Hogyan segítheti egymást a szépirodalom és a pszichológia? Hogyan válhat olvasmányunk jó kísérőnkké egy nehéz helyzetben vagy életszakaszban? Jakobovits Kitti pszichológussal beszélgettünk.
2022. május 04. 20:41
p
0
0
0
Mentés
Konopás Noémi írása a Mandiner hetilapban.
„Tíz-egynéhány éves korom óta pszichológus szerettem volna lenni, de nem elsősorban olyan indíttatásból, amit általában az e pályára készülőknek tulajdonítanak – vallja Jakobovits Kitti irodalomterapeuta. – Nem az hajtott, hogy mindenkin segítsek és mindenkit felvidítsak, és tanácsokért sem álltak nálam sorba.” Szerinte külön vicces, hogy mások sem látták ilyen karakternek, volt is, aki más pályát próbált javasolni. „De megbízható, higgadt voltam, és nagyon érdekelt az emberek működése. Figyeltem és gondolkodtam. Most is ilyennek tartom magam, szerintem ezek fontos értékek ahhoz, hogy valaki jó pszichológus legyen” – hangsúlyozza.
A hivatásválasztás adta magát, ahogy az is, hogy irodalomterápiával kezdjen mélyebben foglalkozni. Mint mondja, már akkor is úgy érezte, hogy az irodalom több mint csupán szórakozás, ismeretterjesztés vagy valakinek a hivatása, amikor még nem is tudott az irodalompszichológia és -terápia létezéséről. „Ha olvasunk – vagy ha írunk –, összekapcsolódunk a belső világunkkal is. Legyen szó a kedvenc regényünkről, az aktuális olvasmányunkról, a naplónkról, az első vagy a sokadik verseskötetünkről, a háttérben számos lelki program fut” – mutat rá. Mint kifejti, az irodalompszichológia és az irodalomterápia ezt a kapcsolódást kutatja és használja azért, hogy a szövegek és történetek által közelebb jussunk saját tapasztalataink, gondolataink, érzelmeink megértéséhez. Ez fejlesztheti az önreflexiót, árnyalhatja a gondolkodásunkat, és nem utolsósorban bővítheti megküzdési stratégiáink eszköztárát.
A miniszterelnök politikai igazgatója leszögezte, politikailag nem őrlünk egy malomban, de Nádas Péter teljesítménye minden magyar ember nemzeti büszkeségét gyarapíthatja!
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
A kínai elektromosokra kivetett brutális vám a legrosszabb kampányhúzás, amit csak Biden elkövethetett. Az eredmény senkinek nem lesz jó, az amerikai vállalatoknak és fogyasztóknak a legkevésbé.