Guy Verhofstadt a NatCon után egy héttel: Magyarországgal ellentétben Belgium jogállam

2024. április 24. 16:22

A liberális politikus szerint „a holnap nem a nemzetállamoké, hanem a birodalmaké”.

2024. április 24. 16:22

Nyitókép: WIKTOR SZYMANOWICZ / ANADOLU AGENCY / ANADOLU VIA AFP

Nem túlzás azt állítani, hogy Guy Verhofstadt az Orbán-kormány egyik legnagyobb európai kritikusa volt az elmúlt években. A leköszönő EP-képviselővel készített interjút 444.

A brüsszeli konferenciával kapcsolatban Verhofstadt elmondta, hogy szerinte a kerületi polgármester hibázott, amikor kiküldte a rendőröket a helyszínre. Ugyanakkor ha ez Magyarországon történt volna, akkor a rendezvényt végleg berekesztették volna.

Belgium viszont szabad jogállam,

így a bíró elrendelte a folytatását.

A liberális politikus meglátása szerint az a Fidesz problémája, hogy már nem olyan, mint alapításakor, a 80-as években volt. Úgy véli, liberális, fiatal demokrata pártból névváltoztatás nélkül szélsőjobboldali szervezetté vált. „Kicsit furcsa, hogy ezzel a névvel a 80-as években még a Szovjetunió és a kommunizmus ellen harcoltak, ma pedig támogatják Oroszország agresszióját” – mondta.

A politikus azt mondta a lapnak, hogy óriási többség akarja ma Magyarországon az igazi változást.

Szerinte jó dolog, hogy egyre többen mennek az utcára, mert a rendszert csak maguk az emberek tudják megváltoztatni. Nem az európai intézmények.

A lap arra is kíváncsi volt, hogy hallott-e a tüntetéseket szervező Magyar Péterről. Azt mondta, hogy bár személyesen nem ismeri, a tevékenységét követi az interneten.

Végül Verhofstadt kitért arra, hogy a magyar szuverenitás védelmének legjobb módja egy erős Európai Unió, ami meg tudja védeni az európai érdeket Kína, India, Oroszország és az Egyesült Államok ellen is.

A holnap ugyanis nem a nemzetállamoké, hanem a birodalmaké”

– mondta a liberális politikus.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2024. április 27. 23:48
Verhofstadt végre kibökte a kimondhatatlant, amit idáig titkoltak. Szerencsére van egy jó hír. A jövő nem az ilyen alakoké, hanem az igaz embereké.
hátakkor
2024. április 25. 05:59
A birodalmak is felbomlanak. A kis Belgium is oszlásnak indulhat.
balbako_
2024. április 25. 05:50
Ismerős "ein Volk, ein Reich, ein Führer" ez volt egykor az európai jövő....
DE JÓ
2024. április 24. 23:07
Ha jól emlékszem, a magas, vékony, gyagyi-gagyi miniszterelnök aspiráns csodagyerek a kampánya részeként szervezett szektakonferenciát Budapesten, ami zavartalanul lezajlott. De tuti, hogy az elmúlt 14 évben számtalan hasonló esemény kerult megrendezésre Elképesztő, aggasztó és riasztó, hogy az EU vezetésében ilyen rothadt agyú, gátlástalan, cezaromán emberi hulladékok ülhetnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!