Para-Kovács: Diktatúrát működtetni spirituális háttér nélkül nehézkes

2023. november 11. 13:16

A publicista szerint a miniszterelnök „a putyini példát” követi és „a kommunisták kudarcát helyesen értelmezi”.

2023. november 11. 13:16
null

Para-Kovács Imre a HVG-n megjelent véleménycikkében azt írta, hogy „Orbán Viktor Magyarországán a Magyar Nemzet szélsőjobbról előzte a Kurucinfót, Csurka István pedig bármelyik írásával csupán a Fidesz mérsékelt frakciójában kaphatna helyet.” A publicista úgy folytatta, hogy „Osztie atya Bibliája vagy nyomdahibás, vagy valami limitált példányszámú különkiadás lehet, hiszen egyébként kénytelen lennék blaszfémiának minősíteni azon – Perintfalvi Rita teológus által idézett – kijelentését, miszerint akik nem a Fideszre voksolnak, kizárják magukat a hívők közösségéből”. 

Para-Kovács véleménye szerint „tevékenysége kiválóan példázza azt az egymásra találást, ami a Fidesz és a katolikus egyház között létrejött: 

az állampárt vezetői úgy tesznek, mintha hinnének Istenben, a katolikus egyház pedig úgy tesz, mintha elhinné” 

– húzta alá.

„A zavartalan ügymenet szempontjából ugyanis teljesen mindegy, hogy van-e bármilyen valós tartalmuk a kereszténydemokráciáról fecsegő megnyilatkozásoknak, hiszen a banki tranzakciók mentesek a lelki jelenségektől, a pénzért szavazókat stratégia zavartalanul működik, még a vészesen fogyatkozó hívők sem tudják megzavarni a konstrukciót” – tette hozzá.

A publicista írásában arra is kitért, hogy a 90-es évek elején „meglehetős szimpátiával figyelte az egyházak feléledését.” Megjegyezte, „a katolikus egyház rettenetes állapotban volt, III/III-as besúgók alkották a klérus jelentős részét, szétcincált sorsok, megtört jellemek és a rendíthetetlen hívők kicsiny csoportja – 

lehetetlen volt nem drukkolni azért, hogy megtisztulva és békén hagyva színesítsék a demokratikus új világot”.

Para-Kovács itt megjegyezte, hogy „ők azonban másképp értelmezték a helyzetet, besúgók és besúgottak együtt próbáltak élni a lehetőséggel, (...) egészen odáig jutottak egyesek közülük, hogy megpróbálják újra kombinált bútorrá alakítani a trónt és az oltárt, egyre hangosabban kritizálva a szekuláris állam gyakorlatát”.

„Ebben a tevékenységben találtak partnerre az Orbán-kormány második eljövetelét követően a miniszterelnökben, aki – a putyini példát követve és a kommunisták kudarcát helyesen értelmezve – rájött, hogy diktatúrát működtetni spirituális háttér nélkül nehézkes” – írta a publicista.

***

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. november 16. 18:30
Rántsuk le a leplet Orbánról! Spirituális háttér ide vagy oda. Az O1G igen jól foglalja össze az Orbán-"jelenséget": Ha a karizmáját, népszerüségét nézzük, akkor: ORBÁN EGY GURU Ha a politikai képességeit nézzük, akkor: ORBÁN EGY GÉNIUSZ Ha az ö munkabírását nézzük akkor: ORBÁN EGY GIGÁSZ Akik a G-ben a megterméknyités legendás folyadékát vélik látni, azoknak is igazuk van. Orbánnal még azt is lehet reklámozni. Van öt szép, okos gyereke, sperma-donorként is karriert csinált volna. Gyurcsány, - férfias képességeiben egyre lankattabbnak tünö, de kedvenc bohócunk -, talán éppen ezért, és nem politikai hendikeppje miatt irigyli Orbánt. Gyurcsány dehogy akar miniszterelnök lenni, csak élvezi ezt az ellezékiesdi komédiát. Tudja, hogy megint befuccsolna. Nincs felelössége, óriási zsozsót vág zsebre, semmiért. Eszében sincs ezt egy felelösségteljes iszapbirkózással felváltani. Gyurcsány utcagyerekböl lett léha, mutyilovag, akiböl az apja minden jót kivert Tartsd távol magadat töle!
Zokni
2023. november 16. 07:45
Kedves Mandi! Kösz. Ebből az idézetből is jól látszik, hogy az ellenzéki vélemények a dolog természeténél fogva szellemesebbek és valósághűebbek, mint a kormánypártiak. Az az állandó hazudozás, szitkozódás, komcsizás, buzizás, drámai üldöztetés kappan hangú kotkodácsolása még csak nem is szórakoztató. Sajnálom is szegény Orbánt. Csak hát, az nem fizet nemhogy jól , hanem sehogy. És itt a híres dakota szólás: “a magyar ember nem hülye, Hanem tolvaj.”
akiaki
2023. november 14. 21:10
para! besúgók a haveri körödben az szdsz-es csapatban sok található, felfedezted őket? vagy azok édik? demszkitől kérdeztél-e már macerás dolgokat?
akiaki
2023. november 14. 21:07
bukarestben vannak zsidók?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!