Muray Gábor írása a Mandiner hetilapban
„Egy szép szempár nem önmagában szép, ahhoz, hogy igazán szép legyen, egy szép lélek tekintetévé kell válnia. Nekem Elvis hangja ilyen: egy gyönyörű lélek kivetülése” – mondja Zsuzsi, amikor nála vendégeskedve esténként eredeti Elvis Presley-koncertfelvételeket nézünk végtelenítve.
Zsuzsi családi barátunk Zalában, Elvist lehetetlen függetleníteni tőle, ahogy Zsuzsit is Elvistől, az autójában valószínűleg ezekben a percekben is valamelyik Best of Elvis cd pörög, ha együtt Elvist hallgatunk, egy perc alatt ötven évvel ezelőtt járunk.
Zsuzsi a hatvanas évek végén Elvist a férjével együtt ismerte meg,
tőle kapta: délutánonként a Szabad Európából szólt, és amikor Zsuzsi ’77-ben gyereket várt, végig Elvist hallgatott.
A terhessége közepén, éppen a születésnapján aztán bemondták a rádiók Presley halálhírét. „Akármilyen életszakaszban voltam, és bármilyen erősebb bánatom, örömöm volt, Elvisben mindig jó támaszt találtam hozzá – mondja Zsuzsi, amikor e miatt a pár sor miatt felhívom –, Elvis még szomorúságában is gyönyörű, ha pedig megszólal a kocsimban a Jailhouse Rock, legszívesebben ma is kirúgnám az autó ajtaját.”
Baz Luhrmann csillagporos-púderes filmjében van egy ritka emberi pillanat: az ötéves Lisa Marie Presley a repülő-géphez tolt lépcső tetejéről integet az apjának. Esős, borongós idő, 1973, a válás éve. Anyja, Priscilla közben a gép mellé parkolt luxuslimuzin hátsó ülésén Elvis keze után nyúl: a már külön élő pár egy rövid percre kiszakad a showbiz ámokfutásából, a nő könnyes szemmel könyörög Elvisnek, hogy a koncertsorozata után vonuljon be arra a klinikára, amit keresett neki, menjen el, pihenjen, aludjon. Hogy békéljen meg.
A borongós, kietlen reptér autóbelsője szép szimbólum: így is lehetett volna élni, kizárva minden csillagport és tohuvabohut a kapcsolatból,
ami aztán mindig menedéket adhatott volna a 20. század legmeghatározóbb kulturális ikonjának.
Nem így lett – a repülő elrepült Priscillával és Lisa Marie-vel. És először a filmtörténetben lehetett volna egy nagy ívű és nagylelkű filmet forgatni Presley-ről – ez sem így lett.
Az ELVIS előzetese
Baz Luhrmann (Rómeó + Júlia, A nagy Gatsby, Moulin Rouge!) életművéből persze nem is következik egy új, hiteles lélektani dráma, ő a színes-szagos giccs nagymestere, akit a beltartalomnál mindig is jobban érdekelt a tortabevonó. Így hát kapunk egy szépen kidekorált enciklopédiaoldalt Elvisről, egy sodró, sűrű, rózsaszín musicalt, amelynek bő két és fél órájában pont arra marad túl kevés idő és figyelem, ahonnan a narráció elindult: Tom Parker ezredes és Elvis tragikus kettősére.
Luhrmann Elvise nem is akar klasszikus életrajzi filmmé válni,