Nem hiszi el! Még mindig találni Kun Béla és Lenin utcát Magyarországon!

2023. június 25. 12:00

Van olyan település, ahol idén áprilisban döntöttek a kommunizmushoz köthető személyekről elnevezett közterületek átkereszteléséről.

2023. június 25. 12:00
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Tíz éve lépett életbe az a törvény, amelynek értelmében közterületek, közintézmények nem viselhetik olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vett részt, illetve olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely ilyen rendszerre közvetlenül utal.

Ennek ellenére, bár fokozatosan fogytak az elsősorban a kommunista rezsimből ránk maradt utca- és térnevek,

a mai napig találni még ilyeneket az országban.

A Magyar Patrióták Közössége által korábban készített összesítés szerint 2019-ben a listázott önkényuralmi közterületnevek száma még 698 volt, ami a törvényi tiltást figyelembe véve igen magas szám. Ekkor még Budapesten is 35 ilyen közterületet találtak, közöttük Frankel Leó és Lukács György utcát vagy éppen Úttörők útját.

A szervezet ezekkel kapcsolatban közérdekű bejelentéseket tett a területileg illetékes kormányhivataloknál, ahogy legutóbb egyébként a tervezett Horn Gyula sétány ellen is tiltakozott.

Bár azóta nem lelhető fel olyan összesítés, amely a jelenlegi adatokat tartalmazza, a különböző térképalkalmazások és utcanévkeresők alapján a mai napig találni a diktatúrához köthető köztérelnevezéseket, bár több helyen már megvalósultak az átnevezések.

De például a Pest vármegyei Kartalon találtunk Kun Béla utcát, ahogy a Nógrád vármegyei Vanyarcon is. A Komárom-Esztergom vármegyei

Környén egymás mellett volt a Kun Béla és a Ságvári Endre utca, de találni ott Bajcsy-Zsilinszky utcát is.

Előző kettő egyes térképeken már más utcanévvel szerepel, utóbbi azonban nem.

A nógrádi Kisbágyon van még Lenin utca, amit az is alátámaszt, hogy az egyik friss településrendezési tervben is szerepel.

Az ebben a vármegyében lévő Bujákon Felszabadulás utat találtunk, ahol a posta is működik. A Komárom-Esztergom vármegyei Tarjánon pedig Ságvári Endre utcába botlottunk.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei

Fegyverneken Marx és Engels nevét is viselte egy-egy utca,

a település egyik képviselője 2017-ben ezt azzal indokolta, hogy felesleges ügyintézési terhet raknának a változtatással az idős lakosokra. Így maradtak a nevek, amelyek állítólag nem zavarnak senkit.

A Bács-Kiskun vármegyei Nagybaracskán is volt eddig Kun Béla, Szamuely és Ságvári utca, de a helyi képviselő-testület épp áprilisban döntött arról, hogy májustól ezek az utcák már más neveket viselnek.

Nyitókép: utcanévtábla Környén (Google térképalkalmazás)

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Muki46
2023. június 25. 22:51
Még néhány kétes utcanév: Szeged, Kiskundorozsma: Bródy Mihály utca, 1919-es zsidó terrorista, újságíró Budapest III. Kerület Frankel Leó út - zsidó terrorista, aki a francia kommün alatt szerzett kétes hírnevet. Az út eredeti neve Zsigmond király útja.
Mag Ányos
2023. június 25. 20:30
Nem tudom, hova írjam, elnézést mindenkitől, akit zavar. Képtelen vagyok megérteni, hogy mi értelme van egy olyan reklámnak, hogy "Egész nyáron várnak a hazai strandok." Olyan, mintha egy hirdetésben az lenne, hogy egyél magyar gyümölcsöt, mert finom.
fado
2023. június 25. 17:52
Olyan ez mintha Hitler vagy Göring utca lenne Magyarországon .
nempolitizálok
2023. június 25. 17:16
Karácsonyék Bp-en is legszivesebben állatámak vissza mindent a Marx tértől a Népköztársaság útig. Na jó, a Moszkva teret egy ideje már nem erőltetik, pedig komoly ellenszele volt a Széll Kálmán névnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!