Mikor jutunk végre egyetértésre Mindszenty személyét és életművét illetően?

Gali Máté írása a Mandiner hetilapban.

A Vas vármegyei Csehimindszenten Pehm vezetéknéven 1892-ben született főpap a szombathelyi premontreiek főgimnáziumában érettségizett, és a helyi szemináriumban volt papnövendék is. Gróf Mikes János megyés püspök 1915. június 12-én szentelte áldozópappá. Hivatását a mai Rábapatyon kezdte hitoktató segédlelkészként, onnan 1917-ben került Zalaegerszegre, ahol 1944-ig szolgált. Ez időszak alatt meghatározó lelkipásztori és egyházszervező munkát végzett a városban. Az egyház feladatát az általános emberi, illetve keresztény értékek melletti tanúságtételként értelmezte. Ennek szellemében többek között fellendítette a hitbuzgalmi és kulturális egyházközségi egyesületek életét, a rendelkezésére álló eszközökkel támogatta a sokgyermekes parasztcsaládok tehetséges fiainak tanulmányait, továbbá kamatmentes kölcsönt adott nagycsaládosok otthonteremtéséhez. 1918 végén Zalamegyei Ujság címen konzervatív-legitimista irányvonalat képviselő saját lapot is indított. Nézetei miatt 1919 tavaszán volt először letartóztatásban, a Berinkey-kormány, majd pedig a proletárdiktatúra idején.

Bő negyedszázadnyi, kiemelkedő közösségépítő és lelkipásztori teljesítménye jelentős szerepet játszott abban, hogy XII. Piusz pápa 1944. március 5-én kelt bullájában veszprémi püspökké nevezte ki. Püspöki címerének feliratául a Pannonia Sacrát választotta, ami Szent Magyarországot és istenfélő Magyarországot egyaránt jelent.

A második világháború sodrában Mindszenty Veszprémben is bizonyította nagyfokú szociális érzékenységét. Saját pénzen vásárolt ruhaneműt sebesült katonáknak, menekülteknek és a szegény kispapjainak. Az emlékirata alapján a tervei között szerepelt, hogy az egyházmegyéje elmaradott és sűrűn lakott vidékein földet oszt. A püspökség tizenegyezer holdnyi szántóföldjéből hétezret kívánt felparcelláztatni, de a harcok miatt végül nem kerülhetett rá sor.

Fellépett a zsidóság német megszállás után induló deportálásával szemben is. Horthy Miklós kormányzót 1944 júniusában levélben – eredménytelenül – a már megkeresztelkedett zsidó származású gyermekek elszállításának megakadályozására kérte, három hónap múlva pedig körlevélben tiltotta meg a katolikus egyház intézményeinek a deportált zsidók hátramaradt vagyonának megszerzését. Ahogyan arra a főpapról mintaszerű életrajzot közlő jeles egyház­történész, Balogh Margit rámutatott: Mindszenty zsidókritikája alapvetően a bibliai zsidókritikából, a kereszténység antijudaizmusából fakadt, amihez a Horthy-korszak hajnalán még hozzájárult az antiszemita közhangulatot tápláló általános gazdasági helyzet. A nácizmus faji gondolatát azonban elutasította, és a zsidóság fizikai megsemmisítését egyértelműen a tízparancsolatba ütköző gyilkosságnak tartotta.

A nemzetiszocialistákkal és nyilaskeresztesekkel szembeni elhatárolódás jele volt, hogy németesen hangzó vezetéknevét 1942-ben megváltoztatta. Szálasi Ferenc 1944 őszén hatalomra jutó kormányára pedig nem esküdött fel, mivel szerinte „a forradalmat és az egyházat egyszerre szolgálni nem lehet”. A nyilasok a velük szemben tartósan kimutatott személyes ellenszenv és távolságtartás miatt letartóztatták a püspököt, 1944 decemberétől fogságban tartották. Azt követően szabadult, hogy 1945 áprilisában a szovjet csapatok kiszorították a németeket és a nyilasokat az országból.

A második világháború végére a magyar katolikus egyház vezető nélkül maradt, ugyanis 1945 március–áprilisának fordulóján néhány napon belül gyors egymásutánban vagy elhunyt, vagy a szovjet megszállók garázdálkodásának áldozatává vált gróf Mikes János címzetes érsek, Serédi Jusztinián hercegprímás, továbbá báró Apor Vilmos győri püspök. A Vatikán részéről ekkor már Mindszenty személye mutatkozott a legmegfelelőbbnek az esztergomi érseki tisztség betöltésére, mivel köztudomásúlag nyilasellenes volt, az 1919-es tapasztalatai nyomán antikommunista és királypárti, tehát nem kellett félni attól, hogy támogatná Horthy Miklós kormányzóságának visszatértét. Mindezek együttesen azt eredményezték, hogy XII. Piusz pápa az 1945. október 2-án kelt bullájában esztergomi érsekké, egyben hazánk utolsó hercegprímásává – mert 1951-ben az egyházfő eltörölte a rendi előjogokra utaló világi rangok és címek használatát az egyházban –, a magyar katolikusság szellemi-lelki irányítójává nevezte ki.

Mindszenty esztergomi érsekként kiterjedt levelezést folytatott hazai és külföldi döntéshozókkal a hadifogságban sínylődő több százezer magyar mielőbbi hazatértéért. Felemelte szavát a németség kitelepítése ellenében is dálnoki Miklós Béla kormányfőnél, illetve az országot ténylegesen irányító Szövetséges Ellenőrző Bizottságnál. A felvidéki magyarság kollektív háborús bűnössé nyilvánítása és kitelepítése ellen a csehszlovákiai püspöki karnál, illetve angol és amerikai főpapoknál is tiltakozott.

A világháború után az egyház és a vallás a puszta létével kiváltotta az egyeduralomra törő kommunisták ellenszenvét, főképpen olyan karizmatikus vezetővel az élen, mint Mindszenty. Ezért koholt vádak – hűtlenség, kémkedés, valutaüzérkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés – alapján 1948. december 26-án letartóztatták, és az Államvédelmi Hatóság Andrássy út 60. szám alatti hírhedt székhelyére vitték. Itt harminckilenc napon át tartották vizsgálati fogságban, kínzásnak és alvásmegvonásnak vetették alá, hogy beismerje az erkölcsi lejáratása céljából ellene felhozott rágalmakat. Ismeretes, hogy a kirakatper során az államvédelem számos okmányt, sőt még a hercegprímás aláírását is hamisította. 1949 februárjában életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték, ahonnan 1955-ben került át házi őrizetbe.

A felsőpetényi házi őrizetéből 1956. október 30-án a forradalom és szabadságharc nyomán szabadult ki. A felkelők Budapestre vitték, és memoárja szerint Mindszenty útközben több helyütt is papi áldását adta a forradalmárokra, illetve fegyvereikre. November 3-án aztán terjedelmes rádiószózatot adott az Országházból, amelyben a világon páratlan szabadságharcnak nevezte az eseményeket. Az evangéliumi értékekre helyezkedő demokráciára mintaként tekintő bíboros a belpolitikai kibontakozás útját az alábbiakban jelölte meg: „osztály nélküli társadalom, demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátozott magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúrnacionalista elemű nemzet és ország akarunk lenni.” A külpolitika terén pedig az irányt akként vázolta fel, hogy „mi, a kis nemzet, barátságban, zavartalan, békés, kölcsönös megbecsülésben kívánunk lenni a nagy Amerikai Egyesült Államokkal és a hatalmas orosz birodalommal egyaránt”.

Másnap megindult a túlerőben lévő szovjet erők támadása, és leverte a szabadságharcot. Mindszenty az amerikai nagykövetségen kért és kapott menedéket. Másfél évtizedig élvezte a nagykövetség „vendégszeretetét”. Ez idő alatt folyamatosan tájékoztatta leveleiben az USA elnökeit és külügyminisztereit Magyarország helyzetéről. Hazánkat 1971. szeptember 28-án hagyta el az Apostoli Szentszék és a magyar kormány között létrejött megállapodás értelmében. Élete hátralévő részében több lelkipásztori utat is tett, a világ számos országában keresve fel a magyar közösségeket, támogatva hitük és magyarságtudatuk megőrzését.

Mindszenty József 1975. május 6-án hunyt el a bécsi irgalmas rendi kórházban, hivatalosan szívkoszorúér-meszesedés miatt. Kérésének megfelelően „ideiglenesen” a híres stájer­országi Mária-kegyhelyen, Mariazellben nyugszik, noha 1973 őszén kelt végrendeletében úgy fogalmazott, hogy ha „Mária és Szent István országa felett lehull a moszkvai hitetlenség csillaga”, szállítsák át a földi maradványait Esztergomba, ahol a magyar hercegprímások örök álmukat alusszák.

Függetlenül azonban attól, hogy hol van eltemetve, Mindszenty József mindig is az istenéért, egyházáért és nemzetéért hűséggel kiálló, azokért még a mártíriumot is vállalni kész ember szimbóluma lesz. Igazi „hatalmas szálfa-ember, márvány-ember”, ahogyan Mészáros István egyháztörténész egy helyütt megjegyezte róla. A hercegprímás még a legnagyobb nehézségek közepette is az isten- és emberszeretet örömére emlékeztette híveit. Miként egy levelében írta: „Az Isten derűjét soha ne hagyjátok kilopni a lelketekből!”

A szerző az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskolájának kutatótanára.

Nyitóképen: Mindszenty József felsőpetényi őrizetéből való kiszabadulása után rádióbeszédet tart. Fotó: Fortepan / ETH Zürich