Morawiecki: Az „oswiecimi hazugság” a holokauszt-tagadás egyik legrosszabb formája

2018. február 01. 22:28

„Soha nem fogjuk korlátozni a holokausztról folytatott vita szabadságát” – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtök este.

2018. február 01. 22:28

A holokauszt-tagadás egyik legrosszabb formája a valódi elkövetők felelősségének kisebbítése, az, ha az elkövetők áldozataira – a zsidókra, a lengyelekre és sok más nemzetre – hárítják a felelősséget – hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtök este az izraeli-lengyel diplomáciai viszályt kiváltó törvény kapcsán. Lengyelország a Harmadik Birodalom első áldozata lett – mutatott rá Morawiecki, hozzáfűzve: a náci német haláltáborokban „a halál és a szenvedés a zsidók, a lengyelek és sok más nemzet közös tapasztalata volt”.

A holokausztot a lengyel kormányfő „elképzelhetetlen bűntettnek” nevezte. „Ennek tagadására tett kísérleteket mindig egyértelműen el kell ítélni” – húzta alá. Rámutatott: a lengyel állam évek óta büntetőjogi felelősségre vonja azokat, akik próbálják tagadni azt a szenvedést, melyben a náci terror áldozatai részesültek. Megjegyezte: ilyen jogi előírások más országokban is léteznek, Európában és világszerte. „Az oswiecimi hazugság nemcsak a német bűntettek tagadása, hanem a történelemhamisítás más formái is ide tartoznak” – folytatta. Lengyelországban az „oswiecimi hazugság” fogalmába a holokauszt tagadását is beleértik. A fogalom a második világháború idején a Harmadik Birodalomba bekebelezett lengyel város, Oswiecim területén létesített náci német lágerek, mindenekelőtt az Auschwitz-Birkenau haláltáborban elkövetett szörnyűségek tagadására vonatkozik. 

Varsó azért módosít a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvényen, mert harcolni akar „az oswiecimi hazugsággal” – szögezte le Morawiecki. Szerinte „az oswiecimi hazugság” nemcsak a német bűntettek tagadása, „e hazugság egyik legrosszabb formája a valódi elkövetők felelősségének kicsinyítése, valamint az, ha ezt a felelősséget az áldozatokra hárítják”. A lágerek, ahol zsidók millióit gyilkolták meg, nem „lengyel táborok” voltak, ezt az igazságot védeni kell, mert a holokauszttal kapcsolatos igazságnak része – hangsúlyozta a lengyel kormányfő. Egyes izraeli politikusok viszont holokauszt-tagadásnak minősítették az IPN-ről szóló törvénymódosítást.

Morawiecki elmondta továbbá: kormánya elítéli a lengyel földön a második világháború idején elkövetett összes bűntettet, „tekintet nélkül arra, milyen nemzetiségűek voltak az elkövetők, milyen nemzethez tartoztak az áldozatok”. „Soha nem fogjuk korlátozni a holokausztról folytatott vita szabadságát – húzta alá ebben az összefüggésben, utalva ezzel vélhetően azokra a kifogásokra, amelyek szerint a lengyel törvény csorbítja a tudományos kutatások szabadságát. Rámutatot: a lengyel állam gondot  fordít arra, hogy a német koncentrációs táborok megmaradjanak "a nemzetek mártíromsága tanúságaként". Felidézve a második világháborús lengyelországi zsidómentők emlékét, valamint a Nemzeti Hadseregnek az auschwitzi haláltáborról elsőként a nyugati hatalmaknak beszámoló katonái, Jan Karski és Witold Pilecki emlékezetét, leszögezte: Lengyelország az európai országok közül a leginkább köteles a holokauszt-borzalmakról szóló igazságot őrizni.

„Megértjük Izrael érzelmeit” – mondta, utalva ezzel a lengyel törvény kapcsán a napokban keletkezett viszályra. „Sok munka kell, hogy közös, gyakran bonyolult történelmünket közösen valljuk” – fűzte hozzá. „Ma, amikor a világ újból az antiszemitizmus problémájával küzd, a lengyel kormány világosan mondja: nincs helye a gyűlöletnek, a történelem-hamisításnak” – hangsúlyozta. „A holokauszttal kapcsolatos igazság terjesztése nemcsak Izrael feladata, Lengyelországé is, az egyetemes igazságról van szó, mely az egész világnak jelent  figyelmeztetést” –  fejezte be beszédét Morawiecki.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
materialista
2018. február 02. 22:52
1941. június 23. A német csapatok elfoglalják Jedwabnét. 1941. június 25. Az első zsidóellenes hecckampány. Néhány jedwabnei legény, bandába verődve, több zsidót különös kegyetlenséggel megkínoz (egyiknek kiszúrják a szemét, másiknak kivágják a nyelvét stb.) 941. július 10 Néhány tucatnyi helybeli lakos a német megszállók jelenlétében beterelt egy jókora csűrbe sok száz zsidót, majd rájuk gyújtotta az épületet. Ezerhatszáz férfi, nő és gyermek pusztult el elevenen a lángok között. A németek, Gross szerint, nem voltak tevőleges részesei a tömeggyilkosságnak, csak filmfelvételeket készítettek.
materialista
2018. február 02. 22:43
Azért a lengyelek sem voltak angyalok. 1938-ban, miután a müncheni egyezmény lehetővé tette a Szudéta-vidéknek az Egyesült Királyság és Franciaország által aláírt német egyesítését.Lengyelország arra kényszerítette Csehszlovákia-t, hogy átadja Český Těšín várost. Szeptember 30-án adták át az ultimátumot. amelyet október 1-jén Csehszlovákia elfogadott . A cseh hatóságok 24 órát kaptak a terület evakuálására.A lengyel csapatok és hatóságok 1938. október 2-án léptek be, és Cieszynt Lengyelországhoz csatolták.
gabor7th
2018. február 02. 08:31
Szóval miután szétverték a Lengyel államot kivégezték az értelmiséget, egy csomó szenvedést zúdítottak a lengyelekre és egyáltalán nem volt szuverén ország... még így is egész Lengyelországot hibázitatják. Viszont az, hogy a kommunista vezetők túlnyomó többsége zsidó volt és rekord nagyságban végeztettek ki embereket az "más", abból nem lehet általánosítani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!