Sopron és Szentpéterfa – Két határrevízió Nyugat-Magyarországon

2016. június 7. 13:21
Tranquillius
Pangea

Az egyes országokhoz való hűség nem függ össze szorosan a beszélt anyanyelvvel. Könnyen belátható, hogy egy általános népszavazás esetén az etnikai határon túl számos nem magyar település is dönthetett volna Magyarország mellett.

„Az ötlet, hogy Ausztria etnikai alapon szerezzen területet Magyarországtól, nem 1919-ben született, hanem korábban – igaz, mindössze 14 évvel korábban. Aurel Popovici elképzelése a Monarchia föderatív átalakításáról, a »Vereinigte Staaten von Groß-Österreich« azzal számolt, hogy durván a későbbi Burgenland területe, Pozsony és Sopron városokkal, azaz a németek által lakott nyugat-magyarországi részekkel átkerül »Német-Ausztriához«. Ekkoriban ehhez kellett volna Magyarország beleegyezése is, amely nyilvánvalóan nem volt meg. Így az ötlet 14 évre az asztalfiókba került. 

Ez a tizennégy év magyar szempontból rövidke haladéknak bizonyult. Valószínűleg az évek múlásával a nyelvhatár egyre nyugatabbra tolódott volna, de közbeszólt az első világháború. A nyugati határszélen a kiegyezés óta fokozatosan szorult vissza a német lakosság arányszáma. A magyarosodás különösen Moson vármegyében és a nagyobb városokban volt szembeötlő. 1910-re a magyarság Sopronban megközelítette, Pozsonyban beérte, Kőszegen pedig meg is haladta a német lakosság arányát. A németség asszimilációja ekkor országos viszonylatban is megállíthatatlannak tűnt, Buda és Pest már magyar többségű volt, de pl. Prágában is a csehek kerültek többségbe. Az asszimilációnak több oka volt, egyrészt a németek hazájuknak tekintették Magyarországot, másrészt igencsak széttagoltak voltak, származásukat, vallásukat és nyelvjárásaikat tekintve. A németek demográfiailag is hátrányban voltak, sokan költöztek közülük a tengerentúlra, valamint nem volt rájuk jellemző a nagycsalád sem. (...)

Nem árulunk el nagy titkot, a szavazást Magyarország nyerte 65–35% arányban. A győzelem nem volt elsöprő, 5 település Ausztriához csatlakozott volna, de szerencsénkre nem településenként értékelték az eredményt, hanem egyben. Különben Ágfalva, Balf, Sopronbánfalva, Harka és Fertőrákos ma Ausztria részei lennének (lásd alábbi táblázatot). A szavazás területi elemzésének több tanulsága is van. Az első és legfontosabb talán az, hogy az egyes országokhoz való hűség nem függ össze szorosan a beszélt anyanyelvvel. Sopronban 51% volt a németek aránya, de csak 35% szavazott Ausztriára. Könnyen belátható, hogy egy általános népszavazás esetén az etnikai határon túl számos nem magyar település is dönthetett volna Magyarország mellett. Ugyanezt bizonyította a schleswig-holsteini, a felső-sziléziai, a kelet-poroszországi és a karintiai népszavazás is. Nem véletlen, hogy a kisantant államok körömszakadtáig tiltakoztak a magyar népszavazások ellen. (...)

A Szombathelytől nyugatra dolgozó határkijelölő bizottságokhoz rendszeresen érkeztek tiltakozó környékbeliek, hogy kieszközöljék, hogy a településük Magyarországnál maradhasson. A mozgalom tíz falut érintett, ezekben sikerült elérni, hogy községenként érvényes népszavazásokat szervezzenek. 1923 januárja és márciusa között tíz falu döntött úgy, hogy inkább Magyarországnál marad, míg három (Lovászad, Karácsfa – ezeket eredetileg Magyarország kapta volna, valamint Nagysároslak) döntött Ausztria mellett (lásd alábbi táblázatot). Kis- és Nagynarda, Alsó- és Felsőcsatár, Magyar- és Németkeresztes, Horvátlövő, Szentpéterfa és Pornóapáti nevét érdemes megjegyezni és tisztelettel emlegetni (igen, a legutolsó faluét is!). Közülük 6 horvát, 3 német és egy magyar többségű volt – kilencben elenyésző magyar lakosság élt, és mégis Magyarországot választották.  A Sopron környéki és a Vas vármegyei népszavazási példa is jól mutatja, hogy az etnikai és az »igazságos« határ fogalmának semmi köze sincs egymáshoz.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://tortenelem.mandiner.hu/trackback/22967