Februártól ismét látogatható a dévai vár

2016. január 27. 11:49

Ideiglenesen újra látogatható lesz a dévai vár februártól. A dévai külső vár felújítási munkálatai 2008 óta folytak, részben EU-s támogatásból, a belső vár felújítása még várat magára.

2016. január 27. 11:49

Csaknem nyolc évnyi részleges vagy teljes lezárás után februártól ideiglenesen megnyitják a turisták számára Déva várát – írja a Főtér.

 
A vár felújítását 2008-ban kezdték el, 2009-ben azonban félbeszakították. A felújítás december végére nagyjából befejeződött, de a még hátra lévő simítások akár júniusig is elhúzódhatnak.
 
A felújítási munkálatok során újraépítették az első és második kaput, felújították a teljes külső várfalat, a hajdani gyalogos feljárást biztosító csigalépcsőt a keleti oldalon, megépítették a belső várba vezető hidat a nyugati oldalon, valamint korszerűsítették a vár alatti parkból az első és második kapun át vezető teljes utat. A felújított várrészt közművesítették.
 
A felújítás jelenlegi, az Európai Unió forrásaiból finanszírozott szakasza a külső falakra és a külső udvarokra terjedt ki. A városvezetés azonban a belső várudvar korszerűsítését is tervezi. Az önkormányzat még nem döntötte el, hogy saját forrásaiból vagy újabb EU-s pályázattal próbál pénzt szerezni erre.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2016. január 27. 16:53
"Egyél te is Kelemen mester! A nejed már fal!"
liberálzöld.
2016. január 27. 16:51
"Gyere fiam, anyád már vár!"
Wendriner
2016. január 27. 12:21
Csaknem nyolc évnyi... Így van az ,ha csak 12 kőműves dolgozik rajta.
Szúnyog
2016. január 27. 12:05
Örülök neki. Az utóbbi időben több műemléket is szépen rendbe hoztak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!