Nyitókép: Index/Erdős József
Több mint 10 milliárd forintot nyújt a kormány Tokaj belvárosának megújítására. A fejlesztésnek köszönhetően új életre kel a történelmi település főtere és a környező utcák, emellett új parkokat alakítanak ki, kávézók és éttermek is nyílnak. Összesen több ezer négyzetméternyi ingatlant érint a beruházás. Posta György, Tokaj polgármestere kiemelte:
a fejlesztés célja, hogy Tokaj a világörökségi rangjának megfelelő környezetben fogadhassa a hazai és nemzetközi turistákat, de Posta György polgármester arra is számít, hogy hatásukra nem csak többen maradnak a városban, hanem lesznek, akik visszavándorolnak, sőt új betelepülőkkel is tervez.
A városvezető az Indexnek adott interjúban emellett kiemelte, a munkálatok november végén indultak a rossz állapotban lévő Tokaj áruház épületének bontásával, amely sokak szerint immár évtizedek óta torzította a képet az óváros szívében. Az egykori szocreál épület helyén egy, a borvidék 16. századi fénykorát idéző, a város arculatához illeszkedő épület emelkedik majd.
A polgármester várakozásai szerint a fejlesztéseknek köszönhetően új turisztikai termékek jönnek létre, amelyek tovább növelik a turizmusból származó települési bevételeket, és munkát teremtenek a helyieknek. Ez azért is rendkívül fontos, mert a fiatalok elvándorlása jelentős.
Posta György ezért a fejlesztésektől azt várja, hogy többen maradnak a városban, lesznek akik visszavándorolnak, de új betelepülőkre is számít.
Ha elegendő számú turistát vonzanak be, akkor annak nyomán még több szolgáltatás kelhet életre, így a város több munkahelyet tud teremteni, és nagyobb bevételekhez jut a további fejlesztésekhez.
„Az idén immár 951 éves fennállását ünneplő város régóta kedvelt úti célja a hazai és a nemzetközi turistáknak is. A Balaton és a fürdők mellett Tokaj adja Magyarország nemzetközi ismertségének egyik fontos pillérét” – magyarázta a városvezető.
A fejlesztések legfőbb célja, hogy Tokaj a világörökségi rangjának megfelelő környezetben fogadhassa a hazai és nemzetközi turistákat, hogy látogatói ne csupán egy-egy pincelátogatás kedvéért keressék fel, hanem több napot időzzenek a városban és környékén.
A városvezető szerint a leglátványosabb a főtér és a hozzá kapcsolódó utcák és terek megújulása lesz:
- visszakapják régi fényüket a város emblematikus homlokzatai,
- megszépül a műemléki Városháza és a Járási Hivatal épülete,
- új életre kel a nagy múltú, országos műemléki védettségű, leromlott állapotú Arany Sas fogadó,
- új funkciókkal bővül a Tokaji Írótábor ikonikus épülete, a ZÁKÓ Ház is,
- valamint az egykori áruház is, amelynek a helyére egy gasztronómiai és kulturális funkciókat ellátó épület kerül, amiben étterem és
- szálláshely-szolgáltató is helyet kap majd,
- továbbá megújul a Schickedanz-ház néven ismert épület is.
Posta György hozzátette: a Tokaj teljes megújulásához kapcsolódó beruházások várhatóan 2026-ban fejeződnek be.