Megragadta a vadidegen nő torkát, egy bokorhoz szorította, majd erőszakoskodott vele – elkapták (Videó)

2023. november 10. 12:15

Az eset tavaly nyáron történt a Soroksári úton lévő szórakozóhely mellett.

2023. november 10. 12:15
null

A IX. Kerületi Ügyészség emelt vádat az ellen a többszörösen büntetett 31 éves férfival szemben, aki tavaly több nőt támadott meg Ferencvárosban, a férfi késsel fenyegetve telefont rabolt, majd másik két nőt próbált megerőszakolni. 

A tájékoztatás szerint tavaly július 31-én, hajnalban, a IX. kerület, Soroksári úton lévő egyik szórakozóhely közelében észrevette az egyedül tartózkodó nőt, akihez odalépett, majd azonnal rátámadt.

A vádlott megragadta a sértett torkát, egy bokorhoz lökte, befogta a száját, és felszólította, hogy ne merjen sikítani, különben leszúrja. Ezután közölte a nővel, hogy szexuális aktust akar vele, majd erőszakosan fogdosta. A sértett kihasználva azt, hogy a vádlott egy kis időre az egyik kezével elengedte, kirántotta magát a férfi fogásából és elmenekült.

Pár héttel később ugyancsak ott a férfi felfigyelt egy egyedül hazafelé tartó nőre, akit követett, majd egy fás, bokros területen a férfi rátámadt a sértettre, a földre teperte, majd fogdosni és erőszakoskodni kezdett vele. 

A támadó közölte, hogy szexuális aktust akar, és ha a nő hagyja magát, hamarabb végeznek. 

A sértett próbált ellenállni és közben hangosan kiabált, ezért a férfi őt többször, nagy erővel fejen ütötte. A nő folyamatosan védekezett, végül sikerült kiszabadulnia a vádlott fogásából és az értékeit hátrahagyva elmenekült. A sértett zúzódásos jellegű sérüléseket szenvedett, azonban a támadás alkalmas volt súlyosabb sérülések okozására is, azok elmaradása csak a szerencsének volt köszönhető.

Alig másfél órával később a férfi két nőt rabolt ki, odament a padon ülő sértettekhez, megszólította őket, majd egy hirtelen mozdulattal felkapta az egyik nő padon lévő mobiltelefonját. Az elkövető elővett egy bicskát, amelynek pengéjét a sértettek felé tartotta, és megfenyegette őket, hogy ha bármit tesznek, megszúrja őket. A vádlott ezt követően elfutott a helyszínről, a rendőrök azonban rövid időn belül elfogták.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a büntetett előéletű férfit, mint erőszakos többszörös visszaesőt, 2 rendbeli szexuális erőszak bűntettével, kifosztás bűntettével, súlyos testi sértés kísérletével, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével, valamint – egy további bolti lopás miatt – lopás vétségével is vádolja. A kerületi ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta annak megállapításával, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

Nyitókép: Ügyészség

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kozmosz
2023. november 11. 03:09
Nem, Syr, azt mondta, hogy most megbaszlak.
Kozmosz
2023. november 11. 03:04
Kasztrálni. A tökeit meg a kezébe adni, hogy lássa, mi történt.
masikhozzaszolo
2023. november 10. 15:56
anegy_ írja Egy év alatt képesek voltak ezt a büntit kiszabni. Figyeld a szöveget: "Ezután közölte a nővel, hogy szexuális aktust akar vele." Ezt akarta hallani sokszor a bírónő, azért húzódott az ügy. Mert ez olyan szép vallomás. Néha van, de ezt a nő ritkábban mondja a férfinek. Miért is?
Syr Wullam
2023. november 10. 15:20
"Ezután közölte a nővel, hogy szexuális aktust akar vele." Biztosan ezt mondta? :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!