Erdély: a rádosi középkori templomtorony is ledőlt félig

2016. február 22. 18:08

Tavaly hosszanti repedés jelent meg a tornyon, amely hónapról hónapra szélesedett. Múlt vasárnap délután lezuhant a templom harangja, vele együtt leomlott a torony egy része.

Mint arról szombaton beszámoltunk, pénteken ledőlt a szászveresmarti erődtemplom középkori tornya. A Főtér azt írja: pár nappal ezelőtt a rádosi erődtemplom tornyának egy része is leomlott.

A szintén Brassó megyei Rádos tornya több mint 500 éve állt, a szakértők gyors beavatkozást sürgetnek, hogy ne omoljon tovább. A hatóságok már kibocsátották a javításhoz szükséges engedélyt, de a munkálatok több mint 800 ezer euróba kerülnének. Az evangélikus egyház munkatársai németországi alapítványok gyorssegélyében reménykednek.

Tavaly hosszanti repedés jelent meg a tornyon, amely hónapról hónapra szélesedett. A tél pedig a változó hőmérséklettel és sokféle, bőséges csapadékkal tovább rombolta az épületet. Múlt vasárnap délután végül lezuhant a templom harangja, vele együtt leomlott a torony egy része. A közelben lakók szinte földrengésként érzékelték a toronyfal kidőlését. 

Megrendült a bizalma a régi építmények stabilitásában – nyilatkozta a Digi24-nek Bodor Csaba építőmérnök, aki már a terepszemlekor hiányolt egy építőcéget, amellyel azonnal meg tudnák beszélni a romok eltakarítását, a torony külső és belső aládúcolását. 

A rádosi templomot már 2014-ben bevették egy átfogó felújítási projektbe, amely európai uniós pénzből finanszírozta volna az erdélyi evangélikus erődtemplomok felújítását. A szakemberek szerint viszont már nem lehet tovább várni a pénz befutására, az omlás sürgős munkálatokat tett szükségessé, amelyek fedezetét kivándorolt erdélyi szászok szervezeteitől remélnek megkapni. 

A rádosi erődtemplomot a 15. században kezdték el építeni, és a tudósítás szerint az építés befejezése óta nem végeztek nagyobb felújítási vagy módosítási munkálatokat rajta, épp ezért építészeti jelentősége kiemelkedő. Az A kategóriás műemlék egyik legjelentősebb része egy 1400 utánról, de még a reformáció előttről származó falfestmény. 

Az evangélikus egyház felújítási projektjének keretében eddig 20 erdélyi erődtemplomot restauráltak. 18 másik vár felújításra és arra, hogy bekerüljön az erődtemplomok köré szervezett turistaprogramokba. A 18 közül 12 Brassó megyében található, mint például Feketehalom, Szászhermány, Szentpéter, Kőhalom vagy Homoród. A templomok felújítása közel tízmillió euróba kerülne - írja a Főtér.

A bejegyzés trackback címe: http://tortenelem.mandiner.hu/trackback/20547