Sok embernek mostanra lett nagyon elege közállapotunkból
Belefáradt Orbán tizennégy évnyi kormányzásába és abba, hogy az ellenzék ez idő alatt nem tudta őt és rendszerét legyőzni.
Ezt az álságos, hazug módszert számos esetben használták már.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás
„Tudják, mi az a Kálmán Olga-effektus? Furcsán hangzik, pedig nagyon egyszerű. Az a baloldal által használt technika, ha úgy tetszik, taktika, amikor függetlennek tüntetnek fel valakit, aki közel sem független, sőt a saját, hithű emberük. Ezt az álságos, hazug módszert számos esetben használták már, hiszen a baloldal előszeretettel festi fel azt a képet, miszerint Magyarországon kétféle ember van: elfogult, megvezetett, tájékozatlan kormánypárti és felvilágosult, széleslátókörű, haladó gondolkodású független értelmiségi. Azt, hogy független, objektív már számtalanszor hallottuk a baloldal szekerét rendszeresen toló színészekről, újságírókról, művészekről egészen a különböző ilyen, olyan szakértőkig.
A napokban is volt egy ilyen próbálkozása a baloldalnak.
A Hírklikk portálon osztotta az észt Tóth Zoltán, foglalkozását illetően választási szakértő. A független megmondóember hamis álarcát magára öltő Tóth a következőket mondta:
»A budapestieket zavaró jelenségek valósak, de a problémák valójában abból származnak, hogy a kormányzat gazdaságilag szándékosan kiszipolyozza a fővárost, és nem engedi meg, hogy megvalósítsa a szükséges üzemeltetési és fejlesztési lehetőségeit. […] Igaza van az Európai Parlamentnek, amikor a magyarországi jogállamiság megerősítéséről szóló európai parlamenti állásfoglalás-tervezetben azt mondja, hogy Magyarországon választási autokrácia van.«”
***
Kapcsolódó vélemény
A Momentum elnökéről kiderült ismét, hogy a saját hazája ellen dolgozik Brüsszelben.
***