Skrabski Fruzsina írása hetilapunkban, a Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés szerzőinek rovatában
Így halottak napja idején szorít a szívem a szüleim hiányától. Persze van közöttünk egy misztikus kapocs, egyfajta kommunikáció is: emlékekből, imákból, gondolatbeszélgetésekből összegyúrt kapcsolat – de mégse az élő jelenlét. Leginkább a gyereknevelésről kérdeznék tőlük, hiszen annyira jól neveltek. Elsősorban talán azért, mert magabiztosak voltak.
Ők, Skrabski Árpád és Kopp Mária
nem gondolkodtak azon, hogy jó szülők-e – hanem úgy gondolták, hogy jók.
Nyilván anyukám pszichológiai tudása is adta ezt az erőt bennük, de én teljes biztonságban éltem. Másrészt mindketten nagyon tudtak szeretni. Apám nagy, rajongó lélek volt, anyukámat pedig mély szeretet jellemezte, és mindketten az utolsó idegszálukig figyeltek rám, ha hozzájuk beszéltem.
Sokáig nyugtattam magam, hogy én is ilyen szülő vagyok, hiszen ezeket a mintákat hoztam, de sajnos nem vagyok ilyen. Aggódom, bizonytalankodom, és ritkán vagyok ott teljesen: jobb esetben a gondolataimban veszek el, rosszabb esetben valami kütyüt nyomogatva.
Ha élnének még a szüleim, és kérdezhetnék valamit tőlük, biztos a gyereknevelésről kérdezném őket,
mert annyi bátorság volt bennük.
Rossz gyerek voltam, bamba. Az iskolákból kirúgtak, nem tanultam, megszöktem. Ők mégis büszkék voltak rám, és rengeteget dicsértek, hogy milyen jól adom elő magam, milyen jó a fantáziám, és milyen vagány vagyok. Nagy önállóságot kaptam tőlük. Tízévesen heti kétszer be kellett vásárolnom a nagypapám testvéreinek, akikkel eltartási szerződésünk volt. Két félárván maradt unokatesómat el kellett hoznom hetente egyszer az oviból és játszanom velük, amíg az apukájuk értük nem jött. Gyerekként a vigyázás hatalmas játék volt, ugyanúgy élveztem, mint ők. Természetes volt számomra a felelősség akár ezekben a munkákban, akár az egyedül közlekedésben.
Nem féltettek? – kérdezem magamtól, és tudom, hogy féltettek. Apukám bármikor bárhova értem jött. Volt, hogy egyszer majdnem azért késte le a repülőgépét, mert hajnali háromkor fuvarozott engem egy kis erdőből egy nagy erdőbe, mert éppen túlélőtúrán voltam. Túléltem. Pedig rengeteg hülyeséget csináltam: körbestoppoltam Európát a barátnőmmel, motorral elmentem Luxemburgba.