Netanjahu szerint szétesőben van a Közel-Kelet

2015. szeptember 10. 18:56

Az izraeli miniszterelnök szerint a militáns iszlám kettős szorításában hullik éppen darabjaira a Közel-Kelet, de hazája és Nagy-Britannia közösen, gyakorlati módon fel tudna lépni a militáns iszlám ellen.

2015. szeptember 10. 18:56

Az izraeli miniszterelnök szerint „szétesőben van” a Közel-Kelet. Benjámin Netanjahu, aki csütörtökön Londonban tárgyalt David Cameron brit kormányfővel, a megbeszélés után újságíróknak kijelentette: a Közel-Kelet „a militáns iszlám kettős szorításában hullik éppen darabjaira”. Netanjahu szerint e kettős nyomást szunnita oldalról az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet, síita oldalról Irán gyakorolja a térségre. Az izraeli kormányfő hozzátette: úgy véli, hogy hazája és Nagy-Britannia közösen, „gyakorlati módon” fel tudna lépni a Közel-Keletet és Észak-Afrikát fenyegető „militáns iszlám áradata” ellen. Netanjahu nem részletezte, hogy pontosan mit ért közös gyakorlati fellépés alatt.

Nagy-Britannia már lépett

A brit légierő mindenesetre már kiterjesztette katonai akcióit a térségben. Cameron a hét elején bejelentette a londoni alsóházban, hogy a brit királyi légierő (RAF) egy drónja augusztus végén Hellfire típusú rakétával, a szíriai Rakka városában megsemmisített egy autót, amelyben az Iszlám Állam két brit állampolgárságú tagja utazott. Ez volt az első eset a szíriai konfliktus kezdete óta, hogy a brit fegyveres erők brit állampolgárokat öltek meg szíriai területen, drónnal végrehajtott célzott támadásban. Az akció bejelentése után komoly belpolitikai vita támadt Nagy-Britanniában, mivel a kormány nem kért előzetes parlamenti felhatalmazást a RAF szíriai bevetéséhez.

A brit parlament tavaly szeptemberi rendkívüli ülésén nagy többséggel hozzájárulását adta Nagy-Britannia bekapcsolódásához az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel folyó iraki légi hadműveletekbe. A brit királyi légierő műveleti felhatalmazása ugyanakkor nem terjed ki az Iszlám Állam szíriai állásai elleni bevetésekre.

Tárgyalna a békéről

Netanjahu csütörtöki londoni tárgyalásai után kijelentette azt is, hogy kész azonnal, minden előfeltétel nélkül újrakezdeni a béketárgyalásokat a palesztinokkal.

Érkezése előtt heves tüntetést tartottak palesztin szervezetek a brit miniszterelnöki hivatal, a Downing Street bejáratánál. A demonstrálókat Izrael-párti ellentüntetők fogadták, és a két csoportot a rendőrök tartották távol egymástól.

Palesztinpárti szervezetek Netanjahu londoni látogatása előtt petíciót indítottak azért, hogy az izraeli kormányfőt a brit hatóságok vegyék őrizetbe háborús bűncselekmények miatt. A petíció szervezői szerint az izraeli hadsereg tavaly nyári gázai hadműveleteiben több mint kétezer civil vesztette életét. A petíciót csütörtökig 109 ezren írták alá; a brit törvények szerint százezer aláírás már elég ahhoz, hogy a brit parlament tárgyaljon az adott indítványról.

A brit kormány azonban nyilatkozatban vetette el a kezdeményezést, azzal az érvvel, hogy a külföldi állami vezetőket – így Netanjahut is – mentelmi jog illeti meg, így nem indítható ellenük büntetőeljárás Nagy-Britanniában.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2015. szeptember 11. 11:23
2006-os cikk: http://www.globalresearch.ca/plans-for-redrawing-the-middle-east-the-project-for-a-new-middle-east/3882
brekker
2015. szeptember 11. 11:17
A Yinon terv http://nyomaban.blogspot.hu/2012_12_14_archive.html
Senye Péter
2015. szeptember 11. 09:29
Izrael és az Iszlám Állam egy dologban nagyon is hasonlít egymásra: mindkettő hajthatatlan.
files32
2015. szeptember 11. 06:39
Semmi baj nem lenne az arabokkal, ha nem lenne Izrael.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!