Ki ne ismerné a kiöregedett közép-európai táncdalénekest, aki valaha két pillanatra híres volt, ma pedig a csatornakiosztás dermesztő határvidékén fellelhető adók kívánságműsoraiban önti ki szívét a gépiesen hajladozó nyugdíjasoknak? A csillagport már csak a bluebox vetíti ügyetlenül köréjük, a kitörő konzervtaps nem kárpótol az elfuserált pályafutásért, ami talán szerencsésebb csillagzat alatt alakulhatott volna másképpen is, nem ennyire borzasztóan kisszerű módon. És mégis: amikor Ulrich Seidl filmjében Richie Bravo, az osztrák hímdizőz a rimini hotel üres menzáján rázendít a Winnetouról szóló érzelmes schlagerre, hogy visszanyerje vele elhanyagolt lányának szívét, majdhogynem megrendülünk. Hiszen lehet bármilyen szánalmas alak, aki ízléstelen hacukái alá haskötőt öltve veszi snájdigra a figurát, és ha a szállodák bárjában a dolce vitáról hadoválva rendel egy kör grappát a társasutazáson részt vevő idős rajongóinak, már az élet királyának érzi magát: ott és akkor, amikor a lánya előtt kiengedi a vocét, a lánya előtt, aki azért jött, hogy az elmaradt gyerektartást szepegő-sértett nagyjelenetekkel behajtsa apján, Richie egyszer csak megdicsőül. Nincs semmi önironikus távolság, semmi kiszámított hatáskeltés, csak ő van, az ő bugyuta, alacsony színvonalú élete, ami valahogyan megtölti azt a nyomorult Winnetou-dalt. Belehal, ahogyan estéről estére belehal a lakossági románcokba, amiknek olyan címük van, mint Amore mio vagy Insieme con te, elvégre Olaszországban vagyunk, bármennyire hervasztó a közönsége, bármennyire megalázó, hogy a kevesebb nézőt bevonzó előadások után úgy kell kikönyörögnie egy-egy százeuróst, nem végez félmunkát. A Berlinalén bemutatott Rimini nem lenne az év egyik legjobb mozija, ha Seidl – pedig milyen könnyű lenne távolságot tartani, fintorogva lenézni a mélybe! – nem mutatná meg a giccs heroizmusát. Richie Bravo egy hős, akkor is, ha egyébként egy rossz pojáca, egy gyáva, alkoholista, élethazugságok halma alá temetett szarember. Egy hősies szarember, mondjuk így. Michael Thomas zseniálisan, az utolsó ripacskodó taglejtésig hitelesen építi fel a karaktert.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Hány mandátummal lenne elégedett? Melyik frakcióba várja a Fideszt? Ki lenne az ideális EB-elnök? A kormánypárt EP-listavezetőjével beszélgettünk.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-ping kínai államfőt fogadja a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren május 8-án. A kínai elnök három napot tartózkodott Magyarországon állami látogatáson a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóján. A tárgyalások eredményéről Közélet rovatunkban olvashatnak részletesen.
A kínai elektromosokra kivetett brutális vám a legrosszabb kampányhúzás, amit csak Biden elkövethetett. Az eredmény senkinek nem lesz jó, az amerikai vállalatoknak és fogyasztóknak a legkevésbé.
A helikopterbalesetben elhunyt Ebrahim Raisi helyére átmenetileg volt alelnöke lép.
