ez egy olyan ország, amely most gyorsan megpróbál barátságtalanná válni velünk. Csak sajnálni lehet ezt”. A maga újabban keresetlen stílusában Dmitrij Medvegyev is szólt egy keményet a minap: „A helyi főnökök eladták az országot Romániának, hazaárulóvá váltak. És nincs értelme semmiről beszélni velük. Hagyjuk, hogy a nép számoljon el velük. És végre eldöntse, hogy kik ők: moldovaiak vagy románok”.

Medvegyevnek a román vonallal kapcsolatban akár igaza is lehetne, de még sincs. A tény az, hogy a román-moldáv egyesülés – aminek lezavarására talán nem is adódna jobb idősáv, mint az ukrajnai háború zavaros, zajos időszaka – nem látszik reálisnak.

A moldávok körében soha nem voltak többségben az egyesülést pártolók,

Romániában pedig éppen mostanában kerültek kisebbségbe az egyesülés támogatói.

A moldáv állam mindenesetre mostanra megtörte az oroszpárti belső ellenzéket. Shor büntetésének szigorítása, valamint pártja alelnökének, az egyébként szintén moldáv zsidó származású Marina Taubernek a minapi letartóztatása (épp egy Izraelbe tartó repülőre akart felszállni a pártfinanszírozási szabályok megsértésével gyanúsított politikus); no és a tény, hogy Igor Dodon korábbi oroszbarát elnököt és helyi politikai nagykutyát is folyamatos igazságszolgáltatási nyomás alatt tartják, azt mutatják: a nyugatpárti erők helyzetben vannak Moldovában és hosszú távú céljaik elérésén fognak továbbra is dolgozni. Putyin háborúja Ukrajna ellen az ő dolgukat is könnyebbé tette.

 

Nyitóképen: EU-párti tüntetés Moldovában májusban (Diego Herrera Carcedo / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
norbert1970
2023. június 20. 23:56
Olyan mint Szálkásvili grúziai Izraelből haza települő kazárokból álló kormánya.Majd meg támadják a Dnyeszter menti köztársaságot. Csak az a kérdés háború 8 vagy csak 7 napos lessz.
LancelotDuLac
2023. június 20. 23:24
Betiltotta az oroszbarát pártot a Nyugat felé forduló Moldova - jól tette! A nyugati elegancia és a keleti nyomor közt tudni kell választani.
Kivűlálló
2023. június 20. 20:30
Ott is van marha éppen elég! Miért lenne a cigányok lakta Moldova kivétel...?
tölgy
2023. június 20. 18:21
Bizony, Moldávia a demokratikus fejlettnyugathoz tartozik! Ezt az összetartozást jól mutatja a demokrácia csúcsát jelentő pártbetiltás és a koncepciós perek lefolytatása az ellenfelek vezetői ellen. Mondom, tiszta fejlettnyugati demokrácia!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!