Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2017. január 9. 08:30

Kár lenne a nemzeti szuverenitás nagy alakjait gyermeteg ábrándoktól vezérelve leimádkozni, leprédikálni a Hősök Tere kolonnádjáról.

Nemrégen Rajcsányi Gellért közölte a Mandiner.hu portálon Bethlen Gábor egyik írását. Az írásmű egy levél, amelyben Erdély protestáns fejedelme a szultánnak fejti ki a tervét. A levélben első olvasatra meglehetősen hajmeresztő ötleteket ad elő, Lengyelország török fegyverekkel történő feldúlását, oszmán hadjáratokat nyugatra, és általában Európa jelentős részének iszlám invázióját. A levél közlése után a Mandiner szükségesnek tartotta két kommentelő alpári stílusú hozzászólását is közölni. Az ügy azonban nem ilyen egyszerű. Mielőtt a „nép hangjaként” azonosítanánk a két kiemelt kommentet, érdemes lenne a közösségi oldalon lezajlott vitából is kiemelni néhány hozzászólást, amelyek kissé higgadtabb hangvételben közelítik meg a problémát.

„A kontextusról azért egy pöttyet elfeledkezik Rajcsányi úr... Ugyanis a levél megírását megelőzően alig félé évvel zajlott le a fehérhegyi csata, minekután a katolikus Habsburgok az akkor protestáns Csehország népességégen jó felét lemészárolva rekatolizálták azt. A protestánsok - és a protestáns Erdély - számára tehát ebben az időben "a két pogány közt" egyértelműen a "muzulmán Porta" volt a kisebbik rossz, akivel némi adófizetés fejében együtt lehetett élni, ellenben a katolikus birodalmakkal, amik alapvető egzisztenciális fenyegetést jelentettek mind a protestáns Erdélyre, mind egyszerűen a protestáns népességre nézve. Ne feledjük el, hogy Bethlen Gábornak és a korabeli Erdélynek a "korabeli NATO-ról”, és a kereszténységet védő katolikus felszabadítókból a legutóbbi élményük Georgio Basta áldásos tevékenysége volt, aki teljes megyéket néptelenített el kormányzása alatt, és akinek neve több száz évig konkrétan káromkodás maradt Erdélyben.” (K. J.)

„Aki figyelmesen végigolvassa a levelet, láthatja hogy a fő cél a Magyar Királyság területi integritásának a helyreállítása. Ennek vannak alárendelve a javasolt katonai lépések. A levél írásakor (1621) reális cél volt a Habsburg birodalom és szövetségesei legyőzése,ami a protestáns hatalmak mellett Franciaország további megerősödését is jelenthette volna. Bethlen nem Európa iszlamizálását akarta, csupán Magyarország helyreállítását és az iszlám-keresztény konfliktus frontvonalának nyugatabbra helyezését. Bethlen húzása feloldotta volna azt a patthelyzetet, amibe Magyarország lényegében belepusztult. A következmény valószínűleg a bázisaitól túlzottan eltávolodó török haderő végzetes meggyengülése és a birodalomnak a Balkánra történő visszaszorulása lett volna.. Ahogy ez kereken nyolcvan évvel később, meg is történt. (…) Sajnos már akkor is rajtunk kívülálló dolgok határozták meg sorsunkat. A dicső múlton nevelkedett magyar nemesség sokszor képtelen volt felismerni a kor realitásait. Inkább vállalták a halált, mint az erkölcsi gátlásokat semmibevevő politizálást.” (N. L.)

„Mielőtt újra lobbannak a máglyák, jelzem, a katolikus francia király a muszlim torok szultánnal és a római pápával volt szövetséges a katolikus Habsburgok ellen, aminek a magyarok ittak meg a levet. A protestáns - katolikus vallásháborúban pedig a katolikus franciak eleinte protestáns szövetségben utána nélkülük a katolikus Habsburgok ellen. Akkor most ez mi? A protestáns magyarok ellen harcoló katolikus Habsburg a pozitiv szereplő, és a katolikus francia aki a muszlimokat rászabadítja a szinten katolikus Habsburgokra??? A római pápa és a muszlim kalifa (merthogy a török szultán ezt a címet is viselte) szövetsége egy katolikus ország ellen? Kedves pápista testvérek, ne újítsuk fel a vallásháborút.” (A. L. G.)

„Arról a francia ötletről nem is beszélve, hogy János Zsigmond házasodjon meg a szultán lányával, ezzel a Magyar Királyságot házasság kötné a török-francia szövetséghez. Az egész alapja pedig, hogy a fejedelem unitárius volt, így nem többistenhívő, vagyis vallásilag nincs messze az iszlámtól (legalábbis Párizsból nézve)” (Z. G.)

A fenti kommentekben természetesen akadnak csúsztatások, történelmi elnagyoltságok és pontatlanságok is. Mégis, kissé jobban megközelítik a valós történelmi képet, mint egy ad hoc bedobott, szörnyűségesen festő történelmi szöveg és az arra reagáló megjegyzések. Azonban nem csak erről van szó: bár Rajcsányi Gellért arról tájékoztatott, hogy a levél szenzációhajhász közlésének semmi köze nem volt a reformáció 500. évfordulóján elindított emlékév ünnepélyes megnyitásához, arra biztosan számíthatunk, hogy az utóbbi – tehát a protestáns emlékév – kapcsán fel fog erősödni a többségi katolikus egyházból egy kisebbség és a rájuk csatlakozók hangjai. Ezek a hangok a katolikus-protestáns kérdést egyúttal labanc-kuruc kérdéskör tematizálására is fel fogják használni. Talán ismét sor kerül majd a „valódi, européér” konzervativizmus felsejlésére, amely a magyar Ugaron hiába is próbálkozik. Másfelől valószínűleg ennek farvizén fel fog merülni az is, hogy a marxista történetírással próbálják azonosítani az úgynevezett „kurucos” történelemszemléletet. Erre az 1867-es kiegyezés idei 150. évfordulója is jó alkalmat fog kínálni.

„Tálibok” mind a két oldalon akadnak. Az említett katolikus csoport tagjai infantilis örömmel jelentik ki, hogy „a protestantizmus a kor bolsevizmusa volt”, és vonják kétségbe a francia, gallikán katolicizmust, sőt, helyezik egy kalap alá a protestánsokat a muzulmánokkal. Másfelől, akadnak olyan ifjú titánok a reformátusok között, akik szerint közelebb van az igazi keresztyénséghez egy Jehova tanúja, mint egy katolikus. Mindkét tábor örömére szeretném velük közölni, hogy vannak magyar ortodoxok is, akik az egészet úgy ahogy van, tagadják. Továbbmegyek: vannak kifejezetten a magyar pogányságra hajazó kultuszokkal élők is.

Kár lenne a nemzeti szuverenitás nagy alakjait gyermeteg ábrándoktól vezérelve leimádkozni, leprédikálni a Hősök Tere kolonnádjáról. Ugyanígy kár lenne a Habsburg uralkodókat megpróbálni beleszuszakolni a magyar nemzeti Pantheonba. Még a legjobbjaik, a legjobb pillanataikban is inkább elnézéssel tekintettek a létezés magyar minőségére. Ugyanígy ostobaság „protestáns történelemhamisításról” regélni.

Legvégül pedig kár lenne újranyitni a lezárt fejezeteket. Jelenleg vallásháború ugyan nem, de civilizációs küzdelem zajlik – az európai világunk megőrzéséért folytatott küzdelem. Ebben, azt gondolom egy oldalon állunk, legyünk katolikusok vagy protestánsok. Ugyanígy a magyar nemzeti szuverenitás megőrzéséért folytatott politikai csatározásokban is – ahova még a „turanisták” is beférnek.

Ilyenkor hajuknál fogva előrángatott ürügyekkel teljesen felesleges új frontokat nyitni. Van abból elég bőven így is. 

A bejegyzés trackback címe: http://tortenelem.mandiner.hu/trackback/27644


Összesen 391 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



A nemzet az a nagyobb közösség, amelynek tagjaival közös nyelvünk, történelmi sorsunk okán leginkább szót értünk és azért küzdeni is tudunk. Jó, ha vallásos hit a nemzeteket is összeköti.


>> "újraegyesítését" helyett "ezúttal nyugati megszállását" a helyes kifejezés.

Igen. És ne felejtsük el, hogy a nyugati megszállás legalább akkora véráldozatot követelt Magyarországtól, mint a 150 éves török uralom. A "fölszabadítás" során sok olyan település tűnt el, amelyik átvészelte a török megszállást.

Válaszok:
Counter | 2017. január 9. 13:34

"1683-ban egy hajszálon múlt, hogy nem esett el Bécs"

igen, és Bécs ostrománál a hős Thököly a TÖRÖKÖK oldalán harcolt.

Válaszok:
Counter | 2017. január 9. 15:49
Mystes | 2017. január 9. 15:51
Mystes | 2017. január 9. 15:55
Chief Pilot | 2017. január 9. 16:13

Nem szóltam eddig hozzá, mert szerintem a levél idézése és a hozzá fűzött kommentár eéfogadhatatlan.

Azt tessék tudomásul venni, hogy a múltban, jelenben és a jövőben is a politika (a nagyhatalmi politika különösen) döntő módon érdekek és csak kiisebb részt elvek és erkölcsi megfontolások alapján működött. (Akkor még mindig inkább mint ma.)

Ennek megfelelően kell értékelni a történéseket. (A Magyar Királyság elbukása pedig törvényszerű volt. Amikor a magyar királynak 40000 arany volt a jövedelme a szultáné 400000. Ennek egyetlen európai király vagy fejedekem a közelében nem volt. ) Mellesleg pedig a spanyol és ausztriai Habsburgok hatalmi törekvéseivel szemben mindenki más fellépett a túlzott megerősödésük elkerülése érdekében. Ez lényegében az egész későközépkori és újkori történelmen keresztül így volt. A hatalmi kérdések egy vetülete csupán a vallási megfontolás.

A leginkább mi fizettünk rá a népességcsökkenéssel, a 150 éves elmaradással és azzal, hogy rajtunk ütöttek a legnagyobbat a Habsburgok ellenfelei, mint a keleti Habsburg régió hátországán.
A belpolitikában pedig próbáltuk a saját érdekeinket érvényesíteni ahogy sikerült.

Válaszok:
Akitlosz | 2017. január 9. 21:20

Nem voltak alpári stílusúak.

A mandiner profiljába viszont nem igazán illik az 500 éves évforduló évében Bethlen szerepének, történelmi jelentőségének az értékelékelésére fölhívólag, mintegy katalizátorként, a jelentős részben laikus kommentelő közönség számára, ezt a levelet leközölni.

ergé ettől nem lett népszerűbb, mint spiritus rector.

Hihetetlenül érdekes volt viszont a komment folyam, amin lankadatlan érdeklődéssel, szorgos egérként átrágtam magam.

Kedvenc történelem tanáromat ismét örömmel olvastam.

Nem értékelem át a számomra a "ki miben hisz, abban üdvözül"-ös Bethlent. Igen, mindig van jobb, főleg utólag, főleg kívül állóként vissza nézve. A magyaroknak hagyományosan nem volt szerencséjük a vezetőikkel, általában, de nem Bethlen az igazi kudarc élmény és sohasem leszek képes a Habsburg uralmat pozitívként értelmezni.

Tragikus kor volt, a sors kegyéből nem akkor éltem, azt hiszem, senki sem választaná szabad akaratból azokat az időket.

Az inkriminált Bethlen levél helyett javaslom Szilágyi István Hollóidők c. könyvének olvasgatását.

Válaszok:
Name7 | 2017. január 10. 15:23

Az eredeti, RG által írt cikkhez is saját nevemen fűztem kommentárt, akkor még a normális vita reményében. Azóta kiderült, hogy Counter és Arma Gedeon - gyaníthatóan mindketten a mandiner mai, Balogh Ákos Gergely távozása után kialakult szerkesztőségének, álnéven őrültségeket író tagjai - szándékosan elvadítják a vitát. Nagyra becsülöm Máthé úr kiváló írását, de szerintem maradjunk ennyiben: megjelent ez a cikk, Counter és Arma Gedeon vasalt nadrágos szerkesztői szerepkörükben közölték, köszönet érte -, de amit gyaníthatóan ugyanő maguk hozzá írnak, azt tekintsük a saját farkát rágcsáló kígyók munkásságának részeként.

Válaszok:
Ostromlétra | 2017. január 10. 23:06

Szerintem mindenkinek igaza van és senkinek sincs.

Magyarország a törökkel szemben elbukott. Mint meggyengült országot és hatalmat két legjellntősebb szomszédja megpróbálta bekebelezni, de egyiknek sem volt ereje erre. A magyarok pedig megosztottá váltak: ki a magyar maradék szuverenitást próbálta megóvni, ki a habsburgokban látta az ország felszabadításának garanciáját, ki inkább a török idegen kulturájú de lazább uralomban láttak (akár adófizetés mellett is) negyobb mozgásteret. (Nem tagadható, hogy személyes ambícuók is szerepet játszottak, de nem jobban mint bárhol másütt.)
Szögezzük le, hogy abban a korban IS csak rossz lehetőségek közül lehetett választani.
Azután elérkezett az idő, amikor a török meggyengült és az európai hatalmi viszonyok is lehetővé tették, hogy kiszorítsák a törököt Magyarországról.
Nem kétséges, hogy az udvar birodalmi szemszögből tekintett az országra és hosszú hosszú ideig célja az ország megerősödésének megakadályozása volt. Tette ezt gazdasági eszközökkel, az idegen népesség támogatásával ellensúlyként a magyarokkal szemben. Vagyis a magyar királynak sokkal fontosabb volt a birodalmi és dinasztikus szempont, mint az ország fejlődése, felzárkóztatása. Ez persze időről időre elégedetlenséget szült. Amikor ez megváltozott (1867) akkor robbanásszerű fejlődés következett, de már későn. Akkor a birodalom már visszaszorult pontosan legnagyobb területű alkotórészének fejletlensége miatt. Az évszázadokon keresztül támogatott kissebbségek pedig széttépték a birodalmat, benne legelsősorban a mi országunkat, olyan részeket harapva belőle, amelynek népességét a tűzzel vassal művelt asszimilációs politika ellenére az utódállamok a mai napig nem tudtak teljesen beolvasztani.

Azt hiszem, hogy a mai napig nem tudjuk pontosan megmondani, hogy ki mikor mit cselkedhetett volna az akkori ismeretei birtokában helyesebben, de ez nem is feladatunk.

Válaszok:
redgreg | 2017. január 10. 09:31


Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó