„Szörnyű látvány fogadott” – megszólalt a tűzoltóparancsnok, aki először látta a magyar helikopter roncsait

2023. június 22. 10:42

Újabb részletek derültek ki a tragédiával kapcsolatban.

2023. június 22. 10:42
null

Újabb részletek derültek ki a szolgálatteljesítés közben tragikus balesetet szenvedett Airbus H145-ös magyar helikopterről, amely három fővel a fedélzetén a horvátországi Pakova és Miljevac községek között csapódott a földbe – írta a Magyar Nemzet

A lap idézte azt a tűzoltóparancsnokot, aki először látta a baleset helyszínét. „11.55-től, amikor megkaptuk az első tájékoztatást, az összes segélyszolgálat azonnal bekapcsolódott – Drnis és Sibenik város tűzoltói, a mentőszolgálatok, én pedig az elsők között érkeztem a helyszínre” – nyilatkozta Darko Dukic a Dnevnik című horvát portálnak.

Dukic a tragédia helyszínéről a következő leírást adta:

Nehéz megközelíteni a roncsot

A tűzoltóparancsnok hozzátette, a roncs egy sziklán van, 30-50 méterrel nyúlik ki a szakadékból, így elég nehéz megközelíteni. A tűzoltóparancsnok arról is beszélt, hogy a terep rendkívül nehéz, ugyanakkor fontos, hogy „egy újabb tragédia nem történhet meg, mivel 20-30 méter magas sziklákon dolgoznak” – nyilatkozta a lapnak Darko Dukic.

A Magyar Nemzet arra is felhívta a figyelmet, hogy a horvát N1 tévé csütörtök délelőtt már azt írta, hogy a horvát hegyimentő szolgálatnak sikerült hozzáférnie a nehezen megközelíthető helyen fekvő roncsokhoz, ami alatt megtalálták a harmadik magyar katona holttestét is. Értesüléseik szerint a nap folyamán ki is emelik a magyar helikopter maradványait. 

Mint ismert, lezuhant szerdán egy magyar katonai helikopter, amely egy gyakorlaton vett részt Horvátországban. Az Airbus H145-ös helikopter három fővel a fedélzetén, egyelőre tisztázatlan körülmények között, Horvátország középső részén lezuhant. a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség folyamatosan tájékoztat.

***

Nyitókép: Radio Drniš Facebook-oldala

 

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bambuci
2023. június 23. 15:12
A google kepeket megnezve sodrott drotkotel lesz az. Sajnalom nagyon oket.
Madasa Hatter
2023. június 22. 23:04
Vállalod? Kijelöllek szívesen te ostoba faszkalap. Ugyan ki és miért vállaljon felelősséget te majom ember???
Robert69
2023. június 22. 14:09
Volt egy pár idióta 'szakértő' hozzászólás. Kérek mindenkit ne találgassatok, majd a hivatalos vizsgálat megmondja. Legfőképpen ne minősítsétek személyzetet. Ez egy tragédia. Nem bolhacirkusz.
Phm045
2023. június 22. 13:58
10 millio katonai repülésbiztonsági fotőlyszakértő orszaga lettünk....... Isten nyugosztalja az elhunyt bajtarsainkat, családjaiknak részvétem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!