Izgalmas könyv jelent meg az amerikai Westbow kiadó gondozásában, melynek szerzője Mario Alexis Portella, a firenzei főegyházmegye kancellárja, s témája az iszlamizáció, illetve az arra adott felemás nyugati válaszok. (Interjúnk a szerzővel itt olvasható). Bevezetőjében Portella atya felidézte, hogy amikor Bahreinben szolgált papként, megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a nők nem foghatnak kezet vele, és csak csendben ülhetnek, amíg férjük beszél. Noha egészen hasonló dolgokat keresztény arab körökben is tapasztalni lehet, a pap mégis ezt követően kezdett kutakodni az iszlám történetével kapcsolatban, és arra jutott, hogy a vallás keveset változott az elmúlt évszázadok során. Finom kritikaként megjegyezhető, hogy a vallás talán mégis hathatós finomhangoláson ment át, például a XIX. század végén jelentek meg azok az iszlamista gondolkodók, akik harcot hirdettek a „népi iszlám” és a szúfi rendek ellen – ezek tanaival azonosítja az iszlámot a szerző.
Mint felidézi, voltaképpen már Thomas Jefferson és John Adams (akkoriban Amerika franciaországi és nagy-britanniai nagykövetei) is ugyanilyen mentalitással találkoztak, amikor amerikai túszokat akartak kiszabadítani muszlim kalózok fogságából. Mint idézi a követek feljegyzését, „bátorkodtunk kérdéseket feltenni elképzelésükkel kapcsolatban, miszerint ők háborúzhatnak nemzetekkel, akik nem ártottak nekik, és megjegyeztük, hogy mi az emberiség békés és minket nem provokáló részét barátnak tekintjük. A (Tripoliba delegált amerikai) követ azt felelte, hogy Prófétájuk és Koránjuk törvényei szerint joguk és kötelességük háborúzni minden nemzettel szemben, amely nem fogadja el (a Próféta és a Korán) hatáskörét, mivel bűnösök. Ezért őket fogságba lehet taszítani. Minden muszlim, aki meghal csatában, a Paradicsomba kerül”. Az idézetet annyival érdemes kiegészíteni, hogy a Barbary kalózok azért muszlim rabszolgákkal is kereskedtek.
Természetesen Portella is leszögezi, hogy a probléma nem az, ha valaki perzsa, egyiptomi vagy palesztin, hanem hogy mennyire áll a saría befolyása alatt.
Persze felmerül a kérdés: milyen értelemben létezik „a saría”? A saría ugyanis nagy mennyiségű forrásszöveg sokfajta értelmezése. Mint Yahya Cholil Staquf imám, a Nahdlatul Ulama Tanács muszlim szervezet főtitkára is megállapította: a probléma nem az egyénekkel, „hanem magával az iszlámmal van”. Mindez akkor is igaz, ha az iszlám óvja a hagyományos család képét, tiltja az abortuszt és támogatja a gyermekvállalást – ezeket az atya méltatandó dolgoknak tartja. „Ezeket az elveket bármely hithű zsidó vagy keresztény, vagy nem elkötelezett vallásos személy felismerheti. A társadalom, mely nem fogadja el, hogy emberi jogaink Istentől származnak, meghasonlott társadalom.” Azonban az atya éppen az emberi jogok terén lát problémát a muszlim társadalmakban.