Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

Emlékezet
2016. május 1. 09:52

Tisza István kötelező viszonyítási pont marad a Magyarországon közéleti szerepet vállalók számára – mondta Kövér László házelnök a volt kormányfő születésének 155. évfordulóján. Kövér szerint Tisza István politikai filozófiája a klasszikus szabadelvűség és a romantikus nemzeti patriotizmus 20. századi egyeztetésére és védelmére kiépített monumentális ideológiai kísérlet volt.

Tisza István rendkívüli életútja mindig kötelező viszonyítási pont marad a Magyarországon közéleti szerepet vállalók számára – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Nagykovácsiban, az egykori miniszterelnök születésének 155. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

A Nagykovácsi gr. Tisza István Nemzeti Kör által szervezett megemlékezésen az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: Tisza István alakját szellemi és erkölcsi nagysága hibáival, tévedéseivel és kudarcaival együtt, végső soron tragikus bukásában is megkerülhetetlenné teszi minden utána következő nemzedék számára.

Tisza István kulcsember volt

Kövér László felidézte: a huszadik század elején sok magyar és európai számára vált nyilvánvaló, hogy egy új rend készülődik. Ennek a hatalmas európai várakozásnak és változásnak egyik kulcsembere és aktív alakítója egy magyar ember, gróf Tisza István miniszterelnök volt – mondta.

Emlékeztetett rá: az 1914. június 28-i szarajevói merénylet után az egyöntetű háborúpárti bécsi és berlini állásponttal szemben több hétig egyedül a magyar miniszterelnök fogalmazta meg kételyeit, július második felére azonban elfogadta a háborús megoldás elkerülhetetlenségét, és ettől kezdve 1918 végéig ki is tartott álláspontja mellett. A házelnök Tiszát idézte: „már nyakunkon volt a kötél, amellyel ha most el nem vágjuk, alkalmasabb időben fojtottak volna meg bennünket”.

Tisza István 1918. október 31-én történt meggyilkolása egyben a történelmi magyar vereség tragikus jelképe is – hívta fel a figyelmet Kövér László –, hozzátéve: a politikus úgy halt meg, ahogy élt, elszántan, hajlíthatatlanul és magányosan. „Személyében a tradicionális Magyarország az utolsó bajnokát veszítette el” – tette hozzá.

Tisza a nemzeti szabadelvűség összefoglalója volt

Kövér László méltatása szerint Tisza István munkássága az európai színvonalú magyar szabadelvűség egyik utolsó mértékadó összefoglalásának tekinthető. Politikai filozófiája a klasszikus szabadelvűség és a romantikus nemzeti patriotizmus 20. századi egyeztetésére és védelmére kiépített monumentális ideológiai kísérlet. Az Országgyűlés elnöke arra is emlékeztetett, hogy Tisza István hitvallásának középpontjában a népképviselet legfontosabb intézménye, a parlament állott.

Kövér rámutatott: Tisza István az elsők között ismerte fel, hogy Európa következő évszázadának kulcskérdése a szabadság és a szabadosság viszonyrendszerének alakulása lesz.

A megemlékezést a Nagykovácsi gr. Tisza István Nemzeti Kör szervezte, amely az idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. Janits Béla, a társaság elnöke az ünnepi esemény alkalmából kiemelte, hogy a szervezetük pártok feletti, és felidézte a 2001-ben megfogalmazott törekvésüket, hogy létrejön a nemzeti minimum, és a közös nemzeti érdek égisze alatt valamennyi alapvető kérdésben egységes lesz a nemzet.

 

A bejegyzés trackback címe: http://tortenelem.mandiner.hu/trackback/22134


Összesen 37 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



A bajszosok tartsanak is össze! :-)

Viccet félretéve, Tisza valóban tehetséges ember volt, kár, hogy a gyorsuló idővel egyre nehezebben tudott lépést tartani. Ha időben felismeri az idők szavát, akár ő is lehetett volna a mi Atatürkünk.

Az mondjuk érdekes, hogy Kövér azt tartotta fontosnak róla kiemelni, hogy liberális volt.

Válaszok:
alkar70 | 2016. május 1. 12:39
yanoo | 2016. május 1. 14:33

Nyilván azért használta a szabadelvű kifejezést, mert tudta, hogy a kórusban libsizőknek fogalma nincs róla, mit jelent.

Egyébként a szabadelvű gondolkodásnak igen nagy hagyománya van Magyarországon, Kölcsey, Széchenyi, és még lehetne sorolni...

Kár, hogy mint annyi nemzeti értékünket, ezt is kidobják a az uralkodó maffiák a hatalmuk megtartása érdekében.

Válaszok:
56október | 2016. május 1. 17:22
kgyula | 2016. május 5. 12:41

és?
benzinpénz ugye rendben?

Válaszok:
56október | 2016. május 1. 17:24

Amivel nem tud az utókor mit kezdeni, az az első világháborús szerepvállalás.

Utólag persze könnyű Károlyi, meg Kun Béla nyakába varrni mindent, de a kockát Tisza István vetette el. Mégpedig, mint ahogy ezt Kövér is kiemelte, annak tudatában, hogy ebből jó nem fog kisülni.

Ebből viszont le kell vonnunk a következtetést: Tisza István - szabadelvűség, ide, vagy oda - közvetlenül felelős azoknak a százezreknek a haláláért, akik az első világháborúban pusztultak el.

Válaszok:
z0ksz | 2016. május 1. 12:55

Kövérnek annyi köze van a Tisza-féle konzervativizmusnak, mint Hitlernek a festészethez vagy Sztálinnak a nyelvészethez.

Válaszok:
yanoo | 2016. május 1. 14:36

Akkor mesélj Flóri barátjának barátja.


Bonyolultnak bonyolult.

Az viszont tény, hogy a háború végéig fronton elpusztult magyar katonák Tisza Istvánnak is köszönhetik a sorsukat.

Megcselekedte, amit megkövetelt a haza?

Ugye nem.

Mészárszékre küldte nemzetünk fiataljait, később az idősebbeket is a "valahogy majd csak lesz" jegyében.


Jézus pedig nő volt és buddhista.

Válaszok:
tabakur | 2016. május 1. 21:13


Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó