Értelmiség és politika

Kötnek-e nyakkendőt és alapítanak-e Népi Pártot a mai népiek?

2016. június 2. 17:57

Vajon alapítanának-e pártot a népiség gondolatkörének mai képviselői? – merült fel a kérdés Népiblog írásaiból szerkesztett kötet budapesti bemutatóján, csütörtökön. Kiderült: az „internet kinyomtatásának” van értelme, mivel más közeget szólít meg a net és a könyv. De vajon köt-e nyakkendőt egy népi szerző?

A népiség a nacionalizmusnál is partikulárisabb cselekvési program volt, ami a falusi parasztságnak,  azon belül is elsősorban a szegényparasztságnak az emancipációját, a nemzetbe emelését tűzte ki célul – fogalmazott Romsics Ignác történész a Népiblog című kötet bemutatóján szerdán Budapesten, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Hozzátette: a népi tábor heterogén és megosztott volt, a szélsőjobbtól a szélsőbalig voltak képviselői.

 
A kötet a Facebookon 2014-ben indult Népiblog írásaiból tartalmaz válogatást két évre visszamenőleg. Ablonczy Bálint Heti Válaszos újságíró (aki néprajzot is végzett anno) moderátor fel is tette a kérdést: mi értelme kinyomtatni az internetet? Papp István történész, a Népiblog alapítója válasza szerint a közösségi portálon elsősorban a fiatalabb korosztályt érték el, ám ezzel a kötetettel az idősebbeket, a Facebookon nem túl frekventáltan használókat is meg tudják talán szólítani. Papp jelezte, hogy vannak előzmények, egy politikus blogkönyve (Gyurcsányé), s Nyáry Krisztián egy írókról és szeretőikről szóló kötete, ami Facebookos bejegyzésekből született meg. 
 
A kötet, mint kiderült, közadakozásból tudott napvilágot látni, ami nagyon nép dolog, alulról szerveződő, kisközösségi értékteremtés. A kötet célja a figyelemfelkeltés. 
 
Papp István elmondta: a népi írók egyik fő műfajának, a szociográfiának ma is van értelme, az nem tudománytalan, csupán másképp közvetíti a tudást, a jó szociográfus pedig láttató módon fogalmaz. 
 
Köt-e nyakkendőt a népi?
 
Ablonczy és Papp egyébként kisebb dress code-ra vonatkozó párbeszédet is folytatott: a moderátor megjegyezte, hogy azon gondolkodott, felvehet-e nyakkendőt egy ilyen eseményre, minthogy a parasztok nem nyakkendőztek, de mivel a népi írók igen, neki például volt a kezébe Tamási Áron nyakkendője, ezért végül kötött magának nyakkendőt.
 
Papp Istvánon nem volt nyakkendő, ellenben, mint mondta, akármilyen meleg van, állig be kellene gombolkoznia, ha igazán autentikusan szeretné tükrözni a paraszti öltözködésmódot, de annyira ő is van urbánus, hogy melegben lazábban viselje az inget.
 
Pártot nem alapítanak 
 
Papp elmondta: példaképük a kisvárosokban, falvakban működő, kisközösségeket építő értelmiségi.  Szerzőik pedig a Népiblogon a politikai paletta minden szegletéből vannak, lefedik azt.  Hozzátette: aki a népi írókat foglalkoztató problémákat megpróbálja megérteni – például a földkérdést –, az számos mai probléma előzményeivel találkozhat.
 
Felmerült a kérdés: nem vállalkoznak-e Papp Istvánék, a népiek szellemiségét felvállaló közösség egy Népi Párt elindítására? Papp válasza szerint értelmiségi alkatuk nem fér össze a politizálással, de talán majd akad valaki, aki felvállalja ezt, ha már a „nemrég indult, harmadikutas párt” nem vállalta a népi eszmeiséget.
A bejegyzés trackback címe: http://tortenelem.mandiner.hu/trackback/22902