Frappáns példával mutatott rá egy elemző, hogyan (nem) működik a hazai ellenzék

2023. december 18. 07:05

Boros Bánk Levente szerint „az ellenzéki pártok közül egyedül a Demokratikus Koalíció (DK) rendelkezik stratégiai érzékkel, a többi párt csak fut az események után” .

2023. december 18. 07:05
null

Az együttműködés, összefogás, közös lista kérdésköre mítosz, amelyet az ellenzéki pártok 2010 óta minden választás alkalmával előszednek – mutatott rá Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet vezetőhelyettese és politikai elemzési igazgatója az InfoRádió műsorában.

Az elemző úgy véli, ez most sem a választási törvény módosításának köszönhetően került elő a soron következő választások előtt. Boros Bánk Levente szerint

az ellenzéki pártok közül egyedül a Demokratikus Koalíció (DK) rendelkezik stratégiai érzékkel, a többi párt csak fut az események után” 

– fogalmazott. Az elmúlt 13 év legfontosabb dilemmája számukra az, hogy mit kezdjenek a Gyurcsány Ferenccel.

A választási törvény módosításáról elmondta, hogy korábban fontos erők ellenezték a rendszer megváltoztatását, és támogatták a tisztán listás önkormányzati választási rendszert Budapesten. Hozzátette, hogy a legtöbbet az ellenzéki pártok közül Kétfarkú Kutya Párt profitálhat. „A kutyapárt, ha külön indulna, az ellenzéki versenyben komoly meglepetésre számíthat” – jelentette ki Boros Bánk Levente.

Rajnai Gergely, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője szerint a következő önkormányzati és európai parlamenti választás az ellenzéki pártok „belső erőfelmérője” is a következő országgyűlési választásokra. Ezért a pártok eltérően viszonyul  a közös listához, a DK szeretné integrálni magába azokat a pártokat, amelyeknek szükségük is van a közös listára Budapesten, például ilyen a Jobbik, az LMP vagy a Párbeszéd. A Momentum viszont elutasítja a közös listát.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2023. december 19. 21:19
Én tisztelem becsülöm a politikai elemzőket, de mégis milyen stratégiát emleget a DK kapcsán? Gyurcsány az elmúlt években mondott kéket, zöldet, pirosat és a szívárvány minden színét. Két, három havonta változtatva az elképzeléseit. Ez mióta staratégia? Működésében csak egy az, ami biztos Pfújj Orbán, Pfújj Fidesz. Stratégiai megfontolásokból nem szavaztak meg egyetlen szociális intézkedést sem a parlamentben. Nincs és nem volt szociális programjuk noha, állítólag baloldaliak. Stb. Egy stratégiájuk van annak az ellenkezőjét kell mondani amit a Fidesz mond és mindenben igazat kell adni a brüsszeli mainstreamnak. Ez a nulla! Ez nem egy párt! Ez a tompaagyú fogyatékosok gyülekezete.
2023. december 18. 10:48 Szerkesztve
Számomra egyáltalán nem világos, hogy a kutyapárt mit tett le az asztalra amitől ennyire felülértékelik? Ugyanaz a liberális fosadék mint a többi, ugyanazt a "minden is szar" kommunikációt nyomják. Akkor mitől másabbak mint a nullaszázalékos csekkatkáék? Egyetlen "pozitívumuk", hogy nincs unijóban képviselőjük, így ott nem tudnak ártani az országnak
gyzoltan-2
2023. december 18. 08:17
"az ellenzéki pártok közül egyedül a Demokratikus Koalíció (DK) rendelkezik stratégiai érzékkel, a többi párt csak fut az események után” Markáns véleménynek tűnik, kancsalul festett tünemény is! Az ellenkezőjét is kijelenthetjük; az ellenzék van kormányon, az ellenzék kormányoz! -azaz, az Orbán-kormány úgy táncol, amint az ellenzék fütyül... -csak rákényszerül a kormány, hogy a szelet kifogja a vitorláikból... -ha egyszer ez a konok ellenzék nekiáll hisztériázni, ajvékolni... -szóval okos enged, szamár szenved.., csak éppen a szamár mindig mi vagyunk, a magyarság.., 1945 óta egészen biztosan..!
orokkuruc-2
2023. december 18. 08:01
A kétfarkúak komoly meglepetést akkor fognak okozni amikor kétséges helyzetekben hirtelen a DK mögé lépnek. Persze nem mi fogunk meglepődni..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!