Miért fontos Kína számára Elon Musk látogatása?

2023. június 07. 09:06

Miközben az amerikai politikai elit egyre inkább Kína ellen fordul, addig Peking fenntartaná az amerikai vállalatokkal a kölcsönösen előnyös együttműködést.

2023. június 07. 09:06
null

Elon Musk, a Twitter tulajdonosa és a Tesla vezérigazgatója a napokban Kínában tett látogatást. A milliárdosnak ez volt 2019 óta az első kínai útja. Musk találkozott Csin Gang kínai külügyminiszterrel, majd később Ding Hszüehsziang miniszterelnök-helyettessel is. E találkozók során megvitatta a legújabb sanghaji Tesla-gyár beruházását, valamint a lítiumakkumulátorok ellátási láncát érintő kérdéseket.

Bár hivatalosan minden az üzletről szólt,

az utazás politikai szimbolikája mindkét oldalon félreérthetetlen.

Ráadásul Musk több olyan kijelentést is tett, amely szöges ellentétben áll a Biden-adminisztráció kommunikációjával és céljaival. Nyíltan elítélte az amerikai kormány azon erőfeszítéseit, amelyek az amerikai és a kínai gazdaság „szétválasztására” irányulnak.

Musk azonban már korábban is tett olyan megjegyzéseket, amelyek megdöbbentették az amerikaiakat. Tavaly például arról beszélt a Financial Times-nak (FT), hogy azért lesznek sikeresek a kínai elektromos autógyártók, mert a kínaiaknak erős a munkamorálja. „Egyszerűen rengeteg szupertehetséges, szorgalmas ember van Kínában, akik erősen hisznek a gyártásban” – fogalmazott. Ezzel szemben szerinte

 

Később a milliárdos szintén az FT-nek beszélt arról, szerinte hogyan lehetne csökkenteni a feszültséget Kína és Tajvan között. „Az én ajánlatom (...) az lenne, hogy találjunk ki egy különleges közigazgatási övezetet Tajvan számára, ami elfogadható, de valószínűleg nem fog mindenkit boldoggá tenni – mondta Musk.

Szívélyes fogadtatás

Peking különösen nagy médiafigyelmet szentelt az amerikai milliárdos mostani látogatásának, minden platformon igyekezett felerősíteni a látogatás jelentőségét. Nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy bemutassa

nem „csak egy egyszerű üzletember” érkezett az országba.

Ez különösen akkor szembetűnő, ha figyelembe vesszük, hogy mikor járt olyan amerikai politikus az elmúlt időszakban Kínában, aki ilyen fogadtatásban részesült. Még az a kevés amerikai tisztviselő – Antony Blinken, Wendy Sherman –, aki tárgyalásokat folytatott Kínában, sem kapott ilyen meleg fogadtatást.

Fagyos kapcsolat Washington és Peking között

Az elmúlt hónapokban Peking teljes mértékben jegelte az Egyesült Államok vezetőivel fenntartott kapcsolatát. Legutóbb például elutasították azt az amerikai kezdeményezést, hogy a kínai védelmi miniszter találkozzon amerikai kollégájával, Lloyd Austinnal a szingapúri Shangri-La konferencia során.

Nem is véletlenül alakult ki a jelenlegi helyzet: Kínáról az amerikai kül- és belpolitikai viták is meglehetősen mérgező hangulatban folynak. Az amerikai politikum egyre inkább Kína ellen hangolja a közvéleményt.

Az utóbbi időben Elon Musk is bőven kapott is kritikát Kínával kapcsolatos véleménye miatt. Már akkor elfogultsággal vádolták Kína irányába, amikor bejelentette, hogy megvásárolná a Twittert. Többek között az űriparban egyik legnagyobb versenytársa, Jeff Bezos vádolta azzal, hogy Kína érdekeit fogja képviselni a közösségi oldalon annak megvásárlását követően.

 

Valamint amiatt is kritizálták, hogy

a Tesla Hszincsiangban is nyitott bemutatótermet

– azon az autonóm területen, ahol a vádak szerint a kínai állam emberi jogi jogsértéseket követ el az ottani muszlim ujgur kisebbséggel szemben.

Nagyon úgy tűnik viszont, hogy a piacot nem aggasztja a milliárdos és Kína kapcsolata. A Tesla részvényárfolyama négyhónapos csúcsot ért el múlt pénteken, a Tesla Model Y pedig a világ legkelendőbb autója lett az idei első negyedévben, amelyből Kínában vették a legtöbbet. Musk vagyona pedig újra megközelített a 200 milliárd dollárt.

Politikai ellentétek, gazdasági együttműködés

Musk sem csinál olyat, amit egyébként az amerikai pénzügyi világ nem tenne meg.

Az amerikai vállalatok már több mint negyven éve működnek együtt Kínával,

és továbbra is lehetőséget látnak az országban. Talán ezek a vállalatok maradtak az utolsó következetes szereplők az Egyesült Államokban, amelyek igyekeznek egyensúlyozni a politikai kockázatok és a saját jól felfogott érdekük között.

Úgy tűnik, a jelenlegi helyzetben a kínai vezetés és az amerikai nagyvállalatok érdekei egybevágnak. Peking abban is bízhat, hogy a Muskhoz hasonló üzletemberek stabilabb irányba vihetik el az amerikai-kínai kapcsolatokat, azt is hirdetve, hogy Kína a politikai ellentétek ellenére hosszú távon továbbra is megbízható gazdasági partner a világban.

***

 

Nyitókép: Handout / Ministry of Foreign Affairs of the People's Republic of China / AFP

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2023. június 07. 11:03
Hümmm. Nem vagyok elájulva Musk-tól és a falanszterszerű működést produkáló nagy sárga testvérrel kapcsolatban is vannak fenntartásaim. Különösen azóta, hogy kiderült Klaus Schwab fia Kínában tanulmányozza az elektronikus pénz + telefon + COVID-megfigyelés együttes alkalmazását.... Amikor ilyen találkozókat látok, akkor a fejemben ezek a keleti megfigyelési technikák találkoznak a nyugati agy+ chip-kuatásokkal... Viszketek mindentől, amikor olyat látok, olvasok, ami Orwell szép új világát vagy Terry Gilliam Brazil című regényét vetítik elém, mint jövőt. Meggyőződésem, hogy az emberiségnek szüksége van fékekre, különben elszabadul és kinyírja nemcsak magát, hanem a Földet is. Ilyen fék a vallás, esetünkben a 10 parancsolat és a szuverenitás, önellátás közeli gazdaság, pluralista demokrácia. Ezek a fogalmak nem élnek sem egy frankenstein-i kutató laborjaiban, sem egy diktatúrában, sem egy magánpénz birodalomban! EURÓPÁNAK ÖNÁLLÓSÁGOT KELL BIZTOSÍTANI! NEM LEHET JENKI GYARMAT, MERT KÍNÁT KOMPENZÁLNI KELL! ERRE KELLETT VOLNA OROSZORSZÁG EURÓPÁNAK! Persze ez csak az én porszem-nézőpontom.
Galsó Atya
2023. június 07. 10:23
Áááá... Ez csak pekingi kacsa.
nick89
2023. június 07. 09:49
A NER-bérezés és a NER-agymosás már nálunk is elérte, hogy a magyarok egy része már nem is akar bemenni dolgozni, csak a fizetése utalását várja. A "tanácsadók"-tól a melósokig, a közbeszerzésnyelőktől az álamigazgatási szagemberekig mindenhol megtalálhatóak.
need-info
2023. június 07. 09:11
Elon Musknak a Kínában található nyersanyagok, nemesfémek a fontosak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!