Isten tényleg queer lenne? Ez a vég kezdete, új reformáció kell, mondja a magyar lelkész a német helyzetről

Amint arról a nyár elején a Mandiner is beszámolt, meglehetősen furcsára sikerült a német evangélikus egyház legutóbbi közösségi napja, a Nürnbergben tartott úgynevezett egyháznap. Arra már Kohán Mátyás kollégánk is rámutatott, hogy a németországi felekezet egyébként is rosszul áll: tagjai között mindössze három százalékos a templomlátogatási arány (azaz a magukat evangélikusnak valló németek mindössze 3 százaléka jár hetente istentiszteletre), eközben pedig tavaly egyetlen év alatt 380 ezren(!) hagyták el az egyház (süllyedő?) hajóját. 

Az ezer sebből vérző német evangélikusok istentisztelet helyett gyakorlatilag valamiféle közösségi bulival zárták le az eseményt, amelyen a „teológus-aktivista-lelkipásztor”, Quinton Ceasar (nyitóképünkön) hirdetett igét. Ő odáig merészkedett, hogy kijelentette: Isten queer volt, de azt is hangoztatta, hogy „black lives always matter”, valamint nyitott szívek mellett nyitott határokat sürgetett és arra hívott fel, hogy Európa több hajót küldjön a migráció fokozása érdekében. 

Felkiáltójel a magyar evangélikusok számára

A Németországban elhangzottak magyar evangélikus körökben is felzúdulást keltettek. A Mandinerhez eljutott információk szerint az egyház hagyományos tanításához hű körök kezdeményezhetik, hogy a magyar egyház szakítsa meg a hivatalos testvéregyházi kapcsolatot a német féllel, ezzel is jelezve, hogy 

Vannak, akik azt is felvetették, annak érdekében, hogy a hazai evangélikus közösség a közvélemény szemében ne mosódjon össze a bibliai és lutheri forrásoktól totálisan elszakadt egyházakkal, a magyar evangélikusok ismét mint ágostai hitvallású evangélikus egyház hivatkozzanak magukra. 

Egy evangélikus teológus eközben arra hívta fel a figyelmet, hogy az EKD, azaz a német protestáns egyház, amelyre általában és előszeretettel evangélikusként hivatkoznak, valójában egy uniált egyház, amely az evangélikus és református gyülekezetek jelentős részének részvételével alakult meg, megtartva az evangélikus liturgiát, de elfogadva a református úrvacsoratant. 

Szakítottak a biblikus hagyománnyal

Az inkriminált óta eltelt időben német nyelvterületen egyébként leginkább a beszédet védő cikkek jelentek meg az egyházi sajtóban, tudjuk meg Lupták Györgytől, aki szorosan nyomonköveti a témában kialakult németországi diskurzust és számos, a júniusi beszédet követő írást fordított azóta magyarra. A nyugalmazott püspökhelyettes a Mandinernek nyilatkozva arra hívja fel a figyelmet, hogy 

Ennek keretében egymás után buktak el e tekintetben a tartományi egyházak, ami pedig Nürnbergben elhangzott, még az sem a folyamat vége, mondja Lupták, aki úgy látja, az egész német protestantizmus szakított a reformáció hagyományaival, ami pedig még tragikusabb, szakított a biblikus hagyománnyal. Akkor pedig, amikor felmondják az LMBTQ-doktrínát, a teremtettség rendjét tagadják meg, hangsúlyozza a lelkész. 

Azok, akik nyilvánosan is kritikus álláspontot mertek elfoglalni az „Isten queer” kirohanással szemben, leginkább evangelikál csoportokból szólalnak fel, akiket a német egyház nagyjából már kiközösített, hiszen ragaszkodnak a kereszténység eredeti tanításához. Velük szemben az egyházhoz szorosabban kötődők, pláne azok, akik tisztséget viselnek, nem mernek nyilvánosan felszólalni, mert féltik a munkájukat, a hivatásukat. Nem ok nélkül: 

Példaként Lupták György egy idősebb lelkész esetét mondja el, aki a szószékről szólva a hívekhez, szigorúan biblikus alapokon állva merészelte kritizálta az LMBTQ-doktrínát. Válaszul a saját egyházmegyéjétől kapott feddést és azonnal nyugdíjmegvonással fenyegették meg. Érthető tehát, hogy sokan csak magukban, illetve szűk körben mernek morogni. 

Folyamatos az agymosás

A német protestantizmus bajban van, hangsúlyozza a nyelvterület protestáns egyházait jól ismerő nyugalmazott püspökhelyettes. 

A helyzet hátterét elemezve rámutat, hogy a folyamatosan zsugorodó egyház az egyházadóból származó bevételek megtartása érdekében próbál igazodni a korszellemhez, egyszerűen modernnek akarnak látszani, olyannak, mint a világ, ám a jelek szerint ez kontraproduktív. Hogy értsük mindennek mozgatórugóit, látnunk kell, hogy az alig néhány évtizeddel ezelőtt még körülbelül 70 millió hívővel rendelkező német evangélikus egyháznak mára csupán 18 millió tagja maradt. Márpedig a német rendszer úgy működik, hogy hivatalos nyilvántartást vezetnek arról, ki melyik felekezet tagja és amelyhez tartozik, annak köteles egyházi adót fizetni, amely növeli az év végén befizetendő adók nagyságát. Ezért tehát azok, akik nem kötődnek szorosan valamely egyházhoz, adminisztratív úton is elvágják e kapcsot, hogy több euró maradjon a bankszámlájukon. A jelenséget minden nagy felekezet jól ismeri, ilyen intenzitású veszteséget a hívek nagyságrendjével kapcsolatban azonban csak az evangélikusok szenvedtek el.

Lupták György szerint az EKD berkeiben „folyamatos az agymosás”, amit épp ez a beszéd illusztrál kiválóan: 20-30 ezer ember tapsolt és éljenzett, amikor a keresztény tanítással teljességgel összeegyeztethetetlen kifejezések elhangzottak. 

Vigyázó szemeink

Amikor arról kérdezzük, hogyan viszonyul a Lajtán túli változásokhoz a hazai evangélikus közösség, a nyugalmazott püspökhelyettes nem szépíti a helyzetet. Mint mondja, a magyar kereszténységben is jelen van a progresszív vonal, s ez alól egyáltalán nem kivétel az evangélikus egyház sem. „Sokan alig várják, hogy változzon a hazai véleményklíma és a progresszió hazai élharcosai legyenek, magukkal rántva az egyházainkat”, figyelmeztet Lupták György. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy azok is szép számmal akadnak, akik felismerték a jeleket és készen állnak arra, hogy megvédjék közösségeiket a woke-követelésektől és a világ csábításától. 

Nyitókép: YouTube