Változást hozhat az új építészeti törvény

2023. október 06. 20:20

A tervezet szándéka szerint gondoskodik a magyar épített örökség megőrzéséről.

2023. október 06. 20:20

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) elkészítette, illetve a kabinet támogatását elnyerve a kormány honlapján publikálta a magyar építészetről szóló törvény szövegtervezetét – közölte az ÉKM pénteken az MTI-vel.

A törvényalkotó munka során a minisztérium több mint ötezer szakmai javaslat és észrevétel felhasználásával készítette el az Országgyűlés 2023. évi őszi ülésszakában tárgyalásra kerülő törvénytervezetet, most társadalmi egyeztetésre bocsátja – írták.

A szaktárca közleményében ismerteti: a törvénytervezet kimondott célja, hogy az eddigi széttagolt szabályozási rendszer helyett egy egységes, átlátható és következetes keretrendszerrel támogassa a magyar építészet ügyét. A tervezet az építészek munkáját kiszabadítja a számok és szabályok kizárólagosságából és visszaadja az építészeti elveknek, mindenekelőtt az illeszkedésnek és az esztétika szabályainak a teret.

A tervezet szándéka szerint gondoskodik a magyar épített örökség megőrzéséről,

a tájépítészet szerepének erősítéséről, illetve a fenntartható fejlődés, a környezet- és klímavédelmi szempontok következetes alkalmazásával védi zöldfelületeinket. A hazai építési anyagok felhasználásnak törvényi támogatásával pedig a nemzeti építésgazdaság érdekeit képviseli.

A társadalmi egyeztetés során október 12-ig várják az észrevételeket – olvasható az ÉKM közleményében.

(MTI)


Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. október 07. 05:31
"E törvény célja a) a polgári jó ízlés elősegítése " Törvényt hoznak az ízlésről? A kormány mondja meg, hogy mi a jó ízlés? Az a kormány, amelyik Petőfi Sándorról Mária Teréziára nevez át egy laktanyát?
zsolti123
2023. október 07. 02:43
Pontosítva Szegedi Tudimányegyetem Mérnöki Kar...?
Bell & Sebastian
2023. október 06. 23:56
Ezeket nem fogja érinteni, mert oda és azt építenek, amit csak akarnak. Olyan hatása biztosan nem lesz, hogy megszaporodnak a saját erős magánépítkezések, gombamód nőnek ki a modern lakások olyan utcákban, ahol a rendszerváltozás óta nem járt felhordószalag. Napelem és szigetelés állami támogatással, ez az elérhető realitás. És a geotermikus hőszivattyú lenne, ha tudnák, mi fán terem, és bármit is képesek lennénk a gépészetéből gyártani hozzá elfogadható áron. Csak megjegyzem, a Szegedi Egyetem kutatói a világ élvonalába tartoznak ebben a témában is, Árgus szemekkel figyelik őket a vezető nyugati cégek, mit emelhetnek be a szabványosításba az eredményeikből. Csak pont mi nem gyúrunk erre még úgy sem, hogy harmadannyi mélyre kell fúrni, mint bárhol máshol, ennek megfelelően harmadannyi költséggel. Seggre ült az építőipar, kelj fel Lázár és járj!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!