Isten tényleg queer lenne? Ez a vég kezdete, új reformáció kell, mondja a magyar lelkész a német helyzetről

2023. augusztus 04. 12:03

A német protestantizmus teljességgel elszakadt gyökereitől, sőt, a bibliai alapoktól is, és egészen odáig jutott, hogy megtagadja a teremtés rendjét, mondja a Mandinernek a helyzetet jól ismerő Lupták György. A nyugalmazott püspökhelyettes arra is figyelmeztet, itthon is vannak, akik alig várják, hogy a progresszió zászlóvivői lehessenek.

2023. augusztus 04. 12:03
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

Amint arról a nyár elején a Mandiner is beszámolt, meglehetősen furcsára sikerült a német evangélikus egyház legutóbbi közösségi napja, a Nürnbergben tartott úgynevezett egyháznap. Arra már Kohán Mátyás kollégánk is rámutatott, hogy a németországi felekezet egyébként is rosszul áll: tagjai között mindössze három százalékos a templomlátogatási arány (azaz a magukat evangélikusnak valló németek mindössze 3 százaléka jár hetente istentiszteletre), eközben pedig tavaly egyetlen év alatt 380 ezren(!) hagyták el az egyház (süllyedő?) hajóját. 

Az ezer sebből vérző német evangélikusok istentisztelet helyett gyakorlatilag valamiféle közösségi bulival zárták le az eseményt, amelyen a „teológus-aktivista-lelkipásztor”, Quinton Ceasar (nyitóképünkön) hirdetett igét. Ő odáig merészkedett, hogy kijelentette: Isten queer volt, de azt is hangoztatta, hogy „black lives always matter”, valamint nyitott szívek mellett nyitott határokat sürgetett és arra hívott fel, hogy Európa több hajót küldjön a migráció fokozása érdekében. 

Felkiáltójel a magyar evangélikusok számára

A Németországban elhangzottak magyar evangélikus körökben is felzúdulást keltettek. A Mandinerhez eljutott információk szerint az egyház hagyományos tanításához hű körök kezdeményezhetik, hogy a magyar egyház szakítsa meg a hivatalos testvéregyházi kapcsolatot a német féllel, ezzel is jelezve, hogy 

nem tartja elfogadhatónak, ha a szeretet jelszavával szélsőbaloldali ideológiai követelések felhangosítása történik az egyházban (Krisztus hirdetése helyett). 

Vannak, akik azt is felvetették, annak érdekében, hogy a hazai evangélikus közösség a közvélemény szemében ne mosódjon össze a bibliai és lutheri forrásoktól totálisan elszakadt egyházakkal, a magyar evangélikusok ismét mint ágostai hitvallású evangélikus egyház hivatkozzanak magukra. 

Egy evangélikus teológus eközben arra hívta fel a figyelmet, hogy az EKD, azaz a német protestáns egyház, amelyre általában és előszeretettel evangélikusként hivatkoznak, valójában egy uniált egyház, amely az evangélikus és református gyülekezetek jelentős részének részvételével alakult meg, megtartva az evangélikus liturgiát, de elfogadva a református úrvacsoratant. 

Szakítottak a biblikus hagyománnyal

Az inkriminált óta eltelt időben német nyelvterületen egyébként leginkább a beszédet védő cikkek jelentek meg az egyházi sajtóban, tudjuk meg Lupták Györgytől, aki szorosan nyomonköveti a témában kialakult németországi diskurzust és számos, a júniusi beszédet követő írást fordított azóta magyarra. A nyugalmazott püspökhelyettes a Mandinernek nyilatkozva arra hívja fel a figyelmet, hogy 

már hosszú évek óta látszik a behódolás folyamata, vagyis, hogy az EKD meghajol az LMBTQ- és gendercunami előtt. 

Ennek keretében egymás után buktak el e tekintetben a tartományi egyházak, ami pedig Nürnbergben elhangzott, még az sem a folyamat vége, mondja Lupták, aki úgy látja, az egész német protestantizmus szakított a reformáció hagyományaival, ami pedig még tragikusabb, szakított a biblikus hagyománnyal. Akkor pedig, amikor felmondják az LMBTQ-doktrínát, a teremtettség rendjét tagadják meg, hangsúlyozza a lelkész. 

Azok, akik nyilvánosan is kritikus álláspontot mertek elfoglalni az „Isten queer” kirohanással szemben, leginkább evangelikál csoportokból szólalnak fel, akiket a német egyház nagyjából már kiközösített, hiszen ragaszkodnak a kereszténység eredeti tanításához. Velük szemben az egyházhoz szorosabban kötődők, pláne azok, akik tisztséget viselnek, nem mernek nyilvánosan felszólalni, mert féltik a munkájukat, a hivatásukat. Nem ok nélkül: 

aki kritikus hangon szólal fel, annak német protestáns körökben immár komoly kockázatot kell vállalnia. 

Példaként Lupták György egy idősebb lelkész esetét mondja el, aki a szószékről szólva a hívekhez, szigorúan biblikus alapokon állva merészelte kritizálta az LMBTQ-doktrínát. Válaszul a saját egyházmegyéjétől kapott feddést és azonnal nyugdíjmegvonással fenyegették meg. Érthető tehát, hogy sokan csak magukban, illetve szűk körben mernek morogni. 

Folyamatos az agymosás

A német protestantizmus bajban van, hangsúlyozza a nyelvterület protestáns egyházait jól ismerő nyugalmazott püspökhelyettes. 

Új reformáció kell, egy új Luther, aki visszavezeti őket a gyökereinkhez”, mondja, nem kevés aggodalommal a hangjában. 

A helyzet hátterét elemezve rámutat, hogy a folyamatosan zsugorodó egyház az egyházadóból származó bevételek megtartása érdekében próbál igazodni a korszellemhez, egyszerűen modernnek akarnak látszani, olyannak, mint a világ, ám a jelek szerint ez kontraproduktív. Hogy értsük mindennek mozgatórugóit, látnunk kell, hogy az alig néhány évtizeddel ezelőtt még körülbelül 70 millió hívővel rendelkező német evangélikus egyháznak mára csupán 18 millió tagja maradt. Márpedig a német rendszer úgy működik, hogy hivatalos nyilvántartást vezetnek arról, ki melyik felekezet tagja és amelyhez tartozik, annak köteles egyházi adót fizetni, amely növeli az év végén befizetendő adók nagyságát. Ezért tehát azok, akik nem kötődnek szorosan valamely egyházhoz, adminisztratív úton is elvágják e kapcsot, hogy több euró maradjon a bankszámlájukon. A jelenséget minden nagy felekezet jól ismeri, ilyen intenzitású veszteséget a hívek nagyságrendjével kapcsolatban azonban csak az evangélikusok szenvedtek el.

Lupták György szerint az EKD berkeiben „folyamatos az agymosás”, amit épp ez a beszéd illusztrál kiválóan: 20-30 ezer ember tapsolt és éljenzett, amikor a keresztény tanítással teljességgel összeegyeztethetetlen kifejezések elhangzottak. 

Ez a vég kezdete”, fogalmaz Lupták. 

Vigyázó szemeink

Amikor arról kérdezzük, hogyan viszonyul a Lajtán túli változásokhoz a hazai evangélikus közösség, a nyugalmazott püspökhelyettes nem szépíti a helyzetet. Mint mondja, a magyar kereszténységben is jelen van a progresszív vonal, s ez alól egyáltalán nem kivétel az evangélikus egyház sem. „Sokan alig várják, hogy változzon a hazai véleményklíma és a progresszió hazai élharcosai legyenek, magukkal rántva az egyházainkat”, figyelmeztet Lupták György. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy azok is szép számmal akadnak, akik felismerték a jeleket és készen állnak arra, hogy megvédjék közösségeiket a woke-követelésektől és a világ csábításától. 

 

Ezt is ajánljuk a témában

A huszonnegyedik órában vagyunk! – az evangélikus LMBTQ-ügyi állásfoglalás aláírója a Mandinernek

Nagy visszhangot váltott ki az evangélikus lelkészek és hívek által fogalmazott Novemberi állásfoglalás, melyben aggodalmuknak adtak hangot az egyházba is beszivárgó LMBTQ-ideológia és a bűnök fölötti eltekintés miatt. Az állásfoglalás mostanra ökumenikussá vált, közel háromezren írták alá majdnem tíz felekezet tagjai közül. Kiss Mátéval beszélgettünk.

 

Nyitókép: YouTube

 

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sámson
2023. augusztus 10. 01:28
A történelmi evangélikus egyházzal bajok vannak a homoszexualitás bűnével szembeni harcban, ez kétségtelen, no de mi van a Római Katolikus Egyházzal ezen a fronton? Benedek pápa szavai választ adnak erre: "A pornográfia megjelenése az 1960-as évektől megroppantotta a társadalmakat, erre pedig az egyház nem volt képes megfelelő választ találni, sőt, maga is megroppant, a papi szemináriumokban melegklubok alakultak ki" - többek között ezt írja kendőzetlen cikkében a 91 éves főpásztor. Továbbá emlékezhetünk Kedves Szabolcs, katolikus teológiai líceumot végzett nevelő esetére, aki a Böjte-féle árvaházakban bírósági nyomozás alapján több mint 10 éven át több mint 36 kisfiút rontott meg, vizelt a szájukba, szexuális nemi erőszakot hajtott végre rajtuk. A történelmi egyházak (róm.kat., református, evangélikus) együtt rohadnak Nyugat-Európában: Németországban naponta több templomot lerombolnak. A történelmi keresztény egyházak halottá lettek, csontvázak csupán, élet nélkül.
irmag2
2023. augusztus 04. 20:09
Kerüljük az LMBTQ használatát, ajánlom helyette a FOGAMZÁSTALANOK megjelölést. A magyar nyelvük egy csoda, egy példával bizonyítom: a hit ellentéte nem a hitetlen, hanem a HITVÁNY!
kikicsoda
2023. augusztus 04. 19:56
A nyugati (Latin) Egyházban, minden baj a Reformáció okozta egyházszakadással kezdödött, amikor Luther III Frigyes Szaxoniai fejedelem védetje ként, annak a Pápával való harcában, szolgálstába állt. Ez volt az elsö alkalom, amikor az Egyházon belül, pártpolotikai alapon történö megoszlásra, majd szakadásra került sor. Ez vetette el minden megostottság magvát, ami napjainkban az Egyházat a pártpolitikai hadakozás és civakodás játékszerévé teszi. Az Evangélikus püspökhelyettesnek erröl, és az Egyház egységéröl kéne igazából elelmélkednie, és nem egy új reformáció sükségességéröl. De ezt, ilyet elvárni, reménytelen. Így marad a szükségserü önmegsemmisítés.
Agnieszka
2023. augusztus 04. 16:51
Kizárt dolog a 70 millió, Németország lakossága alig több, mint 80 millió és kb . 50-50% az evangélikus-katolikus megoszlás . Egyébként Németország katasztróaf, úgy ahogy van. A gazdasági teljesítményük és az álatluk "nyomtatott" euró tartja fenn őket, de szellemileg és erkölcsileg végük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!