Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2016. december 14. 13:43

Történelmi témákat feldolgozó stratégiai versenyt indít immár negyedik alkalommal a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Case Solvers csapata. A többfordulós versenyen valamennyi középiskolás diák részt vehet, akik otthonosan mozognak a történelem világában, szeretnek érvelni, csapatban dolgozni és szívesen fejlesztenék problémamegoldó- és előadókészségeiket.

Január 22-ig regisztrálhatnak a diákok az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyre (OKPV). A 2017 első negyedévében megrendezendő történelmi témákat feldolgozó stratégiai versenyt immár negyedik alkalommal szervezi meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Case Solvers csapata.

Az elmúlt években több mint 1000 diák vett részt az ország egyik legnépszerűbb, középiskolásoknak szóló esettanulmány versenyén, az OKPV-n. Idén a motivációja is nagyobb lehet a jelentkezőknek, hiszen nagyszerű nyereményeink vannak: amellett, hogy az 1-3. helyezett automatikusan felvételt nyer az MCC Középiskolás Programjába, a győztes csapat egy háromnapos londoni utat is kap ajándékba” – mondta Pataki Nikoletta, az OKPV szervező csapatának vezetője.

A többfordulós versenyen valamennyi középiskolás diák részt vehet, akik otthonosan mozognak a történelem világában, szeretnek érvelni, csapatban dolgozni és szívesen fejlesztenék problémamegoldó- és előadókészségeiket. A jelentkezési időszak az online selejtezők végéig, január 22-ig tart. Ennek kapcsán a korábbi évekhez képest újítás, hogy idén nemcsak 3 fős csapatok regisztrálhatnak, hanem január 15-ig egyénileg és párban is lehet nevezni. Ez utóbbi esetekben a szervezők állítják össze a csapatokat. A regisztrációt követően a pályázók rendelkezésére áll egy hatrészes videósorozat, amelynek segítségével elsajátíthatják az esettanulmányok megoldásához szükséges eszköztárat.

A versenyzők három fordulóban mérik össze tudásukat. Január 22-ig online tesztet töltenek ki a csapatok, akik közül a legeredményesebbek továbbjutnak a február 11-én megrendezendő regionális döntőkbe, amelyeket az ország négy városában (Székesfehérvárott, Miskolcon, Pécsett és Budapesten) szerveznek. A márciusi végső megmérettetésnek a Mathias Corvinus Collegium ad otthont, amelyen a legjobb tizenkét csapat vehet majd részt.

A résztvevők minden esetben 72 órával a fordulók előtt kapják meg az esettanulmányt, amelynek megoldását szakmai zsűri előtt prezentálják. A döntőben az ítészek között tudhatjuk majd többek között Prof. Dr. Romsics Ignác történészt, valamint Strohmayer János közgazdászt is.

A diákoknak érdemes lesz az utolsó fordulóba jutásért küzdeniük, hiszen értékes nyeremények várnak rájuk: a fentebb említetteken kívül a második helyezett csapat tagjai egy-egy e-book olvasót is kapnak, míg a többi versenyző között Wall Street 101 pénzügyi tábort, szabadulószoba belépőket, történelmi témájú előadásokra szóló bérleteket, valamint könyvcsomagokat osztanak szét a szervezők. A versenyre jelentkezni az OKPV oldalán található online form kitöltésével lehet.

*

Közlemény.

A bejegyzés trackback címe: http://tortenelem.mandiner.hu/trackback/27140


Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint




Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó